2012. augusztus 3., péntek

Minusz egy

Azaz 1 hét múlva ilyenkor, ha minden a terv szerint halad, akkor már nem pocakfotót fogok mutatni, hanem pihepuha babafotót:) 

A mai napom, mivel végre a héten ma már nem volt sehol sem jelenésem,  igazi láblógatással telt, jobban mondva lábpolcolással, és ez nagyon jót tett az elefántcsülkeimnek, talán mintha nem lennének annyira dagadtak. Ellenben megint olyan meleg van, hogy most már nem csak azért nem tudok aludni mert sehogy sem kényelmes, vagy mert wc-re kell mennem, vagy mert begörcsöl a combtövem (húúú ez a leggázabb), hanem azért sem, mert melegem van. De tulajdonképpen mindegy is, hogy mi miatt nem alszom. 
De hogy a mai abszolútrelaxomat teljessé tegyem, a lábfelpolcolás mellett még lábat is áztattam fincsi hűvös fahéjas-narancsos lábápolós vízben, aztán kétszer is aludtam, délelőtt is egyet, meg délután is egyet, olvastam is, és még tévét is néztem. Szóval nem lehet rám panasz. 
Ja, és beszéltem a fiúkkal telefonon, igaz, hogy kábé minden harmadik szót értettem csak, mert még mindig nem sikerült ráhangolnom a fülemet a kis cérnahangjukra telefonon keresztül, de Milán elmondta, hogy ott vannak Papánál, és hogy mennek majd focizni, Máté pedig elhadarta, hogy délelőtt állatkertben voltak, (Szegedi Vadaspark) és valamit mondott a krokodilokról meg az orrszarvúakról, de azt nem értettem pontosan, hogy voltak-e vagy sem, vagy mi van velük, de az esti szkájp még hátravan, és remélem akkor lesz majd élménybeszámoló:)
Hír még, hogy Milán kiharapta a medencét :-DDD és ezt irtó büszkén újságolta tegnap este:) 

Persze nagyon hiányoznak, de másrészről meg nagyon élvezem, hogy nem kell 3 percenként feltápászkodnom mert az egyik szomjas, a másik a polcról akar valamit, meg különben is menjünk játszótérre, vagy akármi, és csönd van. (relatív). Jó most ez a semmittevés. Jól esik. Nem is vagyok már sokkal többre képes. El vagyok bálnásodva.

5 megjegyzés:

  1. Hűha! Ez igazán tényleg nagy :)
    De jó lesz...nemsokára Veletek lesz a babóca.
    Addig is pihenj sokat!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon várjuk a babafotót:-)

    VálaszTörlés
  3. Ez már Ti hetetek Bea! Ha még ráérsz szülés előtt pár kérdésre válaszolni Nekem, örülnék neki:-) - kérdések nálam!

    VálaszTörlés
  4. Igen, ez már a mi hetünk:) Igyekszem még minden kötelezettségemnek eleget tenni mielőtt lelépek:)

    VálaszTörlés
  5. Sokat gondolok rátok...:) Puszi!

    VálaszTörlés