2009. november 27., péntek

Pinki!!!

Azaz, fénykép.
Matyi új szokása, hobbija, hogy fényképezteti magát. Vagy bármit, amiről Ő úgy gondolja, hogy megörökítendő az utókornak.  Lehet ez bármi, bárki. Ha értékesnek ítéli a szitut, akkor jön, és közli, hogy Pinki!, majd nyomatékosításképpen kézenfog és odavisz a fényképezőgéphez. Én mindig megkérdezem tőle, hogy mit kell fényképezni, Ő pedig mindig megmondja, mutatja, ha neki is rajta kell lennie, akkor pózol.
Így kerültek a következő képek a gyűjteményünkbe, Matyi utasítására. 
Az autó.... a pocakom tetejére helyezve,majd különös hangsúlyt fektetve a kerekekre:
 
Az építőkockázás mostanában nagy sláger, a kezdeti toronyról már továbbléptünk az alagútra, és a garázsra, de olykor a garázst át kell alakítani ággyá, mert Matyi kis kedvencei Manga (a medve) és Vau (a kutya) elfáradtak, és aludni szeretnének. Ilyenkor még ki is párnázza a helyüket, és ha hideg van, vagy ha fáznak, akkor még be is takarja őket. (itt épp nem fáztak).
 
KisTesó közeledtével Matyi kapott egy nagyobb ágyneműt, a bébitakaróját pedig megörökli majd a KisÖcsi. Az ágyneműre való huzatot Matyi maga választotta ki, és büszkén cipelte is a hatalmas sárga-kék szatyorban a vállán, majdnem a pénztárig. Itthon aztán amikor használtatba vette, akkor is kért egy pinki-t. 
Matyinak sokáig nem voltak kedvenc állatai, alvósállatai,  de mivel még pár héttel ezelőttig is szinte egész éjjel közöttünk aludt, nem is volt rá igazából szüksége, hisz ott voltunk mi. Aztán egyszer csak szépen magától beleszokott a saját, nagyfiús ágyába,magától. Egyre több időt aludt ott, és egyre kevesebbet közöttünk.  Bő 1 hete, este ha már úgy érzi álmos, hívja Apát, és együtt szépen lefekszenek, Matyi fecseg még egy darabig, aztán szépen elalszik, és többnyire reggelig meg sem nyikkan. (hogy ideáig is eljutunk egyszer, hát azt magam sem gondoltam volna).
Ezzel egyidőben választott magának két kedvencet, Mangát és Vau-t. Ők mindig elkísérik aludni, és reggel is Apa után ők az elsők, akiket keres. Gondoskodik róluk, szereti őket, elhelyezi őket a párnán, betakargatja a lábukat, olykor még joghurttal is meg kell őket etetni. (gondolom, amikor éhesek:) 
Tegnap Manga nagyon fázhatott, mert zoknit kellett rá húzni, sőt... Matyi még a mamuszát is felhúzatta rá.  Majd miután beöltöztettük Mangát, akkor kézenfogva kisétáltak a szobából, és követelte a fényképezést.
Közben magához vette még az egyik  kedvenc autó, amit Anyáé-Apáé névvel illet, mert olyan szürke, mint a miénk, és el is mutogatja, hogy ki hol szokott benne ülni:)
És még egy csomó mindent mond, és csinál, amiről majd fogok írni, legalábbis szeretnék.... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése