2013. december 12., csütörtök

Ovis események

A múlt pénteki Mikulás rendezvényen a nagycsoportosok.


A műsor Máté szerint túl lányos volt :) A képeket nézve a Disney-s vonalra mentek rá, és Disney szereplőként  táncoltak az iskolások, volt és persze voltak krampuszok is, és végül a Mikulás is eljött. Milánnak nagyon tetszett. 



A kiscsoportosok:




Tegnap pedig karácsonyi készülődés és vásár volt az oviban. Én nem nagyon szeretem ezt a rendezvényt, mert tél lévén muszáj bent tartani, és a földszinti csoportokba és a folyosóra zsúfolódik be az a sok felnőtt és gyerek, de Máté valamiért nagyon szereti, így minden évben rendszeresen részt veszünk rajta. A dolog tulajdonképpen csak annyi, hogy a gyerekek és az óvónénik készülnek mindenféle kézműves munkákkal, amiket mi szülők megvásárolunk párszáz forintokért, és a befolyt összeg az óvoda alapítványába megy. Igazából erről szól a történet. És persze van egy kis kézműveskedés, és jó nagy tumultus, és zsivaj és a végén Szilvi néni táncháza zárja a mulatságot. A fiúk imádják.
Mivel Szilvinéni Milán óvónénije, ezért ők már kiscsoportban is ropják, Szilvi néni olykor-olykor megtáncoltatja őket. Délben, mikor jöttünk el az oviból Szilvi néni rám is bízta, hogy aztán várjuk majd meg délután a táncolást, nehogy hazamenjünk, had mutassa meg Milán, milyen ügyesen táncol. Egyébként is megvártuk volna, így meg aztán pláne. 

Persze ilyenkor Marci is úgy bealszik délután, hogy 4-kor ébresztenem kellett, hogy most aztán már tényleg indulni kéne. Ennek megfelelően az alaphangulata nem volt túl rózsás, és csak a végére tért magához igazán, addig nem igazán volt vele könnyű. A Nagyok kicsit kézműveskedtek, Máté varrt egy csillagot, Milán ragasztott egy fenyőfát, és mire végeztek már mehettünk is a tornaterembe táncolni. 


Milán mellett a kis ovis barátja van, az Ákos. Végre-végre elkezdett barátkozni, és már nem csak azt mondogatja, hogy egyedül játszik. 
Végül egy videó a táncolásról, bár a körülmények nem voltak éppen megfelelőek az elfogadható minőségű felvétel készítésére, az eleve nagy alapzaj, és hogy az Enyémek valahogy mindig a tőlem legtávolabbi ponton kötöttek ki, de ki nem hagytam volna, hogy megörökítsem ahogy Milán rakosgatja a lábát :) Hát olyan kis aranyos volt.
Szilvi néni mondta is utána, hogy Milán  nagyon ügyes, és még lehet is belőle valaki néptáncilag, mert jó érzéke van hozzá. Hát majd meglátjuk. 



Jövő héten ovis karácsonyok, szerdán és pénteken. Milán  semmit nem mesél róla, Máté viszont nagyon komoly dalokat énekelget itthon, ha olyan kedve van. Kíváncsi vagyok.
De addig még Mátészülinap, a HATODIK, hát el sem hiszem.

2 megjegyzés:

  1. Jó a hangulat:-)
    Milánnak pedig nagyon ügyes, táncos lába és rendkívül jó ütemérzéke van! Óvó nénivel egyetértek:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen. Milán sok mindenben ügyes. Kíváncsi vagyok, hogy végül mi lesz majd belőle, mihez lesz majd igazán tehetsége, kedve, és remélem, hogy leszünk majd annyira jó szülei, hogy észrevegyük, és támogassuk, segítsük majd az útján.

      Törlés