2014. január 9., csütörtök

Milán ovis ünneplése

Természetesen Milán sem maradhatott ovis torta nélkül, így a múlt héten, miután hazaérkeztünk,  majdnem az első dolgunk volt erre a hétre tortát rendelni a 4 évesünknek. Nem akartam rögtön hétfőn ezzel indítani, gondoltam adok egy kis visszarázódási időt az ovis társadalomnak, így szerdát céloztam meg, amikorra már kellően leülepedik a karácsonyi bejgli, és a hétköznapi rutin is visszaállni látszik.
Hogy ez egybeesik az én születésnapommal, az nem jutott eszembe csak a rendelésfelvételnél. Sebaj, gondoltam, legalább látok tortát is az én napomon, igaz, csak 4 gyertyásat, de hát az mindenképpen jobb, mintha az én éveimnek megfelelően teletüzdelt sündisznótortát látnék. 
Milán szerdán reggel persze rögtön lecsapott, hogy ma dehogyis az én szülinapom van, hanem az övé, hiszen ma viszünk tortát az oviba. Mire én bizonygattam, hogy márpedig MA NEKEM VAN A SZÜLINAPOM!!!! Mire felragyogott az arca, hogy de jóóóóó, akkor mi együtt ünneplünk :) Hát valahogy így indult a nap. 
Aztán rohanás volt az egész, mert 11-re elrohantam a hőn áhított Gooffy-s csokitortáért, majd a cukrászdából az oviba, onnan pedig haza, hogy ebédeljünk, mielőtt még visszamegyünk a skacokért. Közben futárt vártam, aki 9-18-ig jelentkezett be. 


A torta nagyon finom volt. Azt mondják. Még ebéd előtt köszöntötték, az ünnepelt külön kisasztalnál foglalt helyet, a többiek pedig kört alakítva kézenfogva körbeállták, és úgy köszöntötték. Sok részletet nem tudok, mert Milán nem igazán mesél semmiről, ami az oviban történik, erről sem. 
Az óvónéni csinált néhány képet, amin Milán még véletlenül sem mosolyog, egy centit sem. Gondolom meg volt illetődve. 


Kapott még egy fehér nyuszit is, ami azóta a barna nyúl barátja lett, és egyben Milán új alvóspajtása. Persze a barna mellett. Össze is ismertette őket egymással.

Lassan-lassan végére is érünk a születésnapi ünnepség sorozatnak. A záróakkordra szombaton kerül sor, amikor Máté ovisbarátos játszóhazas partyját fogjuk tartani. Nem kis izgalom előzi meg az eseményt. Leginkább azon izgulunk, hogy Máté ne betegedjen le addigra. De hát miért is betegedne le? Nem fog. És kész.

3 megjegyzés:

  1. Marcikának Boldog Névnapot,Anxyukájának Boldog Születésnapot kívánok itt is! )

    VálaszTörlés
  2. Boldog Bea-szülinapot és Marci-névnapot kívánok!!

    VálaszTörlés