A
Vogézek lankáin 120 km hosszan húzódó Elzászi Borút Franciaország egyik
legkedveltebb turistaútja. Az út mellett ameddig a szem ellát
szőlőültetvények vannak, a hegyek várromokkal és erődökkel, a falvak
pedig borozók sokaságával csábítják az idelátogatókat. A falvak
hangulata tipikus elzászi, maga az út pedig olyan, mintha egy kicsit a
Balaton-felvidékre kerültünk volna, szőlők, hegyek, borgazdaságok
váltják egymást. Az út gyalogosan, kerékpárral és autóval is
végigjárható. Mi nem mentünk rajta végig, csak 3 helyen álltunk meg.
Igazából Koenigsbourg-vára
volt az elsődleges úticélunk, csak amikor rájöttünk, hogy ez része a
borútnak, akkor belevettük még a napunkba a két szomszédos falut.
Tulajdonképpen a favázas építkezésnek köszönhetően ezek a falvak szinte
egyformák, de mégis mások, és épp ez a favázas jelleg ad mindegyiknek
egy sajátos mesebeli hangulatot, pláne hogy a házak a szivárvány minden
színében pompáznak. Némelyik régebbi ház nekem olyan volt mint a
mézeskalácsházikó a Jancsi és Juliskából volt, ferde, színes falak, pici
zsalugáteres ablakok, apró ajtó. Épp csak a kolbászkerítés hiányzott
előle, no meg a boszorka.
Ribeauvillé is ilyen
volt, a faluról sokminden nem mondható el, kellemeset sétáltunk a falu
főutcáján, (Grande Rue), kávéztunk, sütiztünk, Matyika dalolászott,
Milcsike nézelődött, és mosolygott, de amit mindenképpen meg kell
említeni az a Mészárosok-tornya : -) 
Továbbá kitartóan próbálkozunk egy családi kép elkészítésével, de
nemigen sikerül, mert Matyi abszolút nem partner a dologban, és vagy
fintorog, vagy nyelvet nyújt, vagy karatézik egy léggyel, hátat fordít
vagy bármi mást csinál, csak nem néz a kamerába. De azért így is
szeretjük: -) Legalább ha másra nem is, de arra, hogy volt egy ilyen
korszaka biztos hogy emlékezni fogunk nyugdíjas korunkban. 
Innen mentünk Koenigsbourg-várához,
a fő úticélunkhoz. Matyi nagyon be volt sózva, hogy várba megyünk. Nem
emlékszem járt-e már valaha várban, de ha járt, akkor sem emlékezett rá,
el sem tudta képzelni milyen egy vár. Szerintem valami játszóteres
dolognak gondolta, mert ott találkozhatott már hasonlóval. Egész a vár
lábáig fel lehet menni autóval, igaz a parkolás nincs túl jól megoldva,
egyszerűen az út szélén lehet megállni, de legalább lehet. Első blikkre
jó sok ember volt ott, de aztán mikor bementünk már annyira nem volt
vészes, mert az emberek nagyobbik része az idegenvezetős csoporthoz
csatlakozott, és ha sikerült őket ügyesen elkerülnünk, akkor mi békésen
sétálgathattunk, nézelődhettünk. Máté mindenhová benézett, belesett,
mindenhonnan kinézett, mindenre felmászott, lépcsőzött a kanyargós
lépcsőn (csigalépcső), élvezte. Milcsiszi pedig hátizsákból
szemlélődött, de ezt ő egyáltalán nem bánta, vigyorgott, mint a vadalma.
Kedvenc Matyi: -) Persze itt is jár a szája, nem hagyná abba a fecsegést egy pillanatra sem: -) 
A vár egyébként csodaszép, és bár réginek tűnik, de igazából a mai
képét II. Vilmosnak köszönheti, aki az 1900-as évek elején szinte
teljesen át- és újraépítette. A toronyból pedig remek a kilátás a
Rajna-völgyére és a hegyekre. 
A várból leérve még korainak találtuk az időt ahhoz, hogy hazamenjünk,
Feri pedig nem akart majmokat nézni, (egy közeli várromnál szabadon
élnek a jávai makákók), sem sólyomeregetést nézni ugyanott, (ezt mondjuk
én sem annyira), sem gólyafarmra menni,(Hunawihr-ben van Elzász
legnagyobb gólya visszatelepítő farmja, ahol több tucat gólyacsalád él
néhány évig, és amikor szabadon engedik őket, akkor már nincs meg bennük
a vándorszellem, és nem repülnek el, vagy nem olyan messzire, és így
kisebb lesz a halálozási arányuk)(autóból azért láttuk a sok-sok
gólyát), így egyszerűen csak megálltunk még egy kicsit sétálni a
szomszédos Riquewihr-ben. A város jellegzetessége a
16. századi városfal, amely még ma is körülöleli a kis sikátoros
települést. A főutcáján véges-végig éttermek, borozók, fagylaltozók,
csecsebecseárusok, és a házak fölött húzódó hatalmas szőlőültetvények
várják a turistákat. Talán a legfontosabb, amit meg kell említenem a
faluval kapcsolatban, hogy itt végre találkozott Matyi egy rókával: -) (
nem, nem olyannal aki a száján jön ki, abból elég volt egyszer is)
Igaz, kitömött formában, de a részletekbe nem mentünk bele, mindenesetre
teljesen odavolt, hogy még le is fényképezkedett vele, fintor és
nyelvnyújtás nélkül: -) 
Bóklásztunk kicsit a szűk utcácskákban, vásároltunk ezt-azt, Matyi
motorozás közben elénekelte a „Fényes a ház teteje” című saját
szerzeményét sok százszor, ami tulajdonképpen csak ebből az egy sorból
áll, de többfajta hangerővel és dallammal kell énekelni (videó is van
róla, de azt nem tudom most feltölteni) és mivel mindannyian
hullafáradtra sétáltuk magunkat, még szélsebesen bevásároltunk a Corában,
mert itt vasárnap többnyire nincsenek nyitva a boltok, és szombaton is
csak max. 8-ig, aztán hazaautóztunk: -) Aztán itthon a fiúk közös erővel
még széttörtek egy frissen vásárolt spagettiszószt a konyhakövön, csak
hogy ne legyen olyan uncsi az este sem: -)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése