2012. január 23., hétfő

Budapesttől Padováig

Na szóval....kicsit nehéz összeszednem magamat, és visszagondolni a három nappal ezelőttre, pedig tulajdonképpen nem is csináltunk semmit 3 napig csak ültünk az autóban. Ami persze ebben a formában így nem igaz, mert nem mi lennénk ha egy 7 órás út után és egy másik 7 órás előtt még nem mennénk be a városba és nem járnánk körbe szinte mindent ami számít.
De hogy az elejénél kezdjem.... pénteken reggel 9.10-kor startoltunk a házunk elől. Előtte 15ezerszer kellett ráordítani rászólni a fiúkra, hogy üljenek nyugton, legyenek csendben, lévén még csak hajnali 6 óra, és a szomszédok még pihennének, vagy hogy nézzék már azt a nyomorult mesét, amit kértek, vagy csináljanak amit akarnak, de néma csöndben, és lehetőleg minél messzebb a bepakolt bőröndöktől. Majd újabb 15ezerszer fenyegetőztem azzal, hogy nem megyünk sehová, majd azt gondoltam az lesz a legjobb, ha csak ÉN nem megyek sehová és lesz 2 nyugodt hetem, majd ráálltam a TI nem jöttök sehová-ra, de egyik verzióval sem sikerült a lelkük mélyére hatolnom, így szép lassan megvívtuk a magunk kis szélmalomharcait és végül autóba vágtuk magunkat. Meg azt a 4 bőröndöt, meg 2 handbag-et, 1szatyor könyvet, 1 szatyor egyéb játékot, babakocsit, és egy  kis hátizsákot.
A fiúk annyira lefárasztották magukat a reggeli parádéjukkal, hogy még Pest határain belül álomba zuhantak. Szó se róla nem bántuk. Máté ugyan még magyarföldön felébredt, de szép csendben olvasott, Milán pedig Szlovénia közepéig húzta a lóbőrt. Máténak még mindig nagyon tetszettek a szlovén alagutak, szerencsére jó sok van belőlük, így nem unatkozott. Ha pedig épp nem az alagút volt porondon, akkor a szembe jövő kamionokat számolta. Volt mit.
Extra szórakoztató volt még, hogy egész végig zuhogott az eső, hol jobban hol kevésbé, de a mi fiaink imádnak esőben autózni, mert akkor "ablaktörlőzni kell". a jégesőt még egy fokkal jobban szeretik, mert az még kopog is, de szerencsére most csak sima eső volt.
Szlovéniában álltunk meg először egy fánkozóban, ahol bedobtunk egy hatalmas és isteni finom fánkot és egy kávét. A hely csúcsszuper volt, bár én most egyébként is fánkőrült vagyok, de tényleg mindenkinek tudom ajánlani aki éppen arra jár. A pályán van kitáblázva, és kicsit le kell térni róla, azt hiszem Trajan, vagy Trojan, vagy valami nagyon hasonló a falu neve.
Szlovénia meg hegyei most is elbűvöltek, még esőben is. Persze amikor legutóbb erre jártunk akkor június volt, és minden sokkal zöldebb volt, és élettel telibb, de nekem így is nagyon bejött. Hiába no, hegymániás vagyok, ez már végképp eldőlt.
A naplemente már javában az olasz autópályán ért bennünket.
És mire megérkeztünk Padovába, ahol a lefoglalt szállásunk várt, addigra teljesen ránksötétedett, így már nem volt aznapra más feladatunk, minthogy egy közeli pizzériában jól megtöltsük a hasunkat isteni finom sonkás pizzával. Ez nálam a best a of, mármint az olasz prosciutto cotto-s pizza finom paradicsomszósszal... nyamnyam. Ebből a sonkából kilószám meg tudnék enni szerintem. Külön jó volt a helyben az hogy a srác a pult mögött tekerte-forgatta a pizzatésztát, ami nem csak a fiúknak, de nekem is nagyon tetszett. Próbáltam ellesni a technikát, de ahogy elképzeltem magamat a saját konyhámban pizzatészával bűvészkedni hát enyhén szólva is a röhögőgörcs kerülgetett.
Másnap reggel jószokásunkhoz híven 6kor keltünk, gyorsan megreggeliztünk, és a reggeli nap első sugarai már Padova központjában találtak minket. A főtéren épp piachoz készülődtek. Nekünk sikerült még jónéhány piacoskofát is megelőznünk:)
De ez már egy másik poszt lesz, mert felébredtek a fiúk a délutáni sziesztájukból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése