Mármint oltás... Délelőttre vártuk a doktornénit, aki beígérte Mileknek hogy hozza a két hónapos oltást. Szó szerint vártuk, mint a messiást, Matyi meg én, Milekről nem tudok nyilatkozni. Merthogy Matyi ma már fél 7kor úgy döntött, hogy indul a nap. (én nem tudom mi van, minden nap egyre korábban kel). És mivel a doktornéni nem szokott konkrét időpontot mondani, így az egész délelőttünk azzal telt, hogy őt vártuk, végül már az ablakban álltunk, mert Matyival nem lehetett sokmindent kezdeni, mert ugye szétpakolni nem lehetett(nem hagytam), elmenni itthonról meg pláne nem. ( a viharos szelet tekintve délután sem lehet majd kimenni) Fél 7től fél 11-ig pedig minden mást már kétszer megunt. Milek türelmesebb volt, ő kétszer evett, és egyszer aludt is, és így kipihenve, teli pocakkal, füligszájjal várta a doktornénit. Nem tudta még milyen merényletre készül ellene... ha tudta volna, biztos nem vigyorog úgy mint a tejbetök. Pedig mondtam neki, hogy mi fog ma történni, de ezek szerint nem hitt nekem.
Nem is volt gond semmi, amíg csak méregettük itt-ott, hossza most 59 cm, súlya 5560g, cicikörfogat 41 cm, buksikörfogat 40 cm, minden stimmel, minden szuper. Még a sztetoszkópra is csak vigyorgott.
Szerintem amikor fölé hajoltam, (és Máté is is, mert ő nem maradhat ki semmiből, és látni kellett volna azt az aggodalmas arcot, amikor a dokinéni készítette a szurit... olyan volt, mint aki még nem döntötte el, hogy most sírjon-e vagy sem, illetve nem tudta, hogy neki kell-e sírnia vagy elég ha majd csak Milán sír). Szóval szépen odabújtunk Milán mellé, fogtuk a kezét, én az egyiket Matyi a másikat, a másik kezemmel pedig Matyi másik kezét kellett fognom, mert rá is ráfért egy kis bátorítás, gondolom vicces látványt nyújthattunk így összegabalyodva. Majd jött az egyik szuri, vele egy kis sírás, de nem igazi, inkább csak olyan besértődős fajta, hogy na ezt most miért kellett, mikor füligszájjal fogtam a betolakodót, hát ez a hála? De szegény mire megnyugodott jött a kegyelemdöfés a másik combjába, mert a prevenal első adagját is megkapta. Ezután persze végképp eltört a mécses, és úgy de úgy sajnáltam szegényt:(
Nem az oltás miatt, amiatt nem szoktam keseregni, ha kell kell, nincs mese. Hanem azért mert tényleg olyan kis cuki volt, amikor jött a doktornéni, még beszélgetett is vele, aztán tessék... mi járhatott szegény kis buksijában...
Persze kapott gyógypuszit, Mátétól is, és az rögtön hatott, most szunyókál, de nyugtalan.
Este, és holnap lázmérés, aztán majd meglátjuk. Mátéval nem volt gond az oltásokkal, ő sosem volt belázasodós, sőt... inkább aluszékony volt, mint nyűgös utána. Emlékszem, hogy ilyenkor tudtam egy kiadósabbat aludni, mert ő ebben a korban borzalmas éjszakákat tudott produkálni. Ennek fényében kíváncsian várom, mit fog Milán mutatni ma este. Remélem semmit, mert élmény lenne egyedül Matyival és nyűgösMilánnal...
Ilyen kis vigyorgombóc amúgy:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése