2011. március 3., csütörtök

Törvényszerűségek

Avagy hogyan utazunk mi 2 gyerekkel?
- Ha este akarunk csomagolni, miután a fiúk elalszanak, hogy ami egyszer már bőröndbe került ne kerüljön ki onnan 2 mp-en belül, illetve semmi számukra nagyon fontos, de számunkra érdektelen dolog ne kerüljön cserébe bele, akkor BIZTOS, hogy a szokásos 8  helyett 9-fél 10 is van már mire elalszanak.Következésképp, amennyivel később fekszünk le, annyival korábban kell kelnünk, hogy reggel még elvégezzük az utolsó simításokat.
- Biztos, hogy éjjel sincs nyugodt alvás, konkrétan Máté kb. 2-kor már fel akart kelni, és kávét akart főzni. Majd Milán nyüszögött és közénk kérte magát.
- Az egyébként menetrendszerűen 6-kor ébredő gyerekeket úgy kell felébreszteni, és rohamtempóban a felöltöztetni mindkettőt, miközben persze Máté az egyébként mindig nyafogósan elfogyasztott reggelijét követeli, mert hát indulás előtt enni kell, de közben a taxis már a ház előtt ácsorog.
- A reptéren lenne ugyan egy órájuk aludni, de nem teszik, inkább csipegetnek, bepótolják az elmaradt reggelit, nézelődnek, majd miután Milán szépen végigtörölte a várót a nadrágjával 10 perccel a becsekkolás előtt persze elalszik, hogy amikor ki kell venni a babakocsiból akkor felébredjen, és ne tudjon visszaaludni.
- Mire feljutunk a repülőre mindenki megint farkaséhes. Persze ilyenkor kiszúrják a szemünket valami csokissütivel, ami a fél fogunkra sem elég, nemhogy a Milánkáéra:)
- Biztos, hogy a repülőn kapott ajándékok közül az kell Máténak amit Milán kapott, és fordítva, tökmindegy, hogy korukat is figyelembe vették az osztásnál, és ezen persze összevesznek.
- Hipertutibiztos, hogy a pelusos gyereked a repülőn fogja telerakni a pelusát a büdösebbik fajtával, és mivel Őkelme peckesen vonul a sorok között és alatt, így muszáj vagy kicserélni a 20X30 cm-es repülős wc-n, de még ez a zsebkendőnyi terület is elég neki arra, hogy kétszer körbeforduljon a tengelye körül a félig megtisztított farával, és miközben én próbálom egyik kézzel  kétvállra fektetni, a másikkal gyorsan alátolni a tiszta pelenkát, addig a két  térdemmel próbálom magam a wc-széléhez tapadva egyensúlyban tartani, mert a repülőgép pont most kanyarodik.
Egyébként leszámítva azt az időt, amit felszállásnál bekötve kellett tölteni és Milán ezt nem akarta, minden simán ment. Igaz, Milánnak ciki volt velünk utazni, és 2 sorral előrébb költözött a nyulával:) Leszálláskor pedig újságot olvastak Apával, így akkor már nem volt gáz.
Milán az  első pocakon kívüli repülőútján:
Matyika a Milán ajándék csörgőskönyvével:
Az Alpok felülről:
- Földet érve, csomagokra várva, annak ellenére, hogy Milán mindannyiunk repülős sütijét megdézsmálta újra éhes, úgyhogy azonnyomban ebédet kell neki adni!
- Tele hassal a taxihoz vezető 5 perces sétaút alatt természetesen bealszik a babakocsiban, ám ezúttal nem ébred fel, amikor kiveszem belőle, és végigalussza a kocsiutat.
- Miután elfoglaltuk a szobánkat, és a fiúk is kezdték kényelmesen belakni, értsd szétpakoltak mindent amit csak értek, kiderül, hogy ez a szoba mégsem lesz jó nekünk, mert itt nincs mosógép, áthurcolkodunk a szomszédba.
- Hogy alátámasszuk a mosógépre való igényünk létszükségességét Milán bokától nyakig összekakilja magát.
- Délutánra nagybevásárlást tervezünk, de Matyi maratonialszik, alig tudjuk felébreszteni fél 5-kor. Mire elindulunk addigra persze Milán elfárad és a vásárlás felét végignyűglődi.
Végül persze minden jó, ha jó a vége, vásárlás elintézve, internetünk is lett, és mosógépünk is lesz. Nincs más hátra, mint várjuk a hétvégét, hogy végre-végre nagyot sétáljunk  a belvárosban. (Bár lehet, hogy csalni fogok, és én már holnap bemegyek a fiúkkal:))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése