Autós kiruccanás négyesben, és egy kis esti zenebona

Sose találhattunk volna jobb alkalmat az első négyes autós kiruccanásunkhoz, mint egy olyan napot, amikor mindenhol a kb. 40 cm-s hó az úr. Még szerencse, hogy a kocsibejárót már előző nap megtisztították a fiúk, így kiállni ki lehetett viszonylag könnyen, de mire bevarázsoltuk a 2 autósülést a 2 gyerekkel majd magunkat, bizony kicsit leizzadtunk.

Az úticél az én város túlsó felén lévő munkahelyem volt, mindenféle papírokat leadni, adósokat aláírni, és nem mellesleg gyereket bemutatni. Majd egy gyors kamrafeltöltés a közeli hipermarketben, ha esetleg még nagyobb hóval találnánk magunkat egyik reggel szembe.

Volt bennem némi félelemmel fűszerezett izgalom, hogy hogyan fogjuk ép idegekkel abszolválni az utat, mert a két gyerekülés közé igen szűken férnék csak be, leginkább sehogy,  de az aggodalom utólag alaptalannak bizonyult, mert Milán az egész projektet végigaludta, Máté pedig önmagát meghazudtoló módon nyűglődés és hiszti nélkül viselte hogy kocsiból ki-be pakoljuk, majd nyakig érő hóban sétáltatjuk, ezt még élvezte is, és a boltban is szépen ült a bevásárlókocsi neki kijelölt részében.

Szóval minden szuper volt, csak én lettem hullafáradt, mert ennyi külvilági inger, mint tegnap kb. egy hónap alatt szokott érni, és még izomlázam is lett, mert teljesen elszoktam ettől a nagy babakocsitól. Mára ez már elmúlt.

Hazaérve Milán gyors evés-fürdés után folytatta megkezdett szundikálását egészen éjjel 2ig, majd onnantól kezdve csak nyűglődött, és vele én is.

Az esténk viszont igazán mókásra sikeredett, köszönhetően annak a zenélő bilinek, amit vásárlásunk során beszereztünk. Én ugyan nem vagyok bili-párti, de egy ideje már beszéltünk róla, hogy azért majd beszerzünk egyet, hátha azzal gyorsabb tempóra tudunk kapcsolni szobatisztaság terén. Ki is választottunk egy szép zöld kacsásat, hogy még csábítóbb legyen a rajta ücsörgés.

Érdekes módon mikor megkérdeztük Mátétól, hogy szerinte ez micsoda, és mire való, akkor rögtön tudta, igaz, fordítva foglalt helyet rajta, szemben a kacsával, és innentől fogva le sem akart szállni róla. Ügyesen bele is pisilt, a bili el is kezdte játszani rémséges géphangon a hepibörzdéjt, és abba sem akarta hagyni. Nagy nehezen, egy közepes erősségű hiszti árán sikerült levarázsolni a trónról Matyit, kiüríteni a tartalmat, de a zene csak nem szűnt meg. Gondoltuk majdcsak abbahagyja, és bezártuk a wc-be. De a zaj átszűrődött a falakon, és visszavonhatatlanul belevésődött az agyunkba, és már annak a határán voltunk, hogy egy nagy közös hepibörzdéjt adunk elő... borzalmas volt. Tanácstalanul álltunk a probléma előtt, gondoltunk már mindenre, hogy biztos a hideg-meleg gyors egymásutánisága a bűnös, szóba kerültek már már bimetálok és érzékelők, az én fejemben megfordult az ablakon át messzire hajítás is, mígnem aztán Feri rájött a "hibára". Volt ugyanis egy cimke a bilibe ragasztva, amit én ugyan javasoltam, hogy üzembe helyezés előtt szedjünk le, de le lettem szavazva, mondván próbálták, de túl erősen van odaragasztva, úgysem tudom levakarva, majd leázik. Na most ez alatt a cimke alatt volt az az érzékelő, ami a nedvességet érzékeli, és ami hatására a műszer őrült szülinapi ünneplésbe kezd. A cimke ugye elázott, a biliben landoló produktum és az azt követő elmosás hatására, így a ketyere folyamatosan nedvességet észlelt, így folyamatosan zenélt is. Megváltás volt az azt követő dallammentes este.

Megjegyzés: a cimke egyébként tényleg úgy oda van ragasztva, hogy még mindig nincs csak a fele lekapirgálva. Ez ám a ragasztó:))))

Hát így történt:)

És végre-végre ráadhattam Milánra a kedvenc nyuszis nadrágomat:)))

Mindkét képen hazaérkezés után látható, kidőlve:)