2012. december 20., csütörtök

Egy csíkos

Az elmúlt napokban megfordult párszor a fejemben, hogy mégiscsak lehet valami ebben a 21-i világvégében, mert finoman fogalmazva is a halálomon voltam. Hétfőn egész nap 38.5 és 39 fok között ingadozott a hőmérsékletem, és valamikor Máté másnapi ovis szülinapi tortájának sütése és díszítése között félúton komolyan elgondolkodtam rajta, hogy vajon milyen formában fog ez a világvége beköszönteni, ha egyáltalán megélem még pénteket, és hogy talán most kéne még elgondolkodnom rajta, hogy esetleg kapok majd egy új életet valahol máshol, akkor ebből a mostaniból milyen tanulságokat, bölcsességeket tudnék magammal vinni. Persze ideáig aztán nem jutottam el... 
Most meg már határozottan jobban vagyok, igaz, a torkom az még mindig úgy fáj, hogy minden darabos étel, amit szeretnék leküldeni az mintha véresre horzsolná az egész nyelőcsövemet. Úgyhogy vasárnap óta gyakorlatilag fényevő vagyok, és azon bánkódom, hogy mégiscsak felelőtlenség volt kidobni azt a kétszatyornyi XS-es, S-es ruhát, amiről úgy gondoltam, hogy már soha ebben a büdös életben úgysem jön rám. Ha a torkom gyors gyógyulásnak nem indul, akkor hamarosan rámjönnének. 

Na de, lényeg, a lényeg....betegség ide, világvége oda, nálunk nem áll meg az élet, és hogy nyoma maradjon az virtuális világban, hátha az megmarad, gyorsan leírom, hogy
Marcika néhány napja kinövesztette az első kis csíkfogacskáját!!!!!  

Nem véletlenül nyáladzott mint egy kis kölyökkutya, nem véletlenül rágta be a kezét könyékig, tudtam én, hogy ez lesz a vége, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Pláne, hogy a múlt szerdán a doktornő is azt mondta, hogy szerinte is kell még vagy egy hónap, hogy abból a méretes duzzanatból ami az ínye helyén van, fogacska legyen. Hát az egy hónap helyett elég volt ez az alig több mint egy hét is  Simikének. 
Én pedig még mindig  hitetlenkedve tapogatom a napról napra nagyobb kis recéshátút a szájában, mert nem bírom, nem akarom felfogni, hogy már foga van!!!! Ilyen hamar! Ilyen gyorsan! 
Ráadásul olyan ügyesen csinálta ezt a fognövesztést, hogy 1-2 sokszorkelős éjszakán, és 1-2 nyűglődős napnál többet nem csinált, és én akkor is inkább az időjárásra gondoltam, mint kiváltó ok, semmint arra, hogy ilyen elöl tart már a fognövesztésben. 
Úgyhogy most várom, hogy a mellette lévő is felüsse a fejét. Mert hogy ezek párban járnak, ugye:)

9 megjegyzés:

  1. Marcinak gratula, neked jobbulást! +++

    Háhááá! Nekem van még otthon anyuéknál 2-3 szatyor ruhám (S-es). A remény hal meg utoljára. És mutogathatom majd Rékának egykor milyen csini voltam. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jó, lehet, hogy a szekrény mélyén még van egy szatyornyi a kedvencekből, amiket nem volt szívem kidobni:)

      Törlés
  2. Egyébként az első gondolatom a cím miatt egy terhességi teszt körül forgott. :)))

    VálaszTörlés
  3. Nekem is a teszt ugrott be elsőnek :D (csak nem értettem, hogy egycsíkos)
    Gratulálok Marci fogacskájához :) Pláne, hogy ilyen ügyeske volt!
    Neked pedig jobbulást Bea!

    VálaszTörlés
  4. Egyre jár az agyunk, nekünk nőknek. De tudod mit csinálj Bea? Ha pár napon belül megjelenik az újabb fogacska, juszt is írd meg, hogy kétcsíkos! ;)
    Nálunk is Áronkának bújtak legifjabb korban elő a fogai. Én is csak lestem, alig 4 hónaposan jött az első.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ugratlak be még egyszer Benneteket, mert JÓ vagyok :)

      Törlés
  5. Boldog Karácsonyt kívánok nektek. Teljen betegségmentesen, sok-sok nevetéssel és örömmel. :)

    VálaszTörlés
  6. Boldog karácsonyt kívánunk nektek!

    VálaszTörlés
  7. Dius, Tünde, köszönjük szépen!
    Nektek is legyen szép ünnepeteket!
    puszi

    VálaszTörlés