Reggel Milánt leadtam gyerekfelügyeletre. Semmi ellenvetése nem volt, sőt már este is beharangozta Apának, hogy holnap megy Alízhoz meg Adriánhoz. Aztán mikor odaértünk, akkor azért előadott egy kis szégyenlősködést, meg bújt, de miután megbeszéltük hogy majd hozok neki kakaóscsigát a pékségből, akkor egy laza Jóóóó-val hátat is fordított nekem, és onnantól kezdve megszűntem létezni számára, mehettem ahová akartam.
A kórházban is minden meglepően simán ment. Nem volt tömeg, nem volt nagy csúszás, ahogy az lenni szokott, és mivel géprekapcsolás előtt leküldtem Siminek egy kis mogyorósmilkát, mert azt szereti, így még magzatmozgást is tudtunk produkálni.
Aztán szépen fölbattyogtam az emeletre, hogy kérjek a papíromra egy aláírást, és amíg várakoztam, addig megcsodálhattam a frissen születetteket. Hihetetlen milyen kis picikék voltak, némelyik alig látszott ki a takaró alól, és szinte elveszett a zsúrkocsiban. Annak ellenére, hogy már két hasonlóan kicsike kis csomagot is tartottam a kezemben, valahogy az első napok csodája mindig magával ragad. Csak néztem őket, és szinte éreztem az újszülöttillatukat, szemmel látható volt, hogy mennyire kis puha még a bőrük, hogy milyen kis törékenyek, védtelenek. Olyan aprók.
Aztán meg jó gyorsan jó nagyok lesznek! Már Milán is olyan nagy, Mátéról nem is beszélve. Pedig ők is elég kis méretekkel indítottak:) Még a bőr is lötyögött rajtuk, nemhogy a ruha:)
Kedden megyek a főorvossal konzultálni, és akkor kiderül, hogy a nagyjából másfél hét, az pontosan mennyi is lesz. Azért kicsit rémísztő belegondolni, hogy az milyen gyorsan eltelik, ezért inkább nem is gondolok bele.
Dolgom végeztével összeszedtem Milánt, akinek egész idő alatt állítólag eszébe sem jutottam, legalábbis EGYSZER SEM kérdezett felőlem, tök jól elvoltak, néha összevitatkoztak, de nem volt komoly, és nagyon szófogadó volt. Persze azért nagyon megörült, amikor meglátott, és szaladt felém hangos Anyaaaaa! felkiáltással, és a nyakamba borult, de a következő kérdése már rögtön az volt hogy hoztam-e kakaóscsigát:) Persze vittem. Útközben hazafelé magába is tolta. Itthon már csak arra maradt energiája, hogy kérje a pummját és a nyusziját, ledőlt az ágyra, és egy szempillantás alatt már aludt is. Hogy a házon kívüli délelőtt fárasztotta-e ki ennyire, vagy az, hogy tegnap gyakorlatilag kimaradt a déli alvása az alattunk zajló felújítás miatt, azt sosem fogom megtudni, de még most is durmol, rá se ránt a dörgő égre, és a néha-néha előforduló kopácsolásra.
Hát ennyi. Mondtam, hogy eseménytelen volt:)
De édes ez a Milán :)) Biztos örült a gyerek társaságnak is, ha már a bátyus nincs otthon. Hát ilyet, hogy valamelyik ne szuszogjon itt mellettünk, el se tudok képzelni :D Azt meg pláne, hogy szingli legyek ebben a házban ;)
VálaszTörlésA hegszétválásról meg annyi, hogy én 3 mm-nél szültem mindkét alkalommal, és egyszer se találták vékonynak, pedig a kméti kórház inkább a konzervatívok közé tartozik. Az elvékonyodott méhfal eddig számomra ismeretlen fogalom volt eddig, de azt gondolom, hogy ez természetes, nyilván a műtétnél így is úgy is figyelnie "illik" az orvosnak a többi belső szervre is.
Csoda szép a pocid! :) Minden rendben lesz!