Szülinapi strand

Néhány hete Milán kitalálta, hogy menjünk strandra. És csak mondta, mondta, hogy "menjünk tandra!". Hogy jegeljem a témát azt mondtam neki, hogy jó, majd a születésnapodon elmegyünk strandra. Azt hittem addig még jó sok idő van, és majd úgyis elfelejti. De nem felejtette el. Hogy is képzeltem, hogy el fogja? Annál inkább rákapcsolt a témára. Bármikor megkérdeztem tőle hogy mit szeretne a születésnapjára, akkor azt mondta, hogy menjünk strandra, majd kibővítette, hogy csúszdás legyen ám az a strand, és végül  még egy zöld gyertyás csokitortát is kért. Úgyhogy nem volt mit tenni, a téli szünetet már úgy terveztük, hogy valahová elmegyünk strandolni. 

Mivel az elmúlt napokat a szentesi nagyszülőknél töltöttük, így ezen a környéken kezdtünk keresgélni, és végül a makói Hagymatikumba látogattunk el a szülinap előnapján, azaz tegnap. A fürdőt az organikus építészet nagymestere Makovecz Imre tervezte, és már csak ezért is érdemes egyszer ide ellátogatni, mert valóban páratlan környezetben tudunk itt kikapcsolódni, feltéve ha nem 3 gyerekkel megyünk :) 

De gyerekekkel is nagyon jó volt, mert van egy teljesen különálló gyerekrészleg egy normálmélységű (pont leért a fiúk lába) gyerekmedencével, és egy klassz kanyargós egész hosszú gyerekcsúszdával meg egyéb élményelemekkel.  Ez a mi fiainknak bőven elég is volt. Megszámlálhatatlanul sokszor csúsztak le a csúszdán, amikor épp nem ezt csinálták, akkor csak azért nem, mert a lány aki fent segített nekik az szünetet tartott. Ilyenkor kicsit lövöldöztek vízzel, vagy labdáztak, és egy ideig játszottak a gyerekrészleg másik sarkában lévő ugráló-és mászóvárban. De az ott töltött 3 órának a 90%-át a csúszdán töltötték. Majdhogynem rongyosra csúszták a fürdőnadrágjukat :) Milán még a csúszdáslánnyal is összebratyizott, minden csúzásnál integetett neki a kanyarból, és kiabálta, hogy "viszlát!". 

Még Marcika is csobbant egy rövidet. 

 

Volt még egy 3 medencés élménymedencés részleg, hát itt sajnos nem sokat időztünk, és persze gyógymedence, kint és bent. Én itt egy kicsit megmártóztam, amíg Marcika kipihente a pancsolást.

Nagyon pozitív volt még, hogy minden részlegnél volt egy baba-mama szoba, ahová vissza lehetett vonulni szoptatni, akár altatni is, mert ágy is volt, vagy csak simán pelenkázni. Szóval tényleg nagyon gyerekcentrikus volt minden. És akadálymentes. 

Sajnos a masszírozásról lemaradtam, mert nem volt hely, előre oda kellett volna szólni, talán akkor még lett volna. De sebaj!

A lényeg, hogy Milánnak (és persze Máténak is) nagyon-nagyon tetszett!!!! Nagyon jól érezték magukat, nagyon elfáradtak, mi pedig egész végig fürödtünk a boldogságukban:) Nincs annál nagyobb ajándék nekem annál, mint ha sikerül teljesíteni a kis kívánságaikat, és látom őket örülni :)

SzülinaposMilán

A mi kis Milánkánk, (Milcsink)

- a kirakóbajnok,
- a hiperhisztis,
- az öntörvényű akaratos,
- a bújós kiscica,
- a hízelgő,
- a Marcitimádó,
- a Mátéra felnéző,
- a vizibolha,
- a csokitortakedvelő,
- a zöldgyertyás,
- a versmondó kis dalospacsirta,
- a Mikiegér fun,
- az igazi kisfiús arcú,
- a még nem ovis, de még pelusos,
- a cumibetyár,
- a velünkalvó,
- a lilaszívószálas,
- a limonádéivó,
- a sütifaló,
- a motoros,
- a humorHerold,
- a nagyot kacagó,
- a szeretetgombóc,
- aki szerint neki most 4 gyertyája lesz.

A mi édes kis Milánkánk, aki már nem is olyan kicsi, 3 éves lett!!!!

Karácsonyos

Lassan eltelik... az idei kicsit más volt mint az eddigiek, mert 23-án még két tortán fújtuk a szülinapi gyertyákat, így aztán nem nagyon lehetett a születésnapok és a karácsony közé éles határvonalat húzni. Felváltva ettük a szülinapi torták maradékait, és égettük a csillagszórókat a fán,  a nyugisabb pillanatok között a Nagyok összevesztek azon, hogy kié legyen a piros autó és kié a kék, vagy ki legyen a helikopterrel, vagy ki melyik kirakót rakja, de tulajdonképpen bármin képesek összeveszni. Marcika az ünnep hevében, a halászlé és a sült hús között valahol kinövesztette a második kis csíkocskáját, és emiatt gyakorlatilag végigkínlódta a 3 napot.  De azért jó volt!

Már csak egy Milánszülinap és egy sokgyerekes szilveszter vár ránk az idén, aztán jöhet az új év!

De addig is berakom ide Máté karácsonyi versét, mert úgy szeretem:

Donászy Magda: Kis fenyő

Szabad-e bejönni?
Zöldfenyő vagyok.
Kicsiknek, nagyoknak,
Békés jó napot! 

Jó napot, Zöldfenyő!
Régen várunk rád,
maradj itt minálunk,
díszítsd a szobát! 

Nincs tarka virágom,
egyetlen tobozban
a távoli erdők
üzenetét hoztam. 

Zúzmara díszíti
a tobozod, ágad,
maradj itt közöttünk
kiskarácsonyfának. 

Szeretettel jöttem,
szívesen maradok,
hogy veletek töltsem
a szép ünnepnapot. 

Állj ide középre,
feldíszítünk szépen,
te leszel a legszebb
a földkerekségen.

 Fényképeztünk is, igaz csak módjával:

És persze hogy elkészült az idei hagyományos fás képünk is, ami háááát..... évek múlva lesz majd min mosolyogni:) Idén először ültünk öten a fa alatt!

Egy csíkos

Az elmúlt napokban megfordult párszor a fejemben, hogy mégiscsak lehet valami ebben a 21-i világvégében, mert finoman fogalmazva is a halálomon voltam. Hétfőn egész nap 38.5 és 39 fok között ingadozott a hőmérsékletem, és valamikor Máté másnapi ovis szülinapi tortájának sütése és díszítése között félúton komolyan elgondolkodtam rajta, hogy vajon milyen formában fog ez a világvége beköszönteni, ha egyáltalán megélem még pénteket, és hogy talán most kéne még elgondolkodnom rajta, hogy esetleg kapok majd egy új életet valahol máshol, akkor ebből a mostaniból milyen tanulságokat, bölcsességeket tudnék magammal vinni. Persze ideáig aztán nem jutottam el... 

Most meg már határozottan jobban vagyok, igaz, a torkom az még mindig úgy fáj, hogy minden darabos étel, amit szeretnék leküldeni az mintha véresre horzsolná az egész nyelőcsövemet. Úgyhogy vasárnap óta gyakorlatilag fényevő vagyok, és azon bánkódom, hogy mégiscsak felelőtlenség volt kidobni azt a kétszatyornyi XS-es, S-es ruhát, amiről úgy gondoltam, hogy már soha ebben a büdös életben úgysem jön rám. Ha a torkom gyors gyógyulásnak nem indul, akkor hamarosan rámjönnének. 

Na de, lényeg, a lényeg....betegség ide, világvége oda, nálunk nem áll meg az élet, és hogy nyoma maradjon az virtuális világban, hátha az megmarad, gyorsan leírom, hogy
Marcika néhány napja kinövesztette az első kis csíkfogacskáját!!!!!  

Nem véletlenül nyáladzott mint egy kis kölyökkutya, nem véletlenül rágta be a kezét könyékig, tudtam én, hogy ez lesz a vége, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Pláne, hogy a múlt szerdán a doktornő is azt mondta, hogy szerinte is kell még vagy egy hónap, hogy abból a méretes duzzanatból ami az ínye helyén van, fogacska legyen. Hát az egy hónap helyett elég volt ez az alig több mint egy hét is  Simikének. 

Én pedig még mindig  hitetlenkedve tapogatom a napról napra nagyobb kis recéshátút a szájában, mert nem bírom, nem akarom felfogni, hogy már foga van!!!! Ilyen hamar! Ilyen gyorsan! 

Ráadásul olyan ügyesen csinálta ezt a fognövesztést, hogy 1-2 sokszorkelős éjszakán, és 1-2 nyűglődős napnál többet nem csinált, és én akkor is inkább az időjárásra gondoltam, mint kiváltó ok, semmint arra, hogy ilyen elöl tart már a fognövesztésben. 

Úgyhogy most várom, hogy a mellette lévő is felüsse a fejét. Mert hogy ezek párban járnak, ugye:)

Fájós ujjak

Milán beütötte az ujját. Sopánkodik, hogy fáj neki, nagyon fáj, és mindenképpen be kell ragasztani. Beragasztjuk. Ezután félholtan csak fekszik az ágyon, kezét feltartva, és jajgat, hogy neki mennyire fáj az ujja. Kis idő múlva jön hozzám.
- Anya, nézhetek mesét? Ilyen fájós ujjal csak mesét tudok nézni!

Ebéd közben észreveszi a konyhapulton a gyümölcslevet.
- Kérek gyümölcslevet! A fájós ujjamat csak a gyümölcslé gyógyítja meg!

--------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem olyan régen Máténak is fájt az ujja, valami karcolás volt rajta, ha jól emlékszem. Ugyancsak halálos.
Ő a következőkkel rukkolt elő.
- Én csak vajas kenyeret kérek vacsorára, mert nagyon fáj az ujjam!
- Ma nem tudok fürdeni, mert fáj az ujjam!

Máté 5 éves

5 évvel ezelőtt, egy ugyanilyen jéghideg, csúszósutas, szálingózóhavas szombat reggelen született, mint a mai. Aztán pikkpakk, sorra jöttek a szülinapok. Ma már 5 gyertyát fogunk neki gyújtani! Már igazi Nagyfiú. Az én szőke hercegem :)

Boldog születésnapot Máté!

Álom és valóság

Kedd magasságában már-már kezdtem elhinni és bízni benne, hogy az idén másképp lesz. Már ami Máté szülinapját illeti...hogy talán most először lesz egy olyan szülinapja, amikor nem lesz beteg. Eddig mindig az volt. Hol jobban, hol kevésbé, hol köhögött-orrot fújt, hol lázas volt, tavaly meg fosott-hányt. (bocsánat). Szóval kedden már azt hittem, hogy ezt a néhány napot féllábon is...De aztán tegnap, amikor kiderült, hogy nem vett harisnyát a nadrág alá amikor udvarra mentek, akkor már tudtam, hogy hogy az egészséges szülinap hiú ábránd marad csupán. Este már hőemelkedése volt, éjjel láza, reggelre pedig egy köhögéssel valami trutymós cucc jött ki belőle 3 részletben. (bocs, a részletekért) Délelőtt el volt kenődve mint a lepény, a déli alvásból lázasan ébredt. Kapott lázcsillapítót, azóta jól van. Olyannyira, hogy délután el akart menni úszni. Sírt is, hogy had mehessen, megígéri, hogy amíg az úszás tart, addig jól lesz. Édesem! Bár ígéretfüggő lenne a dolog! Aztán mindenképpen tortát akart sütni, mert úgy volt hogy holnap ünneplik az oviban a szülinapját, amit én önkényesen lefújtam, és elhalasztottam keddre. Még szerencse, hogy idén nem rendeltem tortát, hanem sajátsütésűvel készültem (volna).

Most valóban jól van, vidám és zajos, és uzsonnát kért. Remélem, hogy ezzel túl is vagyunk rajta, és szombaton mindannyian mosolygósan tudjuk körbeállni az 5 gyertyás tortát.

Amúgy meg... elkészült Máté szülinapos videója. Mióta kész lettem vele csak 3szor néztem meg. Mindannyiszor bőgtem, mint a záporeső. Na nem azért, mert olyan mesterművet alkottam... az a tény, hogy 5 éves... hát ezt még emésztenem kell. 

Fotósnál

Évek óta tervezzük, hogy majd egyszer elmegyünk egy profi fotóshoz, aki majd csinál rólunk szép képeket. Nagyjából azóta, mióta Máté megszületett. De mivel Máté nem volt egy egyszerű eset kicsi korában, és gyakorlatilag végigsírta az első 1 évét, így az első évben ez kimaradt. A második évben ilyentájban Milánt vártam, és én nem akartam felpuffadt fejjel szerepeli a képeken. Persze a kismamafotózásnak is nagy mostanában a hagyománya, de valahogy én nem éreztem azt ott és akkor, hogy erre nekem szükségem van. A következő két évben nemes egyszerűséggel lecsúsztunk róla, mert mire észbe kaptunk, addigra már ott is volt  a karácsony.

De idén hogy, hogy nem, időben eszünkbe jutott! És tadam, meg is lettek a képek!

A fotózásról vegyes érzelmeim vannak. Most kicsit úgy érzem, hogy vagy túl sokan vagyunk, vagy a gyerekek még kicsik ahhoz, hogy egyszerre legyen mindegyiknek kedve csinálni, arról nem is beszélve, hogy még így sem sikerült egy olyan pillanatot sem produkálnunk, ahol mindenki majdnem egyfelé néz, nem pislog, senki sem fintorog, vagy szájatrág, vagy vakarózik, vagy akármi. 

Mikor megérkeztünk, akkor Milán volt a gyenge pont, és hol hisztizett, hol elvonult, hol duzzogott, de később is sokszor bojkottálta az elképzeléseket. Pl. egyáltalán nem volt hajlandó felvenni a mikulássapkát, az ünnepi képeken pedig a focilabdához ragaszkodott körmeszakadtáig. 

Aztán Marcinál szakadt el a cérna, és ő is hol sírt, hol nem, és semmiképpen nem lehetett belőle kicsalni még egy félmosolyt sem, pedig nagyon próbáltuk. 

Még talán Máté volt a legstabilabb, és legközreműködőbb, bár a végére már ő is elfáradt, és ilyenkor már eszét veszti. 

Összességében végül is jó volt, de borzasztó fárasztó, és idegtépő (legalábbis nekem), de meglepően sok jó kép született. Ennek ellenére nem tudom akarom-e én ezt még egyszer ebben az életben.
És akkor mutatok még képeket, a teljesség igénye nélkül. 

Karácsonyi vásárban

Néhány hete, amikor megnyitott a Vörösmarty téren a karácsonyi vásár és mutatták a tévében, akkor Máté nagyon lelkesen mutogatta, hogy nézzem csak, ott voltunk tavaly, és milyen jó volt, és menjünk most is megint. Persze megígértem neki, bár fogalmam sem volt, hogy mikor fogom tudni ezt az ígéretemet beváltani. Tavaly mondjuk tényleg jó volt, mert egy munkanap-szombaton mentünk és már nyitáskor ott voltunk. Kezdetben nem voltak sokan, és még egy fúvószenekari koncertet is elcsíptünk. Az tetszett akkor Máténak a legeslegjobban, szerintem emiatt maradt meg benne ez az egész vásárosdi. 

Mivel a karácsonyig hátralévő 2 hétvégén már nem nagyon érünk rá, így kizárásos alapon vasárnap délelőtt útra keltünk, és kimentünk a vásárba. Jó hideg volt, meg kell hagyni, és még a jeges szél is fújt az arcunkba, szóval nem volt éppen sétálgatós téli idő, de így legalább elintéztünk még pár városi dolgot is, mint a bérletvásárlás, és hasonlók.

Mire a vásárba értünk addigra ott már elég sokan voltak, nem is nagyon mentünk a sorok közé, csak a szélső sorokat néztük meg, és inkább lesétáltunk a Dunához, és megnéztük a hajókat. 

Milán eddigre már kezdett eléggé lemerülni, és gyakorlatilag fél percenként vágott bele egy kisebb-nagyobb hisztibe, hol ezért hol azért, vigaszt csak a villamos síneken dolgozó munkagépek jelentettek neki. Ott mondjuk elácsorgott volna napokig is akár. 

Visszafelé megint elkanyarodtunk a vásár felé, ahol már zajlott valami néptáncegyüttes fellépése, amiből viszont nem sok mindent láttunk, kivéve talán Mátét, aki felállt valami magaslatra. Így jár az, aki későn jön. 

Milán persze elaludt hazafelé az autóban, és utána itthon már nem tudott visszaaludni, pedig szépen bement a helyére és lefeküdt, de egy idő múlva hallottam, hogy ott sutyorognak Mátéval a kisszobában, és valami bevásárlóközpontosat játszanak. 

Így viszont este kidőlt mint egy darab fa:) még a mese végét sem várta meg.

Vízilabdameccsen

Csütörtökön, amikor mentünk az úszásra, akkor láttam a plakátot, hogy szombaton Bvsc-Szentes vízilabdameccs lesz. Gondoltam, soha jobb alkalom nem lesz arra, hogy Máté meccsre menjen, rögtön mondtam is Ferinek, hogy mit szólna hozzá. Persze tetszett neki az ötlet. Régi vágya, hogy meccsre menjen a fiúkkal. A mérkőzés 17 órakor kezdődött, pont jó időpontban, hogy még beleférjen a déli alvás, és ne is legyen nagyon későn. Egy kicsit vacilláltunk, hogy milyen felállásban jelenjünk meg, és végül úgy láttuk a legjobbnak, ha csak Feri és Máté megy, mert Milánt még nem kötötte volna le szerintem, és ő simán elbóklászott volna, ha elunja a dolgot. ( ezt csinálja akkor is, amikor úszni visszük Mátét, örökké elcsatangol, aztán tizenévesforma lányokkal szórakoztatja magát) Szóval csak ketten mentek, így aztán igazi nagyfiús program lett belőle. 

Feri szerint tetszett Máténak, bár a második negyed után már elfáradt, és lefeküdt a padra:) De addig nagyon érdeklődő volt. 

Amikor hazaértek fülig ért a szája, és nagyon boldogan mesélte, hogy vízilabdameccsen voltak, és képzeljem el, 3 szünet is volt! Aztán kiderült még, hogy kék sapkában játszottak a szentesiek, fehérben pedig a bvsc-sek, a bírók pedig a parton voltak. Azt hogy ki nyert, azt viszont nem tudta megmondani:) A Bvsc egyébként, de ők a Szentesnek szurkoltak.