2012. január 31., kedd

Hétvégi gigakirándulás Barcelonában 1.rész

Mióta kiderült, hogy jövünk majd ide Vilanovába, azóta arra készülök, hogy majd megyünk Barcelonába. Erre a kirándulásra az elmúlt hétvégén került sor.
Némi vacilálás után úgy döntöttünk, hogy mégsem autóval megyünk, hanem vonattal, mert így sokkal egyszerűbb és olcsóbb, és nem kell parkolóhelyet keresgélnünk egy idegen városban, amit utálunk. A vonat innen 45-50 perc alatt kényelmes körülmények között beröpített bennünket Barcelona belvárosába, mindössze 3.60 euroért fejenként.
És láttátok már esőben Barcelonát??? Nem sok mindenkinek adatik ez meg, nekünk igen. Megmutatom milyen:)
Tényleg nem is mi lennénk, ha nem esne az eső amikor megyünk valahová! Persze ez nem tartott vissza bennünket, és különben is az előrejelzések csak felhős időt mondtak aznapra, szóval dőlt belőlünk az optimizmus.
Szóval elindultunk, és dél körül már ott is voltunk Barcelona központjában!!!!
Az első perctől fogva imádtam!!!!! Leginkább azért, mert olyan más volt, mint az eddig látott nagyvárosok. Hiába hogy egyszerűnek tűnő emeletes házak övezték az utcát, mégis mindegyik olyan egyedi volt, olyan más, mint az otthon megszokott.
Az aluljáróból kiérve rögtön egy Gaudi-remekbe ütköztünk pl.
Úgy döntöttünk, hogy elsőként Barcelona bevásárló-sétáló utcáját a La Rambla-t vesszük célba, ami egyenesen levisz minket majd a tengerhez, és ott pedig majd meglátjuk merre tovább. Így is tettünk. Könnyen odataláltunk, szinte csak sodródni kellett a tömeggel, ami egyébként nem volt olyan vészes, sokan voltak ugyan az utcákon, de nem volt zavaró.
A Rambla olyan, amit szerintem direkt a turistáknak találtak ki, amellett hogy fantasztikus palotaszerű épületek, többnyire sokcsillagos szállodák kísérik az utunkat, az út két oldala és a középső sétáló rész is tele van szuvenír árusokkal, akiknél bármit meg lehet kapni Barca-színekben, még kiskanalat is, de ha valaki épp nem focirajongó, akkor választhat helyette valami Gaudisat. Én nagyon szeretem ezeket a kirakodóvásárokat. (Mondjuk volt kábé 50 bódé, de mindegyik ugyanolyan áron árult mindent, szóval szerintem ez egy maffia:)))
Az út felénél kábé betértünk a város leghíresebb piacára is, bár itt aztán tényleg óriási volt a tömeg. Állítólag itt a legnagyobb a kínálat az aznap reggeli frissen fogott halakból és a mindenféle tengeri herkentyűkből. Tényleg rengeteg volt, némelyikről azt sem tudtam, hogy mi a szösz lehet, eszik-e vagy isszák.  De volt itt sok minden más is, pl. csokipult, hatalmas sonkák, ínycsiklandó zöldségek-gyümölcsök.
Mire a Kolumbusz-szoborhoz értünk, addigra szépen elkezdett esni az eső is. Majd néhány perc múlva elég rendesen zuhogott, így a kikötőt a hajókkal csak kutyafuttában tudtuk megnézni, és bemenekültünk a kikötőben lévő gigaplázába. Barcelona egyébként a Földközi-tenger harmadik legnagyobb kikötővárosa, Marseilles és Genova után.
De előtte Máté még fotózkodott a szobor lábánál posztoló oroszlánokkal:)
A szobor egyébként 50 méter magas, és fel is lehet lifttel menni a belsejében, és állítólag csodás a kilátás a kikötőre és a tengerre. Az eső miatt erről teljesen meg feledkeztem, így ide most nem mentem fel, mondjuk amilyen szürke volt minden nem is hiszem, hogy sokkal több mindent láttam volna mint lentről. Ráadásul mindig ráesett az eső az objektívre, és van egy csomó vízcseppes képünk. Talán tényleg nem ártana elmennem egy fotóstanfolyamra, ahol megtanítanák hogyan kell esőben fényképezni. Ha már mindig mindenhol esik az eső, amerre mi járunk:)
Kolumbusz hajójával, amit újraépítettek valami évfordulóra. (nem olvastam el mert zuhogott az eső :(((( )
A fehér hajóra pedig szabadon fel lehetett szállni, és kipróbálni:
Folyt köv. melyben tovább áztatjuk magunkat Barcelona gótikus negyedében és a Güell parkban.
Még sok-sok képet  Barcelonáról IDE és IDE töltöttem fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése