A tegnap és a ma hőse egyértelműen Milán
volt. Mégpedig azért, mert hősiesen csendben, korát meghazudtoló módon
tűrte az őt ért attrocitásokat.
Tegnap ortopédián voltunk, a szokásos 6
hetes rutin. (igen, mi 9 hetesen kerítettünk erre sort, ekkora kaptunk
időpontot). Persze Milán az odaúton elaludt, és már előre sajnáltam,
hogy arra fog szegény felébredni, hogy valaki a lábát rángatja. Aztán
végül nem arra kelt, mert bár pontban időre érkeztünk mind a négyen ,
mert mi így szeretjük, mégis vártunk vagy egy fél órát. Már kezdtem is
kicsit aggódni, mi lesz, mert Milek kezdte elveszíteni a türelmét, de
végül nem vesztette el, és végül sorra is kerültünk.
Nagy szerencse volt szerintem, hogy egy
kislánnyal karöltve hívtak minket be, aki hasonló korban járt mint a mi
Milánunk, így ahogy egymás mellé kifektettük őket, egyiküknek sem tűnt
fel, hogy deréktól lefelé gyorsan le lettek pucérítva, sőt az sem, hogy a
doktornéni ide-oda hajtogatta a lábukat, nyomkodta, csavargatta. Ők
csak békésen szemezgettek egymással, és egyikük sem sírt. Ez csak azért
fontos, mert az idegen gyerekek sírását nehezebben viselem, mint a saját
gyerekeimét.
A diagnózis alapján Milek csípője
teljesen rendben van, a doktornéni nyomát sem látta annak a
kötöttségnek, ami a kórházban még megvolt, hála annak, hogy mint rutinos
másodikgyerekes már ott elkezdtem tornáztatni, úgy ahogy Matyit is
annak idején. kaptam is ezért egy halk "ügyesen csinálta Anyuka"-t, ami
bevallom símogatta a lelkem.
Mindezek ellenére, az én gyerekkori
csípőficam-gyanúm miatt, biztos ami biztos, kapott egy beutalót
csípőuh-ra, ahol reményeim szerint ugyanúgy nem fognak találni nála
semmiféle elváltozást. Mondjuk elvileg Matyinak is én vagyok az anyja,
és őt mégsem küldték uh-ra emiatt. És azt sem értettem, hogy a mi köze
van a Milán csípőjéhez annak, hogy hányadik gyerek, de biztos sok, mert a
neve után ez volt a második legfontosabb dolog, amire rákérdeztek.
Mindegy.
Ma pedig Kis Hősünk pocak ultrahangra
volt hivatalos. (nekem mondjuk meggyőződésem volt, hogy pocak és koponya
uh-ról van szó, de csak pocak volt). Matyit erre a vizsgálatra sem
küldték el anno, úgy látszik ennyit változott az egészségügy 2 év alatt.
Persze megint alvó gyerekkel érkeztünk, és fél órát vártunk kb. , de
nem volt gáz. Milek csak a vizsgálóban tért magához, amikor kedves
doktorbácsi bekenegette a pocakját a hűvös zselével, és kellemesen
masszírozgatni kezdte az uh fejjel. ennek örömére Milek kitolt 2-3
pukkát( ahogy Matyi hívja).majd elégedetten végigvigyorogta a vizsgálat
hátralévő részét. Nekem pedig nosztalgikus hangulatom támadt, mert a mi
családunkban leginkább csak az én hasamat szokták kenegeti a nyúlós
zselével, és nem is volt az még olyan régen, amikor én feküdtem az
asztalon és bámultuk családilag a monitort. A monitort most most is
néztem én, de kevésbé volt számomra felismerhető a látvány, így kevésbé
volt izgalmas is.
Kedves doktorbácsi itt is egy "minden rendben, anyuka"-val bocsátott utunkra.
És az orvososdinak még nincs vége, ez egy ilyen hónap... jövő héten kapja Milán az első oltását... ezzel beindul a gépezet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése