2014. május 27., kedd

Iskolai szülői

Az első. Vagyis a nulladik, mert az igazi első majd szeptemberben lesz, rögtön a tanév első napján, szeptember 1-jén. 
A két óra alatt, amit ott töltöttünk borzasztó sok információ, határidő, jótanács, javaslat, kérés elhangzott. 
Érintőlegesen volt szó a házirendről, aminek a legfontosabb pontja, hogy reggel 3/4 8-ig be kell érnie a gyerekeknek, ha esik, ha fúj. Egyelőre számunkra ez tűnik a legnagyobb kihívásnak. :) 
Az első két hétben fel lehet a gyerekkel cammogni a teremig, és ott érzékeny búcsút venni. Két hét után erre már csak a portán van mód. Hmmmm.... még mindig nehezen tudom az iskola hatalmas falai közé beleképzelni Máté kis testét. De majdcsak megváltozik ez valamikor. 
A tényinformációkon túl A. néni sokat beszélt arról, hogy hogyan is szokta ő ezt a tanítás dolgot csinálni. A bemutató óráiból már kiderült, hogy nagyon pörgős és nagyon sokoldalú órákat tart, és ez a pörgősség az egyéb tevékenységeire is kihat. Szeret a gyerekekkel külön programot csinálni, szníházba, moziba, sporteseményekre eljárni, szervezni, akár szülőkkel együtt is. Nekem minden egyes alkalommal az a benyomásom róla, és ami miatt végül nagyon szimpatikus is lett, hogy borzasztóan nyitott a világra, az emberekre, a gyerekekre. A kedvencem, hogy lesz egy élményfüzetük, amibe lerajzolják, beragasztják a közös programjaikat, belépőket, meséket illusztrálnak, szóval megörökítik az élményeiket valamilyen formában, amolyan emlékkönyvszerűség.
A tankönyvekről egyelőre semmit sem tudunk, de még a pedagógusok sem. Sosem látták még őket, de még csak mintadarabot sem belőle, egyszerűen csak megkapták, hogy ezt kell megrendelni és kész. Majd az első napon kapjuk őket kézbe, az iskolában megrendelt tanszercsomaggal együtt, amiben a füzetek, ceruzák, papírok, és minden ami csak kell a színes korongoktól elkezdve a ceruzahegyezőig benne lesz, úgyhogy nekünk semmit, de semmit nem kell venni, csak műanyag füzetborítót és vinyettát. Meg persze a többi kiegészítőt, tolltartót, tornazsákot, tisztasági zsákot és a belevalókat, no és persze iskolatáskát.  Azért ez nagy könnyebbség szerintem. Így legalább minden meglesz egyben, és minden olyan lesz, amit jónak tartanak a tanítónénik.
Heti 25 órájuk lesz. Nem kevés ez egy friss iskolásnak, aki épp csak kipottyant az óvoda védőburkából. A tanítónénik is sokallják, de nem tudnak mit tenni, a mindennapos testnevelés és a kötelező erkölcstan/hittan megdobja az óraszámot. Hát majdcsak beleszokunk.
Az osztály egyébként úgy néz ki maximális 30 fős lesz. Szerintem borzasztó sok, de hát nem az én véleményem itt a mérvadó. Többedmagammal reménykedtünk, hogy a pár héttel ezelőtti 26-os létszám lesz majdan a végleges, de úgy látszik van még néhány becsúszó. Az összetétel elég biztató, bár tegnap nem volt jelen minden szülő, és így is volt 1-2 gázosabb egyén, de reméljük hogy nem ők lesznek a hangadók.

A következő hetekben el kell vándorolnunk az okmányirodába, hogy a diákigazolványhoz szükséges papírt fotóval beszerezzük. Továbbá be kell szereznünk minden kedvezményre jogosító papírt, és azokat is leadni még ebben a tanévben, aztán már nincs más hátra csak várni a szeptember 1-jét, és ünneplőben elmenni az évnyitóra. Bele sem akarok gondolni, hogy milyen hamar itt lesz.

Nagyon bízom benne, hogy izgalmas, érdekes, élvezetes és sikerélményes kisiskolás évei lesznek Máténak. Remélem, hogy fogjuk tudni majd őt jól segíteni ezen az úton, támogatni, bíztatni és lelkesíteni. Máté egyelőre lelkes, még ha nem is ugrál ki a bőréből, de azért büszke, hogy ő már ősszel iskolás lesz.  Nagy lépcsőfok lesz ez neki is, és nekünk is, annak ellenére, hogy az itthoni beszélgetések alkalmával azért nem misztifikáljuk túl ezt a suli és tanulás dolgot, hanem egyszerűen úgy kezeljük, ahogy szerintem kell, hogy ez az élet rendje, menni kell és csinálni kell, és reméljük, hogy ki tudjuk majd hozni mindenből a lehető legjobbat.

10 megjegyzés:

  1. U, izgi, nálunk még 2 hét van a szülői értekezletig. :)

    Az sem rossz ötlet, hogy a tanszercsomagot a suli biztosítja.

    A mindennapos testnevelés szerintem nagyon jó dolog, ha csak az dobja meg az órákat, az nem lesz gond. Van egy gyanús, hogy nem az dobja meg. Megnéztem a mi leendő sulinkban hány órája van egy elsősnek, 22. Hogy mennyi lesz Rékának, azt persze nem tudom.
    Jó lesz, szép lesz, más lesz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekünk azt mondta a tanítónéni mez dobja meg. Próbálják a mindenféle sportóráat, táncórákat elfogadtatni tesióraként, de nem mindent lehet.
      Emlékszem, hogy mikor én elsős voltam, nekünk minden nap 4 óránk volt. Persze ez már az ősidőkben volt :)

      Törlés
    2. Mire gondolsz Erika, mi dobja meg? Kíváncsivá tettél, mert mást el se tudok képzelni.

      Nekünk is 4 óra volt a napi max, szintén az ősidőkben, de úgy kb 10 évvel ezelőtt is szerintem annyi volt, egy elsősnek elég. A napi mozgásra is emlékszem, hogy az udvaron volt egy fél órás levezetőnk, ha esett, ha fújt.

      Törlés
    3. Semmi izgi. :) Ha 22 órája van egy elsősnek mindennapos tesi + hittan mellett (miénk leendő suli), akkor ha máshol 25 óra van...valami másból van több. Vagy rosszul gondolkodom?

      Törlés
    4. gondolom azért lett annyi, mert nem akarták a főtárgyakat lecsökkenteni. De most megnéztem, hogy az idei elsősöknél nálunk is csak 22 ill. 23 óra van. Az erkölcstan/hittan nem is szerepel az órarendjükben. Lehet, hogy ez csak ősztől lesz valóban kötelező? de mindegy is. Ennyi és kész.

      Törlés
    5. Izé, megnéztem az órarendet, úgy van 22 órájuk a mostani elsősöknek, hogy abban csak 3 tesi van feltüntetve csak. :) 8 magyar, 4 matek, 1 német, ésatöbbi.

      Törlés
  2. Drukkolok Nektek, hogy minden jól alakuljon :) Előtte még van egy szuper nyár, amit ki kell használni :) Nagy dolgok ezek egy kisgyerek életében. Nagyon szép napokat kívánok addig is <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, Éva :) A nyarat már nagyon várjuk!

      Törlés
  3. Hűűha diákigazolvány!! :) Annyira izgalmas így, hogy olvasom :D Azért jó, hogy még van időm :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a diákigazolványosdi már tényleg olyan komoly nagyfiús. Aztán meg vehetjük bele a bérletet :(

      Törlés