Egy kis Lotaringia

Mivel szombaton a borútnak köszönhetően elég nagy dózist kaptunk Elzászból, és az ő falvaiból, így vasárnapra módosítottuk az eredeti tervet, és Munster-Colmar helyett Lotaringia felé vettük az irányt és Nancy-be látogattunk el. A dimbes-dombos Elzász mellett elterülő Lotaringia kevésbé látványos, két jelentős városa (Nancy és Metz) mellett számtalan II. vh-s erőd, föld alatti járatok, lövészárkok, csatamezők (pl. Verdun) háborús emlékművek, és temetők birtokosa. Északi részén a Magniot-vonal több részlete is megtekinthető, körbejárható. De mi nem mentünk ennyire messzire, csak a tőlünk másfél órányi autózásra lévő Nancy-ig. Az egykori hercegi székhely ma is csodálatos, hatalmas főterét ma is uralja a hercegi pompa. Aranyozott kovácsoltvas kapuk, szökőkutak, fasorok, XV. Lajos tiszteletére emelt diadalív, körben pedig az egykori hercegi épületek. A tér a világörökség részét képezi. A tér mögött terül egy hatalmas park (Parc de la Pépiniére), ami hasonlít kicsit a mi Margit-szigetünkhöz, volt itt egy kis vidámpark, (szerencsére még nem működött), egy kis állatkert leginkább háztáji állatokkal (kivéve a majmokat, bár lehet, hogy itt az is háziállat), rózsakertek, játszótér, büfé, szóval minden, ami a kellemes időtöltéshez és kikapcsolódáshoz szükséges lehet. A fiúk is élvezték, a széles sétányokat, és itt még Milcsike is kikérte magát a kocsiból, és szaladt egyet, mert egyébként ő simán tűrné, hogy egész nap csak tologassuk a farát.

Kedvencképek kalapcsere után:

Kicsit elhúztuk itt az időt, és még ettünk is, ittunk is, úgyhogy mire kijöttünk a parkból szép fekete felhők gyülekeztek, amiből kétszer is kaptunk a nyakunkba esőt, egyszer még épp időben sikerült behúzódnunk egy kapualjba, majd következett egy újabb verőfényes napsütéses rész, és másodjára már nem úsztuk meg, mire átértük az utca túloldalára, ahol egy bácsi jó kis menedékkel invitált, addigra csuromvizesek lettünk. Szerencsére utána gyorsan megszáradtunk, bár Milánnak nem nagyon tetszett a dolog elázós része, de hamar megvigasztalódott, Máténak meg nagy kaland volt: -)  

Sétáltunk még kicsit a városban, elmentünk néhány templom és a városkapu mellett, majd hazafelé indultunk, és egyszer végre emberi időben fél7 körül értünk haza, és így nyugodt tempóban tudtuk végrehajtani az esti szertartásokat, ami egyébként itt 1 órával el van csúszva az otthonihoz képest. Szimpla hétköznapokon is simán van 9-fél 10 is mire a fiúk elalszanak, az otthoni 8-fél 9 helyett. Igaz reggel sem kelünk 6-kor, nem ritka, hogy csak 8-kor ébredünk fel. Ezt azért igen meg tudnám szeretni:- )