2011. augusztus 1., hétfő

Esős séta a belvárosban

Tegnap végleg beleuntunk a napok óta tartó esőzésbe, és mivel volt egy kis dolgunk a belvárosban, úgy határoztunk, hogy fittyet hányunk az esőre, és csakazértis sétálunk egyet. Persze esőmenő felszerelésben. És így is lett.
Vasárnap és eső lévén nem volt túl nagy tolongás a máskor emberektől hemzsegő utcákon, rajtunk kívül még néhány szerencsétlen turista lézengett a Duna parton, akiket a sightseeing buszosok igyekeztek befogni egy sétabuszozásra, elég nagy sikerrel, mert a busz legalább fedett volt.
Az eső hol jobban, hol kevésbé esett, de minket ez egy cseppet sem zavart, a fiúk így is remekül meg tudták lovagolni az  oroszlánokat a Vörösmarty-téren, és esőben aztán végképp nincs semmi akadálya annak, hogy a szökőkútban pacsáljanak:)
Nagyokat lehetett szaladgálni az üres téren, és persze össze is lehetett veszni azon, hogy ki üljön az Apa nyakába:)
Aztán kicsit továbbmenve, a Vigadó téren hajót néztünk, meg a Várat, (még mindig nagy kedvence Máténak), meg a Gellért hegyet, no és persze villamost, ami karnyújtásnyira haladt el előttünk,  és ezt persze semmi nem tudta überelni. Csak kisebb hiszit árán lehetett őket elvontatni onnan, szerintem még most is ott állnának.
Hogy helyreálljon a világbéke Máté végül felkerült Apa nyakába, és az Ő kívánságára megnéztük még a Lánchíd oroszlánjait, ami a vár után a második kedvence.
Kicsit néztük még a hídról a hajókat, aztán az autónk felé vettük az irányt. Jó kis séta volt, lehet, hogy jobb lett volna, ha nem esik az eső, de nem biztos:) Az eső az még egy plussz kaland volt:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése