2014. május 12., hétfő

Gyorshír az iskolafelvételről

Már péntek este fenn volt a honlapon egy lista az iskolába felvett gyerekek monogramjával és oktatási azonosítójával, osztályonként besorolva. Ez alapján Máté a választott A. néni osztályába került, és ősztől 1.b. osztályos kiselsős lesz!!!! 

Örülünk. Persze hogy.
Egyetlen kis porszem miatt nem egészen teljes még a megnyugvásom, mégpedig az, hogy habár csak egyetlen MMF monogramos gyerek van csak a listán, ami remélhetőleg a mi Máténk, viszont van egy MM-es is, aki viszont másik osztályba került. Az óvoda által kiadott iskolaérettségi papíron ugyanis csak MM-ként szerepelt Máté, de ott helyben a beíratkozásnál tudom, hogy Máté Ferencként került be a körforgásba, még meg is beszéltük az igazgatónővel, hogy a Mátét használja, szóval gondolom, hogy ő az MMF. 
Igen, beazonosíthatnám az oktatási azonosító alapján, de azt a papírfecnit, amin ezt megkaptam az óvodától valamikor tavaly már régen elhagytam, a hivatalos papírról meg nem írtam le. Nem éreztem jelentőségét.

Szóval tutibiztos minden csak akkor lesz, ha kezemben lesz valami írásos papír, vagy bemegyek és megkérdezem, de azért 99%ig biztos vagyok benne, hogy ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, és remélem, hogy a jövő pedig majd beigazolja, hogy ott vagyunk, ahol lennünk kell.

9 megjegyzés:

  1. Szia Bea, már olvaslak egy ideje, de még nem írtam neked eddig :)... Először is gratulálok a felvételhez, élénk emlékeim vannak arról (a nagyobbik fiam most 4-es), hogy ez milyen izgalmas időszak és mennyire lehet örülni, ha úgy alakulnak a dolgok ahogyan szeretnénk...A lényeg pedig, nálam ezt mutatta az óvoda és az iskola is később, hogy lehet bízni a megérzéseinkben, szerintem ott vagytok ahol lenni szeretnétek :) Szép napot nektek: Vivi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a soraidat és a biztatást!
      Valóban izgalmas időszak ez mindannyiunknak, és remélem hogy Máténak tetszeni fog a suli.

      Törlés
  2. Gratulálok!! Újabb lépcsőfokon vagytok túl :-)
    Mi még nem kaptunk hivatalos értesítést, de a választott tanítónéni megsúgta, hogy igen ott lesz Zozi :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tulajdonképpen ez is még csak félhivatalos. Hivatalos szerintem akkor lesz, ha kézhez is kapunk valami értesítést.
      Drukkolok, hogy Zozinak is sikerüljön a választott tanítónénihez kerülni! Bár ha ő maga azt mondta ott van, akkor biztos úgy is van!

      Törlés
  3. De jó, akkor végül is eddig minden sínen halad :)))) Nagy lépés ez, az biztos :) Emlékszem, mikor hónapokkal ezelött elkezdtél erröl a témáról írni, milyen messzinek tünt az egész, most meg már lassan tényleg iskolás lesz Máté :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is emlékszem még :) Lassan tényleg az lesz, és olyan fura íróasztalról meg iskolatáskáról beszélni. Valahogy fejben én még mindig nem jutottam el ideáig.

      Törlés
  4. Nem semmi,hogy már itt tartunk. :) Hát még ha ősszel a tanévnyitón találom magam, hogy fogok pislogni. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Félő, hogy az évnyitón én bőgni fogok, nem csak pislogni :-D

      Törlés
  5. Gratulálok, nagyon örülök, hogy sikerült!
    Azt az oktatási számot viszont érdeklődd meg, mert arra még szükség lesz:-)
    Én arra emlékszem, azt leszámítva hogy bőgtem mikor felvették az első számút elsőbe, mikor így májusban ültem a nulladik szülőin, kinéztem az ablakon és elmerengtem, hogy én tényleg itt vagyok? Utoljára tanulóként ültem azokban a padokban. Lesz sírás szeptemberben, ebben biztos lehetsz.

    VálaszTörlés