2011. március 31., csütörtök

Márciusi ovis

Annak ellenére, hogy ebben a hónapban Máté sokat kihagyott az oviból, mégis nagyon produktív volt. Itthon nem nagyon lehet rávenni semmiféle kreatívkodásra, egyedül a festés az, amit szívesen csinál, és ha tényleg van hozzá kedve, akkor egész szépen kifesti a színezőben a képeket. Ha nincs, és egyszerűen csak festékezni szeretne, akkor meg az egész lapot bemaszálja feketére.
De az oviban nagyon lelkes, és szerintem szépeket is csinál, bár én ugye erősen elfogult vagyok:)

Ebből a kisautó az ugyan februári, és lehet hogy már mutattam is, de kellett a négy kép, hogy jó legyen  az egész. A kismadarat zsírkrétával színezték, aminek külön örültem, mert itthon ilyesmire rá sem néz, hiába kérdezgetem tőle, hogy nem akar-e zsírkrétázni, határozott nem a válasz. Ugyanígy elutasított, amikor felajánlottam neki, hogy fessünk olyan tulipánt és hóvirágot, amit az oviban festettek a többiek, amikor nem voltunk itthon, de erre meg kioktatott, hogy olyan tulipánt én úgysem tudok csinálni. Na bumm! Pedig ha hagyta volna, hogy kibontakozzak, még különbet is rajzoltam volna, de ha nem hát nem.
Ezért is örülök, hogy jár oviba, mert ott legalább kicsit leül nyugodtan, és alkot, és az óvónénik elmondása alapján szereti is csinálni. Szóval végképp nem tudom, hogy akkor itthon miért nem, de hát mindegy. Lassan Milcsi is belenő az alkotós korba, és akkor hátha együtt majd jobban fog menni.
Emellett egész sok mondókát, dalocskát tanulnak. Sok olyat amit már egyébként is tud, de ha azt énekelték az oviban akkor egész délután az a sláger nálunk. De sok olyan is van, amit én sem ismertem, ilyenkor próbálom az ovi folyosóján memorizálni, ( egy füzetbe ki vannak téve, hogy mit tanultak) aztán rákérdezek Máténál hogy hogy is van.
Ilyen a mostani két kedvenc is:

Zelk Zoltán: Hóvirág
Jó, hogy látlak hóvirág
Megkérdezem tőled
Mi hírt hoztál? Mit üzensz
erdőnek, mezőnek?

Szedd a szárnyad szaporán
vidd a hírt madárka
Útra kelt már a tavasz
itt lesz nemsokára.

Szalai Borbála: Katicabogárka
Katica-,
katica-,
katicabogárka,
jaj de szép,
jaj de szép,
rajtad a kabátka!
Olyan színű,
mint a pipacs,
hét gomb is van rajta –
tán a szabó
piros pipacs
szirmaiból varrta.

Aztán volt a héten színház az oviban, minden hónapban házhoz jön egy műsor, februárban a farsangon volt a bűvészbemutató, most pedig az Ördög három aranyhajszálát nézték. (Szerintem mondjuk  3 évesek még nem igazán értették, legalábbis Máté nem, de azért részleteket mesél belőle, hogy mi történt, de az egész történetet nem tudja.)
A hónap nagy áttörése volt szerintem, hogy már nem csak az óvónénikkel van, hanem a gyerekekkel is. Sokat emlegeti Bandit, azt mondja, ő a barátja:) mindenkinek tudja mi a jele, és most már a vezetékneveket is elkezdték tanulni.
A minap már jó ideje vártunk rá kint, amikor a dadus néni mondta, hogy Máté segít az ágyakat pakolni, így még kicsit várni kell. Bekukucskáltam, és nagyon aranyosak voltak, ahogy az ovis ágyakat annyi felől fogták ahány felől csak tudták, és rakták szépen egymás mellé. Mikor Máté a pakolástól kipirosodva kibotorkált rém büszke volt magára, és mutatta, hogy azokat az ágyakat pakolták ki, azoknak akik itt alszanak. Gondoltam gyorsan lecsapom a labdát, és megkérdeztem nem-e akar esetleg ő is itt aludni a többiekkel, ilyen ágyban. Lazán rávágta, hogy de igen szeretne, ennek ellenére a ruhája felé vette az irányt, és félútról a válla fölött visszadobta, hogy "de nem most":)
Végülis.... legalább már elgondolkozott rajta, mert eddig hallani sem akart semmiféle ottalvásról. De nem muszáj még egyelőre ott aludnia, akkor alszik ott, amikor akar. Én már annak is örülök, hogy a délelőttöket mosolyogva és lelkesen végigcsinálja.
Szeret járni:) Én pedig továbbra is szeretem, hogy szereti:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése