2011. augusztus 25., csütörtök

Moziélmény

Jó néhány év kihagyás után tegnap KETTESBEN voltunk moziban. Csak mi felnőttek. Az idejét sem tudom, mikor fordult elő ilyen utoljára, még Máté születése előtt, az biztos, és bármennyire is próbáltam felidézni mi volt az utolsó film, nem emlékszem.
Egyszer már majdnem elmentünk korábban, de akkor nem találtunk kedvünkre való filmet. Most sem volt ám egyszerű, de nem hagytuk  magunkat. Én megnéztem volna szívesen a HP befejezőjét 3D-ben, de még a befejező első részét sem láttam, úgy meg nem akartam. Nyár elején a Karib tenger kalózaira voltam ráállva, de azt meg már nem adják 3D-ben. Így aztán választottunk egy szimpla filmet, amiről úgy gondoltuk nekünk való. EZT. ÉS nagyon-nagyon jó volt. Iagzán olyan film, amilyet mi szeretünk. Annyira jó volt, hogy kint a kanapén ücsörögve még mindenről eszembe jutottak Matyikáék, hogy ez is, meg az hogy tetszene Máténak, vagy mit csinálna, mit mondana éppen akkor, de a film 2 órája alatt egyszer sem gondoltam rájuk. Ebben mondjuk az is közrejátszott, hogy feliratos volt a film, szóval nagyon ott kellett lenni.
És tettem néhány felfedezést is:
Sokkal egyszerűbb úgy parkolni, hogy nem kell arra figyelni, hogy legyen elég hely mind két oldalt, hogy a gyerekülésből simán ki-be tudjuk pakolni a kölköket.
Furcsa úgy egy plázában sétálni, hogy egy gyerek sincs veled, aki épp fel akar mászni a korlátra, vagy végig akarná nyalni a kirakatot, vagy pancsolna a szökőkútban, vagy szlalomozna a lábak között, vagy épp nem bír jönni, vagy fagyit kér, vagy éhes/szomjas, vagy pisilnie kell, vagy bekakilt, akármi. Elég uncsi is lett volna a várakozós idő, ha nem megyünk be egy könyvesboltba ahol nyugodtan tudtunk nézelődni, mert nem volt aki lepakolta volna a fél polcrendszert mindenestül.
Moziba járni, és itt most a Multiplexekre gondolok, azért jó, mert gondolkodás nélkül lesziáznak. Igaz gyerekek nélkül voltunk, lehet, hogy ha ők is ott vannak, akkor a szokásos jóestétet kapjuk.
A mozis reklámoknak nem mi vagyunk a célközönsége. Ezt a Junior bankkártyás reklámból szűrtem le.
Még mindig nem szeretem ha a fülembe nyámmogják a pattogatott kukoricát/chipset. Szerencsére a filmet megelőző 20 perces filmajánló alatt majdnem elfogyott a vödörnyi nasi, így végül nem zavart.
Az első néhány percben ingerem volt, hogy halkabbra vegyem a műsort, mert itthon ugye 3 csíkkal nézünk tévét, nehogy felkeljenek a fiúk. Aztán hamar hozzászoktam, és még a fülem sem fájdult meg.

Szóval nagyon jól éreztük magunkat!!!! És remélhetőleg a következő 4 évben nem ebből a moziélményből kell majd táplálkoznunk:)
Hazaérve csend és hullaszag durmoló fiúk vártak bennünket:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése