Milán is mondja

Igen, már Milán is megörvendeztet néhány örökbecsűvel, bár ő még leginkább azzal ejt bámulatba, hogy szinte folyamatosan beszél, igeidőket és birtokos szerkezeteket használ helyesen, profin ragoz, és egyfolytában énekel. A repertoárja szinte felsorolhatatlan, rengeteg dalt-mondókát mond. Eleinte csak az ismerős dallamra lettem figyelmes, aztán egyre jobban jöttek hozzá az mindinkább érthető szavak is. Ha időnk engedi, akkor járunk Manótornára, ahol van egy kis éneklés meg egy kis torna. Amit ott hall, azt szinte már mindet kívülről fújja. Olyan aranyos!

Talán tegnap este, de lehet hogy azelőtt, míg Máté fürdött, addig ő Máté kirakóját rakosgatta, közben pedig egyfolytában dícsérte magát:

-Üdesen lakom! Üdesen lakom! (Ügyesen rakom)

Majd mikor végzett, akkor: - Kész!!!! Szép lett!

Délelőtt amíg főztem kávét akart főzni. Játékkávéfőzővel természetesen, de amióta (én balga) egyszer vizet töltöttem neki bele, azóta csak vízzel hajlandó dolgozni.

Egyszer valamiért bejöttem a szobába, és kisvártatva lohol utánam:

- Anya, gyere gyorsan!!!!! Odacsöppent!!!!!

Kimenetünk. A konyhaasztal konkrétan úszott a vízben, plussz a székpárna és még a földre is jutott. Pedig nem is kapott olyan sok vizet. Nem tudom hogy tudta úgy kiborítani, hogy mindent eláztatott vele.

Az odacsöppent és a kiborult közötti árnyalatnyi különbséget pedig majd még átvesszük néhányszor.

Magához öleli a nyuszikáját és azt mondja:- Szejetem Nyuszimat!

Mostanában azt szokta csinálni, hogy begyűri a nyuszit a pulóvere alá és úgy sétálgat fel alá, és mondogatja:- Pici baba, pocakomban:)

Mikor Mátéért megyünk mindig viszünk valami nyalánkságot. Rossz szokás, tudom, de már egyszer elkezdtem, nem lehet abbahagyni. Azt már Milán is tudja, hogy a kapun belül nincs nassolás (szabályellenes), mondjuk mindig bepróbálkozik, de csak a kapun kívül kerül ki a táskámból a nyalánkság. A fél lábam még szinte kerítésen belül van, mikor már áll előttem, és kiabálja:

- Tujujumat kéjem!!!!! (magyarul túrórudit)

A kedvenceim, amikor csak úgy mond valamit, ilyesmiket hogy:

- Nézd Anya!!!!

- Húha bizony!

- Ninc kakim! Nincen! (amikor nem is kérdezem)

- Hujjááááá!!!!! (és tapsol és ugrál  hozzá)  Ez leginkább akkor fordul elő, amikor eléteszem a fogára való ebédet.

- Atta betár! (Azta betyár!)

- Basszusz! (igen, ez az aminek látszik)

Majdnem 19

És ez nem az éveim száma, mert az már akárhonnan nézem, akkor sem közelít a 19-hez, hanem pocakosságom heteinek a száma, ami egész pontosan holnap lesz 19 hetes. De mivel ma reggel úgy álltak a csillagok, ahogy, így gyorsan lefotóztattam az egész méretes M3-lakot. Íme. És mivel Dius még időben felhívta a figyelmemet arra, hogy ma Purple-day van, ezért ebbe a színbe öltöztem én is, bár a képen nem igazán köszön vissza a trikóm sötétlila színe.

Fura, mert én úgy érzem-látom, hogy most a legnagyobb az egész eddigi terhességemet nézve. Aztán visszanéztem a Milános képeket, (Mátéval még a 20dik héten sem látszódott semmi, úgyhogy arra nem is gondolok) és már akkor is volt ilyentájt egy egész méretes pocakom. Szóval most már nem tudom, hogy mennyi az annyi. Azt viszont tudom, hogy hála a rajtam maradt, vagy a visszajött és le nem dolgozott kilóknak ezideáig jóindulattal is csak plussz fél kilót mondhatok magaménak a kiinduláshoz képest. Az ideális súlyomhoz viszonyítva persze jóval többet, de arról most nem beszélünk.

Jónéhány napja már hogy a Legkisebbünk is érezhetően részt vesz a mindennapjainkban. Leginkább délelőtt és estefelé aktív. Meg akkor, amikor Milán bekiabál neki a köldökömön, hogy "Hahóóóó!!!!" Most még olyan kellemesen megmosolyogtató érzés. Nem olyan, mint a végefelé, amikor úgy érzem hogy kiszakad az oldalam. De amilyen rohamléptekkel telnek a napok annak is nagyon hamar eljön majd az ideje.

Pénteken megyünk ultrahangra. Akkor majd meglátjuk, hogy mennyi az annyi:)

Tesók

Játszótéri eset. Ahogy megérkezünk rögtön a homokozóban kötnek ki. Máté a homokozó közepén egy gödör ásásába kezd, Milán pedig odacsapódik egy hasonlókorúhoz és egy dömperbe lapátolnak nagy egyetértéssel, egészen addig amíg a pici dömper meg nem telik homokkal. Ekkor ugyanis mind a ketten úgy gondolják, hogy őket illeti meg az elszállítmányozás joga. Milán hangosan kiabál:  enyém, enyém! Majd óriási krokodilkönnyekkel kísért műsírásba kezd.

Ebben a pillanatban szinte a semmiből odatoppan Máté, és őrült haraggal az arcán számon kéri szerencsétlen kisfiút:

- Miért vetted el a kistesómtól az autót???? Add csak vissza neki nagyon gyorsan!!!!

Szegény kölyök köpni-nyelni sem tudott hirtelen, egyik oldalán egy ordító 2 éves, a másik oldalán meg egy duplaakkora jól leteremti. Milán is csak nézett, még sírni is elfelejtett:)

Az eset után már senki nem kellett a kis dömper. Milán Máténak segített gödröt ásni, és a kisfiú is továbbállt.

A fiúk kint játszanak a kertben, én bent főzök. Egyszer csak ezt hallom:

- Milán, nekem Te vagy a legjobb barátom!

(2 perc múlva pedig összevesznek egy lapáton:)))

A múltkor történt amikor mind a ketten betegek voltak, de Máté már javulófélben volt, csak még náthás, Milán pedig épp csak kezdett megbetegedni. Milán hozta a legújabb kedvenc Boribonját, hogy meséljek. Mondtam neki, hogy várjon egy pillanatot, rögtön megyek, csak befejezem amit épp csinálok. De Milán türelmetlen volt, mint mindig, ő azonnyomban akarta az a már ezerszerhallott meséjét. Máté pedig megszánta:

- Gyere BéciMilán, hozd a könyvedet, elmesélem neked!

És így is lett. Lekuporodtak a kanapé végébe és Máté elejétől a végéig elmesélte Milánnak a kicsit sem rövid mesét, szinte majdnem szóról-szóra. Milán pedig figyelt, és hallgatta:) Imádnivalóak voltak!

Videóra is vettem, amiből beteszek ide egy részletet. A minőség elég vacak, a mese eleje és vége hiányzik, mert még mindig nem tudok videót szerkeszteni. (tud valaki jó és egyszerű mov-fájl szerkesztőt?) Szóval bocs. De azért hallatszik a náthás mesemondó.

Máté mondta

Egy saroknyira tőlünk van egy árok ami mellett elég sűrűn el szoktunk menni. Egyszer mikor éppen arra mentünk egy lány pont átugrott rajta. Azóta Máté is mindig át akar rajta ugrani. Ha nem lenne az oldala kibetonozva talán még engedném is neki, de így szó sem lehet róla. De Ő kitartóan minden egyes alkalommal bepróbálkozik.

- Anya, átugorhatom az árkot?
- Nem.
-Igen?
-Nem.
-Azt mondtad igen?
- NEEEEM, azt mondtam NEEEEEM!!!!
- Mindig olyan halkan mondod!- brummog az orra alá.

-Képzeld el, ma ERNYŐbácsi tartotta a fociedzést!
-Hmmmm????? Nem Ernyőbácsi, Te, hanem ERNŐ bácsi-javítom ki.
- Nem, Er-nyő bácsi. - mondja szép tagoltan továbbra is.

Palacsintát sütök. Máté már nem bírja kivárni, ott sertepertél körülöttem, mindenbe beleszagol, belenéz, belekóstol, ő már éhen akar halni.
-Anya, és abban a SEPERNYŐBEN mi van?
(valamiért ez az ernyő-téma megmaradt a fejében)

Arról beszélgetünk, hogy szerinte mi lenne jobb, ha a kistesó fiú lenne vagy lány.
- Legyen kislány!
Majd nagy bölcsen hozzáteszi:
-És hívjuk Misikének. ....Vagy Bálintnak.
Nem tudtam meggyőzni arról, hogy a Misi is és a Bálint is fiú név, nem lány.

Aztán pár nappal később a semmiből egyszer csak odatoppan elém, és azt mondja:
- Inkább mégse legyen lány tesóm, mert a lányok büdösek.
- Micsoda????? Én is büdös vagyok?
- Ha lány vagy akkor igen!-mondja határozottan.
(ezt megkaptam)

Hogy honnan vette, nem tudom, de egy jó ideje, amikor nagy egyetértés van Milán meg közte akkor Milánt úgy becézi hogy BÉCIMILÁN.Ez már önmagában is elég vicces, de egyszer csak azt hallom:

- BÉCIKÉM, figyelj csak!

Azóta ez a megszólítás Máté részéről teljesen rendszeressé vált. A legviccesebb pedig az, hogy Milánnak semmi ellenvetése nincsen a Bécikémezés ellen, szó nélkül hallgat rá:)

Nyúlmosás

Ma délelőtt mondtam Milánnak hogy tetszik, nem tetszik mostaztán ki kell mosni a nyuszikát, mert szegényt már eleszi a kosz. Eleinte határozottan tiltakozott, és tüntetőleg ki sem engedte a kezéből. Majd mondtam neki, hogy menjünk együtt, mossuk meg együtt azt a szerencsétlen nyulat. Ebbe belement. Trappolt a fürdőszobába, hozta a lavórt, közben a nyulat egy másodpercre sem engedte ki a kezei közül.

Lekuporodtunk a fürdőbe, és mondtam neki, hogy először én gyorsan megsikálom a jószágot, aztán majd ő is. Nem tetszett neki, és folyamatos kétségbeesett "nyuszim, nyuszim" jajgatással kísérte azt a néhány percet, amíg úgyahogy megmostam a nyulat. Majd ő maga vette kezelésbe:)

Fürdés után kivittük a Szent Nyulat a teraszra száradni. Ha tehette volna akkor egész addig csüngött volna a rácson szemmel tartva a nyulat, amíg azt be nem hozzuk. Szerencsére letett erről a tervéről.

Sajnos alvásidőre nem száradt meg a Nyúl. De Milánt nem lehetett lebeszélni arról, hogy behozzuk. Behoztuk. A füle sarkát fogva aludt el:)

Kismajmom

Vajon melyik lehet az?

Hosszúhétvége

Ami nálunk jó hosszú volt, mert Máté már hétfő óta nem volt oviban, mert beteg volt, aztán szerdára Milán is lebetegedett, így a hétvége előtt még gyorsan elmentünk a doktornéninkhez, ahonnét röpke másfél óra után egy raklapnyi recepttel távoztunk, ezzel alapozva meg a hétvégi hangulatot.

Volt egy csomó tervünk, hogy majd mit csinálunk, hová megyünk, aminek egy része kikapcsolódásjellegű lett volna, egy másik része mindenféle intézkedés, de amit érdeklődés hiányában a fiúk lázassága miatt szinte mind lefújtunk. Talán a kimaradt cirkuszt bánom a leginkább, mert arra még én is annyira készültem. Szerencsére Máténak nem harangoztuk be idő előtt, így legalább ő nem volt elkeseredve.

Aztán péntek estére  megérkezett Klárimama, és gyakorlatilag mi el is lettünk felejtve, mert a fiúk mindent mamával akartak csinálni, enni, fürdeni, játszani, aludni, így gyakorlatilag semmi akadálya nem volt annak, hogy a péntek esténket és a szombat esténket is a moziban töltsük:-D Először egy olyan filmet választottunk, amilyet mi szeretünk, ami nem csak egy film, hanem szól is valamiről. Aztán mikor ott voltunk, akkor  döntöttük el, hogy akkor másnap, szombaton megnézünk végre egy 3d-s filmet, ami ezideáig kimaradt az életünkből, mert alapvetőlen nem nagyon bírjuk az ilyen zombijellegű remekeket, a karib tenger kalózairól ami meg érdekelt volna pont lecsúsztunk tavaly mert akkor voltunk Franciaországban amikor itthon játszották, de most a plakáton megtetszett egy Marsos-űrlényes, így hát megnéztük, és végülis nagyon jó volt. Igaz nem feltétlenül a mélyreszántó mondanivalója miatt, de a látvány és az élmény tényleg fantasztikus volt:) (néha ugyan zavart a szemüveg, nyilván azért mert én nem vagyok szemüveges.)

Valahogy úgy festhettem a szemüvegemben mint egy elbaltázott batman:)Egész pontosan így:

Amire még nagyon fáj a fogam, az Szabó Magda Ajtója, de nem biztos, hogy az még belefér....

Szombat délelőttre szerencsére a fiúk is összeszedték kicsit magukat, nem volt már láz egyik fronton sem, köhögés is csak éppenhogycsak, így a délelőttöt a Margitszigeten töltöttük, és szívtuk magunkba a napsugarakat. Vagyis próbáltuk, mert az energiáink nagy része arra ment el, hogy a fiúkat kellett hol nógatni, hogy jöjjenek már, hol az egyik nem akart bicajjal jönni, hol a másik motorral, Milán ki-be ugrált a kocsiból mert nem tudta eldönteni, hogy mit is akar, de mindezeket leszámítva jó volt nagyon.Máté még mindig antifényképezős üzemmódban működik, így róla megint kevesebb kép készült, (kicsit már lelkiismeretfurdalásom is van emiatt, de nem tudok vele mit csinálni), ellenben Milcsi kerek kis pofijáról most is sikerült néhány kedvencképet lőni:)

Lángosoztunk is: ( a baracklekváros fánk után most éppen a lángos-korszakomat élem:))

Hát valahogy így telt a hosszúhétvégénk. Amire még ráhúztunk egy napot mátéval, mert ma még nem ment oviba, helyette állatkerteztünk, mert már régóta tervezzük, de holnaptól visszatérünk a jólmegszokott kerékvágásba.

Összetartás

Máté vasárnap este belázasodott, hétfőn elég rossz bőrben volt, tegnap már szinte tünetmentes volt. Már vasárnap éjjel besanszoltam, hogy 2 nap múlva, ahogy szokásos, Milán is követi őt, és Milán hozta is a papírformát, és ma reggel ő is brutálbelázasodott. Kapott egy kúpot, és szegény csak pihegett mellettem az ágyon. ez olyan reggel 7 körül lehetett. Mátéban persze már benne volt a bugi, be nem állt a szája. Próbáltam csitítani, hogy legyen már még egy kicsit nyugiban, mert Milán is megbetegedett, és hátha még vissza tudna aludni, ha nem zajongana  szerencsétlennek 2 centire a fülétől. Mire tapsolva felkiáltott:

- HURRÁÁÁÁÁ!!!!!! Mind a ketten betegek vagyunk!!!!! Majd Milán arcába bámulva megkérdezte tőle, hogy Milán nézünk mesét?

Aztán néhány perc múlva őrült kelepelésbe kezdtek, majd lájtosan összekaptak azon, hogy milyen mesét is nézzenek. Aztán megették a reggelijüket, aztán az enyémnek is a felét, és most egyfolytában énekelnek.

Úgyhogy azt hiszem megmaradnak mind a ketten.

Kisgólyák

Ha reggeli helyett (vagy ebéd helyett, vagy fürdés helyett, vagy pakolás helyett, vagy alvás helyett) bohóckodni kell, akkor mindig nagy az egyetértés. Egyik reggel éppen kisgólyát játszottak:)

Képes Ligetes

Bokros teendőink mellett szombaton kimentünk a ligetbe. Igaz, a nap már nem volt olyan meleg, mire kiértünk, mert a fiúk ilyenkor maratonit alszanak, de mivel vasárnapra rossz időt mondtak, és az is lett, így mindenképpen meg akartuk még futtatni a fiúkat. (leginkább én). A Ligetben nem is volt semmi különös, csak a szokásos,  a fiúk hajtották a járgányaikat, mi utánuk, kicsit csúszdáztak, és persze kacsát néztünk. Ez elmaradhatatlan része a ligetes programnak, komolyan órákig képesek lennének a víz mellett állni és nézni őket.

No de itthon valahogy úgy kattintottam a gépen, hogy véletlenül rátaláltam egy pontosan 2 évvel ezelőtti ligetes albumra. Máté így visszanézve akkor még olyan kicsi volt, Milánról nem is beszélve:) És határozottan emlékszem erre a sétánkra!!!! Gyakorlatilag ugyanilyen forgatókönyvvel működtünk mint most, Máté motorral jött, kacsát etetett, Milán pedig szinte végigaludta a sétát.

Semmi nem változik, csak a gyerekek lettek 2 évvel idősebbek:)

Aztán egyszer csak kitalálták, hogy fáradtak, vagyis Máté találta ki, Milán meg persze utána, és lefeküdtek egy padra. Pont úgy ahogy azt melegen napokon látni szokták a hajléktalanoktól. (Máté tavaly nagyon rá volt kattanva erre a hajléktalantémára, és mindig kérdezte, hogy miért alszik a padon a bácsi, én meg azt mondtam neki, hogy biztos fáradt.)

És a tóban hattyút is láttunk. Ami Máté szerint liba, és nem lehetett meggyőzni az ellenkezőjéről.

Jó lesz már ha jön a jóidő, és lehet menni az állatkertbe, mert kicsit át kell vennünk ezeket a háztájiakat úgy látom:)