2009. április 14., kedd

Kirándulás Hágában és a tengerparton

Tegnap, reggeli után nyakunkba vettük a várost, felültünk a villamosra, és elvitettük vele magunkat egészen Hágáig. Jobban mondva először a tengerpartig mentünk, ami ugyan külön város, Scheveningen, de teljesen össze van nőve Hágával. Tudtam, hogy a tenger általam ismert formája nem lesz jellemző az Északi-tengerre, és ez így is volt. Hideg volt, szél volt, pára volt, de mégis jó volt oda kimenni, és megismerni egy másfajta tengert,egy szürkét, egy szennyezettet, (Feri azt mondta ez a legszennyezettebb tenger)a part tele volt valami gusztustalan zöld habbal. A part itt is csupa homok volt, kisgyerekek kánaánja. Volt is belőlük bőven, és amíg mi majd' megfagytunk ők mezítláb építették a homokvárat, csatornát ástak a hullámzó tengernek, vagy a szülőkkel röplabdáztak. Mi pedig fáztunk, és néztük őket. Matyi meg a kutyákat, akik vidáman szaladgáltak körbe-körbe. Persze gyűjtöttem egy csomó kagylót, nagyon szép példányok voltak.
A tenger-nézésből egy olyan helyre vitt az utunk, ami igazán felnőttnek és gyereknek is szórakoztató, mégpedig egy liliputivárosba mentünk, ahol a holland városok és falvak nevezetességei, épületei vannak meg kicsiben.  Mivel Matyival múzeumba nem szívesen mennék be, ezért választottuk ezt a fajta szórakozást. És valóban... Nagyon érdekes volt, nemcsak nekünk Matyinak is. Nagyon élvezte ahogy jöttek-mentek a kisvonatok, bár az alagút-effektust még nem értette, és mindig kétségbe esett, amikor eltűnt egy vonat a lábunk alatt, és hiába mondtam neki, hogy a másik oldalon várjuk, hogy kijöjjön, Ő ragaszkodott ahhoz az oldalhoz, ahol bement a vonat. Ebből volt néhány kétségbeesés, de szerencsére sűrűn követték egymást a látnivalók, így gyorsan feledte is a bánatát.




Amikor itt végeztünk, akkor szépen besétáltunk a belvárosba. Közben Máté elaludt a jó levegőn, így abszolút céltalanul róttuk az utcákat, néztük a házakat, virágokat. Itt a nárciszok úgy nőnek, mint nálunk a gaz, teljesen rendszertelenül, és a legváratlanabb helyeken is találkozni lehet velük. A tulipánok pedig gyönyörű színekben pompáznak, ezek is mindenhol. Itt az elmaradhatatlan narancssárga:)


Pont mire beértünk a Binnenhof-hoz, ami a kormányzati negyed, akkor ébredt fel Matyi, fitten-fiatalosan. Itt is be lehetett volna menni több helyre, van mindenféle kiállítás, képtár, de ezek nem Matyi-kompatibilisek, így mindent csak kívülről csodáltunk meg.

Aztán lassan-lassan elindultunk haza. Eléggé elfáradtunk, persze mire hazaértünk ragyogó napsütés fogadott, és nagy kedvünk lett volna még sétálgatni kicsit, de a lábunk már nem bírta. Így is attól féltem, hogy izomlázam lesz mára virradóra, de nem lett. Sőt, ma éjjel Matyi is jól aludt, lehet, hogy nem is a foga miatt volt nyűgös, hanem csak az új hely miatt, nem tudom.

Ma Ferinek már dolgos hétköznapja van, így ez az első napunk itt Matyival kettesben. Nem terveztünk sokat, csak egy kis sétát a városban, és bevásárlást. El is indultunk, és minden ment a maga útján, Matyi is kikéredzkedett a kocsiból a piactéren, én vettem néhány kincset, aztán egyszer azt vettem észre, hogy hiányzik Matyi fél pár cipője. Először nem estem kétségbe, gondoltam, megkeressük, nem jártunk be olyan nagy területet, hogy gond lenne. Vissza is mentünk, körbejártunk, sehol semmi. Na ekkor kétségbe estem. Persze Feri nyugtatott telefonon, hogy nincs baj, majd veszünk egy másikat, de én már úgy megszerettem ezt, nem akartam másikat, főleg nem így. És amíg könnyes szemmel beszéltünk, akkor egyszer csak kiszúrtam a cipőt, ott volt ahol először gondoltam, hogy lennie kéne, mert emlékeztem, hogy Matyi ott megbotlott, csak én a földet néztem, és a cipőt pedig valaki feltette szemmagasságba egy oszlopra. Szóval ezzel indítottuk az első napunkat.
Aztán már minden simán ment. Ketten kértek tőlem útbaigazítást, persze egyszer sem tudtam adni, meg se próbáltam, ketten dícsérték meg Matyit, hogy milyen jó fej, és egy hölgy hosszú métereken át mellém szegődött és szóval tartott, de kedves volt, és nekem is jó volt, mert így kicsit le tudom porolni az angoltudásomat. Itt egyébként mindenki beszél angolul, tényleg mindenki, a postás, a rendőr, a kalauz, a takarítónő, mindenki.
Matyi most délutáni sziesztázik, és azt hiszem én is csatlakozom hozzá.
Még több kép itt és itt látható és nézhető:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése