2009. november 21., szombat

Nagyhas bejelentkezik

Már a múlt héten is gyanús volt, de ma délelőtt, amikor a szokásos hétvégi bevásárlást intéztük, szó szerint a földbe gyökeredzett a lábam, amikor a pláza egyik üzletének a tükréből egy hatalmas has köszönt vissza. Nagy volt, és gömbölyű, a kabát már nem ért össze rajta. Aztán ott voltam mögötte én is.  Jó, jó, tudtam én, sőt éreztem is hogy nem vagyok már az a nádszál, és a 90-60-90-et meg sem közelítem, na de ennyire???? Ilyen hirtelen? Hiszen valamelyik nap még olyan kis formás volt... mikor nőtt ekkorára???
Persze voltak árulkodó jelek... amiket ezek szerint nem vettem tudomásul, és nem vettem elég komolyan.  Éreztem én, hogy valami történik itt, amikor egyre nagyobb rést  (ha még résnek lehet nevezni az az tátongó űrt, amit hagyok magam után) kell nyitnom a tolóajtón, hogy kiférjek. Hogy a mosogatasához lassan már nem elég hosszú a kezem, és minidg vizes lesz a pólóm. Hogy a fogmosást is jobb még félmeztelenül, vagy játszósban véghezvinni, mert minidg a hasamon csattan egy-egy pötty. És mindezek tetejébe még a farmeromon is lazítani kellett egy gombot.
Szóval voltak/vannak jelek, hogy Pocaktesó szépen nő és házat bővít. Csak én valahogy nem vettem őket észre. Pedig még hajaj... hol van a vége....
Az egészen pontosan 33+4 -es pocak:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése