A Traunsee partján

 A salzburgi tóvidék a Muzsika hangja óta nagy kedvencem. Salzburgot egyszer régen már láttuk, igaz borús volt az idő, és talán esett is, de ez semmit nem vont le a város szépségéből. Most pedig inkább a hegyvidékre, a természetbe vágytunk, én legalábbis, és a Salzkammerguti tavak egyikénél, a Traunsee-nél találtunk egy elfogadható árú lakást. Igaz, nem közvetlenül a vízparton volt, hanem pár kilométerrel arrébb egy kis faluban, de autóval nem volt messze a tó és a lakás elég pöpec volt, nagy konyha-nappali, nagy terasz, és kádas-zuhanyzós fürdő. Jó volt. 

De már út közben nagyon szép hegyeket láttunk. Én teljesen odavoltam. 

. 

Ahogy megérkeztünk persze a szokásos módon el kellett mennünk vásárolni, de szerencsére a város szélén volt Aldi is és Lidl is, nem okozott ez különösebb problémát. Aztán innen sétáltunk le a tópartra.

A tóparton nagyon fényképezőcsalogatóan áll egy kastély, egy fapalló végén, benyúlva a tó fölé. Csak az udvarára tudtunk már csak bemenni, már zárva volt. 

Marci már itt is fürdeni akart, pedig nem készültünk egyáltalán strandolásra, mert az időjárás előrejelzés egész hétre hűvösebb ( 24-26 fokot)  meg esőt, zivatarokat mondott, és én úgy gondoltam, hogy ez nem hegyi tóban való fürdésre való idő, viszont teljesen jó kirándulni :-) Persze a fiúk később bebiznyították, hogy fürdésre bármilyen idő jó. Meg amúgy tök meleg volt, sokkal melegebb 26 foknál. 

De itt még nem fürdött. Itt szerintem nem is lehetett. De belelógatta a kezét, és jó hideg volt a víz. 

A tó mellett gyönyörűszép zöld park volt. Kastéllyal, természetesen. 

Este még elmentem futni a faluban, de nagyon creepy volt, és számomra érthetetlen, hogy ott voltak azok a gyönyörű házak, szép porták, gondozott kertek, gyepek, virágok, ember meg egy léek se. Csak a kocsma melletti sörpadokon ültek olyan hagyományos bácsikák, azon kívül 1 db emberrel talákoztam, aki autót szerelt, egyébként senkivel. Ellenben brutál emelkedős utak voltak, és még véletlenül sem párhuzamosak, hanem mikor úgy gondoltam, hogy na itt visszafutok, az nyilván nem oda vezetett, hanem arréb. Vagy valakinek a portájára... mert simán egy útnak kinéző kocsibejáró vezetett a hátsó garázshoz, és nem volt jelzés, hogy ez magánterület. Szóval eléggé parás volt. Meg fárasztó. 

A meccs

 Ahogy a stadion felé haladtunk, pont útba esett a villamos végállomása, ahonnan majd én tovább tudok állni. Amíg ott tébláboltunk, hogy most vegyünk-e jegyet, vagy később, vagy hogy legyen, a morfondírozáunknak a beérkező villamosról kitóduló őrületes méretű tömeg vetett véget. Csak úgy ömlöttek ki abból a néhány vagonnyi járműből a főként skót szurkolók. Ha eszembe jut, még most sem értem, hogy hogyan fértek fel annyian, dudástól mindenestől. 

Nagyon kíváncsi voltam egybéként a skótokra. :-) sosem láttam még igazi skótot, és azt gondoltam, hogy a szoknyájukban meg a dudájukkal biztos nagy látványosság lesznek. Azok is voltak! 

Pillanatok alatt belesodródtunk a tömegbe, és bár körülöttünk szinte mindenki skót volt, nem volt ebből probléma, inkább csak sodródtunk, és próbáltuk kitalálni, hogy merre is kellene majd nekünk menni. 

A stadionhoz vezető "főutcán" hangosbemondós tölcsérrel próbálták a helyes irányba terelni az embereket, és mivel ott "entrence A, entrence B" kiabálást hallottunk, így egy guiddal irányba rakattuk magunkat. A fiúknak a C bejáraton kellett majd bemenniük. Meg aztán szerintem minden magyarnak, mert a vonulást is arrafelé hátra irányították később. 

Ahogy egy lépcsősoron araszoltunk lefelé, mondtam a fiúknak hogy álljanak meg egy pillanatra, mert így pont jól a háttérben lesz a stradion, gyorsan lefotózom őket. Egy pillanat alatt mellénk pattant néhány skót, Ria-Ria-Hungária kiáltással, ökölpacsi, összeölelkezés, így készült el a közös fotó. :-) 

Egyébként is sokszor összeszurkoltak a gyerekekkel, részegek, de barátságosak voltak. 

Amennyire lehetett, és ameddig endegték, addig körbesétáltuk a területet, kint a stadion mellett is nagy buli volt, folyt a sör, ment az éneklés. Nagyon sodró volt a hangulat, és bár rengeteg ember volt, nem volt félelmetes egyáltalán.  Gondoltam is, hogy tulajdonképpen itt is maradhatnék, mert biztos lesznek mások is, akik kint rekednek, de ott a stadion környékén nem láttam kivetítőt, és mégiscsak szerettem volna látni is a meccset, nem csak hallani. 

A fiúk még visszakísértek a villamoshoz. A jegyautomatánál pedig összeverődtünk egy csajjal, aki ugyancsak beküldte a fiait a meccsre, és mondta, hogy menjünk már együtt a városba, ha én is oda megyek, hogy ne legyünk egyedül. Úgyhogy együtt mentünk. És még szerencse, hogy hozzám csapódott, mert én kinéztem ugyan, hogy hová jutok be könnyen és egyszerűen, melyik zónába, de azt nem vettem számításba, hogy aznap egy időben lesz a németek meccse is, és nyilván a Schlossgardenben, a legnagyobb szurkolói zónában a német meccset adták. De ez a lány, ( Emese, és korombeli) már volt bent délelőtt is a városban, és ő tudta, hogy a magyar meccset egy másik, kisebb zónában adják. A férje elküldte neki a koordinátákat, és nagyjából a meccs kezdésére meg is találtuk :-) Nem volt egyébként messze a másiktól, de annyi ember volt, meg annyi inger, hogy kicsit sokáig tartott, mire rájöttünk, merre is vagyunk, és hová tartunk. 

Mondjuk lehet, előbb-utóbb nekem is feltűnt volna, hogy túl sok a német mezes szurkoló körülöttem, mert a Schlossgardennél csak németek voltak szinte, 30ezer embert engedtek be ebbe a zónába!, de jobb volt ez így, hogy már rögtön tudtuk, hogy nem itt van a helyünk. 

Egy kis Stuttgart :-) bár kevés volt belőle látható, mert ahol nem volt kivetítővel eltakarva  a kastély, vagy a ház, ott hatalmas német zászlók lobogtak. Meg figyelni kellett, mert a sétálóutcán mindenhol emberek voltak, de tényleg mindenhol, kapualjakban, fák tövében, patkánn ülve, vagy csak úgy leülve, ahol tudtak, őrületesen sok ember mozgott A-ból B-be, és bár folyamatosan takarították az utcát, az mégis ragadt a kilocsolt sörtől meg egyebektől, a levegőben marihuánaszag terjengett, szóval  eléggé fesztivál-feeling volt, amerre az ember nézett. 

Érdekes és meglepő élmény volt, a balettintézetből kiszűrődő ária-gyakorlás :-) Míg a park túloldalán bömböl a lamur toujours.

Egy, a németekénél  jóval kisebb placcon követhettük mi magyarok a skótokkal együtt a meccset. Kezdetben még elég szellősen ültünk, de aztán egyszer csak amikor körbenéztem már tele volt a rét. 

Nagyon-nagyon vártunk egy gólra! Én főként azért, hogy a fiúknak jó legyen, hogy részesei legyen egy nagy ovációnak. Erre jó sokat  kellett várni. Szinte már le is mondtunk róla. De előtte még láttuk Varga csúnya ütközését. Akkor azért eléggé megfagyott a levegő még a stadionon kívül is. És csak azt láttuk, hogy nem történik semmi, az angol kommentátor nem tudott semmit. Próbáltuk a telexen kideríteni, hogy mi történt,  de nagyon nehezen tudtunk internetet fogni. 

Aztán végre újraindult a mérkőzés, és kicsit megnyugodhattunk, hogy Vargának sem lett nagyonnagyon komoly baja. Ez az utolsó 20 perc maga volt a fergeteg. Ekkorra már mindenki idegből szurkolt. El sem tudom képzelni, mi lehetett stadionon belül. A fiúk azt mesélték, hogy végig nagyon ment a szurkolás, közell ültek viszonylag a B-középhez, úgyhogy jól tudták követni az instrukciókat, meg a szájukba nem való rigmusokat is pillanatok alatt a magukévá tudták tenni :-) de e felől kétségem sem volt. :-D 

Kivetítőn keresztül persze láttuk, meg valamennyire hallottuk is, hogy megy a szurkolás, de mivel ott is zaj volt, meg dobolás, meg RiaRia Hungaria, meg a HajráMagyarország, meg minden egyéb, nem figyeltük a benti tábort. 

Persze a 100-dik perces gólnál elszabadult a pokol. Mindenkiből kijött az állatt, mindenki kiabált, mindenki ölelkezett mindenkivel, mindenki boldog volt, őőőőőőrület.... 

Az volt a terv, hogy innen mi visszavillamosozunk a stadionhoz, és ott találkozunk majd a fiúkkal. Ehhez először vissza kellett mennünk a Haupbahnhofhoz, ami nem volt olyan egyszerű, mert mindenhol őrjöngő tömeg vonult. A németek, miután egyenlítettek Svájccal teljesen kész lettek, harsogott a városban a dudaszó, a magyarok minden sarkon ordították az éjjel soha nem ér véget. Az emberek egymás hátát lapogatták, függetlenül attól, hogy milyen mezben volt, németben, magyarban, skótban, vagy bármilyenben. Jöttek oda skótok, hogy gratuláljanak, Good job, elképesztő volt! 

Aztán az hozott vissza minket a valóságba, amikor a pályaudvarnál megláttuk azt a rettenetes méretű tömeget, ami leáramlik az aluljáróba... köztük mi is. Kerestük a 11-es villamosunkat, amit meg is találtunk könnyen, viszont a biztonságiőr kiábrándított egy másodperc alatt, hogy innen bizony nem fog menni a stadion felé semmi, meg a városból sehonnan, mert minden vagont kivezényeltek a stadionhoz, és már csak befelé lehet jönni, ki nem. Mondott egy alternatívát, hogy az S-bahnnal menjünk el valameddig, és onnan már csak 3 kilométer séta.... de ezt gyorsan elvetettük a stuttgarti éjszakában. Visszasodortattuk magunkat a felszínre, és kerestünk egy stabilnka tűnő pontot, amit megadhatunk a fiúknak, hogy hol tudnak minket összeszedni. Szerencsére egy hotel volt a sarkon, és szépen letáboroztunk előtte. És néztük ahogy a 2-szer 3 sávon dudaszóval, lobogó zászlókkal oroszlánüvöltéssel suhannak el előttünk az autók... Ment a la-la-la-lala-lalaaaaaa   teljes gőzzel. Közben próbáltuk leadni a drótot, hogy hol vagyunk, de nem volt egyszerű, mert a hívások nehezen kapcsoltak, az üzenet nem ment át, de végül csak sikerült megtalálnunk egymást. Éjfél körül járt ekkor. 

Hullafáradtan értünk vissza Ulmba. A fiúk persze már a kocsiban aludtak egy keveset. 

Másnap mikor kértem, hogy meséljenek már valamit, milyen volt a meccs, talán az első az volt, hogy jó volt, de a második legkirályabb  élmény, az az volt, amikor egy skót szurkoló lehugyozott a felüljáróról. ( alatta az úton nyilván voltak emberek)  Meg hogy a stadion vécéjében tele volt hányva a mosdó. 

Na... szóval már ezért minden pénzt megért :-) Örök emlék marad, az biztos :-D 

Érkezés Ulmba, majd Stuttgartba

Másnap reggel izgatottan keltünk, bőségesen bereggeliztünk, összepakoltuni, szendvicseket készítettünk, autóba pattantunk, és Németország felé vettük az irányt. 

Ulmban volt szállásunk. Stuttgart őrült drága volt. Egy vasútállomáshoz és a főtérhez közeli kis hotelben aludtunk. Először úgy volt, hogy bevonatozunk Stuttgartba, de végül tudott Feri parkolóhelyet venni a stadion mellett. 

Bár az út terv szerint kb 4 óra volt csak, mégis rettenetesen soknak tűnt, de biztos tovább is tartott valamivel az út, mert több tervünk is a kukában kötött ki, az idő miatt. 

Nem voltunk ott pl. a szurkolói meneten, mert amikor indult, még javában autóztunk Ulm felém Nagyon erős volt a forgalom, dugó mondjuk nem volt, egyszer álltunk talán csak be nagyon, de az is még bőven Ausztriában volt, de egyébként semmi. Ahogy haladtunk egyre több magyar rendszámú autóval találkoztunk, mondtuk is rendre, hogy ők is biztos a meccsre jönnek 🙂

Mikor megérkeztünk, becsekkoltunk, még gyorsan bementünk a főtérre, hogy keressünk egy gyrosost, hogy ne Stuttgartban kelljen a tömegben még kaját keresni, sorban állni, stb... Közben bekukkantottunk a székesegyházba is, ami uralta a teret, és csak nevében székesegyház, mert sosem székelt itt püspök. Gyönyörűszép volt, és meglepetésünkre nem katolikus, hanem az idők során  evangelikussá vált a  templom.

Állítólag ez Európa legmagasabb temploma, a tornyába is fel lehet menni, ahonnan bizonyára pazar a kilátás, de csak lépcsőn lehet megmászni a 160valahány métert, erre pedig akkor és ott nem volt időnk. Terveztünk, hogy majd másnap délelőtt még hátha lesz rá lehetőségünk, de nem lett sajnos. Fáradtak voltunk a meccs utàn, sokáig aludtunk, majd elvásárolgattuk az időt a helyi aldoban, ahol minden sokkal olcsóbb volt, mint Ausztriában, és olcsóbb, mint Magyarországon! Teljesen elképesztő volt. 

Még út közben elhaladtunk a müncheni Allianz Aréna mellett. Ezt nagyon vártuk, tudtuk, hogy elhalad mellette az autópálya, még régről, amikor erre jártunk. Akkor München mellett volt egy szállásunk, és másnap megnéztük a Duna-forrást, meg a Fekete-erdőt. Rettenetesen rég volt. 

Út közben 🙂

Ulm

Ez is Ulm 🏳️‍🌈

Hatalmas gyrost ettünk egy sarki étkezdében. Én meg Marci nem is bírtuk megenni. Majd gyorsan átöltöztünk, és indultunk Stuttgartba. 

Előző délután még 50 perc körüli időt írt, de már kora délután is 1 óra 20 perc volt a jelzett idő, mire elindultunk, akkor meg már 1.30, de tudtuk, hogy ennyi lesz kb. mert már az Ulmba érkezéskor is tömött volt az autópálya. Nem is vitt fel minket a waze a pályára, hanem kis falvakon keresztül haladtunk, de nyugodtak voltunk, volt idő bőven, kb. negyed 7 körülre írta a teló az érkezést. Közben egyszer csak elkezdett az eső is zuhogni. De szerencsére elállt, mire kiszálltunk a parkolóban, már verőfényes napsütés fogadott. 

A biztonságiak a közeli campingbe irányítottak mosdóba, ahol már javában ment az alapozás, skótok-magyarok együtt ittak, énekeltek, skandáltak. 

A városba családilag már nem lett volna értelme bemenni, így a stadion felé indultunk, hogy én is megnézzem, aztán az volt a terv, hogy amikor a fiúk bemennek, én bevillamosozom/metrózom a városközpontba, ahol számtalan szurkolói zóna volt kialakítva, és én majd ott követem az eseményeket. 

Úgyhogy a stadion felé vettük az irányt. 

Folyt... 

Linz környéki kirándulás

 Távol a várostól azért is volt jó lakni, mert így játszi könnyedséggel tudtunk akár reggel és este is rátekinteni a városra. Végignézni a Dunán, egész messzire elkanyargott, keresni az ismerős tenmplomtornyokat és persze a stadiont. 

A második napunkon délelőtt mentünk be a városba, mert még jó volt a jegyünk és délutánra kerestünk egy rövidebbnek tűnő kirándulást. Az interneten Peselbachtal-t találtam, amit gyógyító völgytúrának vagy valami ilyesminek neveztek, mert a patak mentén haladt, és a források meg a milliő állítólag gyógyhatású. Bár a természet az szerintem mindenhol,minden formájában gyógyerővel bír. 

Persze parkolni elsőre nem tudtunk, mert a faluban nem volt hely, csak a falu szélén. Aztán a jó útra sem találtunk rá elsőre, persze nem is néztük meg a mapy-t időben, csak amikor szembesültünk vele, hogy vége az útnak, és azon a hegyen erről az irányból nem fogunk tudni átmenni. 

Persze korrigáltunk. Persze a fiúk nem voltak boldogok. 

Aztán egy táblánál letértünk a völgyi útról, mert azt ígérte, hogy abba az irányba haladva láthatjuk az osztrák "Dunakanyart" és a képillusztráció egy Prédikálószék-szerű panorámával kecsegtetett. Hát nem kellett több nekem, mentünk a nyil után, fel a hegyre. 

Nem kell talán mondanom, hogy a fiúk nem voltak túlságosan boldogok. 🙂

Aztán mikor szerintünk célba értünk, hát ott minden volt, csak Dunakanyar nem... De legalább jó meleg volt, és ösdsze tudtunk veszni a vizen, mert nyilván abból nem volt nálunk túl sok, hiszen nem hegymászáshoz készültünk. Meg nem ilyen melegre. Otthon, indulás előtt még esővel is riogattak egész hétre, meg 24-25 fokot ígértek, de ennek ellenére dögmeleg volt. 

Visszafelé nem a hegyen keresztül mentünk, hanem egy laposabb, nordic walkingosoknak ajánlott úton, így kevesebb volt a nyafogás. 🙂

Otthon pedig még futottam egy kört. 

Csak viszonyításként... Ha itthon futok, akkor 7-8 m a szintemelkedés a megszokott 10 km -em alatt. Itt 5 km&en szedtem össze 136-t 😱 hát majdnem bele is pusztultam 🤣

Esti séta. 

Másnap indultunk Ulmba-Stuttgartba. Na az egy húzós nap volt!

Linzert Linzben

 A linzi 2 napba elég sok minden belefért. 

Az apartman, ahol laktunk fönt volt  a hegyen, de egy villamossal le tudtunk menni a belvárosba.

Nagyjából ilyen volt a kilátás a házunkból. Ez nem pont az ablakból készült, de onnan is hasonló volt a látvány. 

Aznap, amikor érkeztünk, hallottuk a rádióban a kocsiban, hogy aznap játszik Ausztria meg Lengyelország 6-tól. Gondoltuk, hogy tök jó, mert úgyis be akartunk menni a városba, akkor majd bele is tudunk kukkantani a meccsbe, biztos itt is lesz a főtéren valami közös meccsnézés, hiszen Budapesten minden sarkon van valami kivetítő, ha a magyarok játszanak, akkor meg még sűrűbben is. 

Vettünk egy-egy napijegyet és a villamossal ( fogaskerekűvel)és már lent is voltunk a városban. De sehol semmi nyilvános összeröffenés nem volt. Legalábbis a centrumban és annak a környékén nem találtunk semmit. Persze voltak helyek, ahol hirdették, hogy bent a krimóban meccsnézés van, de beülni nem akartunk csakezért sehová. 

De legalább mentünk egy jó nagy kört a városban. Linz nagyon barátságos kisvárosnak tűnt. Nem volt se nem túl zsúfolt, se nem túl nyüzsgő. Mondjuk másnap belefutottunk a hétvégi piacba a főtéren, olyan zsibvásár félébe, na ott aztán ugyanúgy volt minden, mint bárhol máshol.

A Duna Linznél. 

Minden egyes alkalommal, amikor máshol, nem Budapesten látjuk a Dunát, vagy csak  keresztezzük, talán indokolatlanul nagy extázisba esek. A fiúk legalábbis nem értik mit vagyok úgy oda. Jó, Duna, és? De nekem olyan csodás és elképzelhetetlen, hogy ez a nagy víztömeg olyan messzire otthontól, ugyanaz a víz. Hogy országokon keresztül folyik rendületlenül a Fekete-tengerig. A mi Dunánk :-) 

Aztán még másnap délelőtt is bevillamosoztunk a városba, mert a székesegyházat kihagytuk előző délután, valahogy elkerültük, meg hát mindenképpen enni szerettünk volna egy linzert 🙂 ami itt linzer torta, nem olyan aprósütemény, amit én linzernek gondolok egyébként. 

Egy focimeccsel fűszerezett nyugati nyaralás egyelőre körvonalakban

Még tavasszal kezdődött minden, amikor lesz, ami lesz, beregisztráltunk az eb jegyekre. És bár igen kicsi volt az esélye annak, hogy sikerül majd venni is, már akkor is azon gondolkodtunk, hogy ha esetleg mégis, akkor majd toldjuk meg majd pár nappal, hiszen azért Stuttgart elég messze van, és ha már addig elmegyünk, akkor ne csak az autópályán üljünk. 

Két év balkán-nyaralás után úgyis ki voltunk már éhezve, hogy nyugatabbra is menjünk megint, így ez jó alkalom volt, hogy rászervezzünk pár napot, akár lesz meccs, akár nem. Végül úgy alakult, hogy a fiúknak lett jegyük. Nekem nem, de nem bánkódtam nagyon emiatt.  

Hát így kezdődött az idei nyarunk, és a nyugati nyaralásunk :-)

Pénteken indultunk, és Linzben aludtunk kettőt. Ott is fent a hegyen, mintha Budapesten a Normafánál laknánk, kb. olyan helyen. Fogaskerekűvel lehetett a város főterére bemenni, szóval nagyon klassz volt. 

A skót -magyar meccsre volt jegyünk, vasárnap estére, úgyhogy Linzből vasárnap reggel indultunk tovább. A németországi szállásunk Ulm-ban volt, mert a stuttgarti szállásokat megfizethetetlennek ítéltük. 5 főre legalábbis. 

A vasárnapi napunk javarészt autózással telt, annak ellenére, hogy időben nem volt annyira vészes a Linz-Ulm távolság, de mégis olyan soknak tűnt, és olyan unalmasnak, és a forgalom is nagyon erős volt. Mindig megjegyeztük, ha láttunk egy magyar autót, hogy ott egy magyar, ők is biztos a meccsre jönnek :-) sokan jöttek velünk együtt a pályán. 

Ulmban gyorsan lepakoltunk, ettünk, aztán mentünk Stuttgartba. Ekkor már tömény piros dugót mutatott a waze a pályán, nem is vitt fel oda, hanem kis utcákon keringőztünk közben az eső is elkezdett esni, majd elállt, és nem is esett már többet. 

Aztán meccs, majd vissza Ulmba éjjel. 

Majd írok mindenről részletesen is, természetesen, most csak gyorsan felvázolom, hogy el ne felejtsem :-) 

Innen a Salzkammerguti tavak egyikéhez, a Traunsee-hez mentünk, és itt is aludtunk párat. 

Óóóó, azok a magas sziklás hegyek! Ahogy körbeölelik a tavat! Én ezeket nagyon tudom szeretni! Csodaszép volt! Tettünk is itt egy remek kirándulást! 

És végül, innen még mindig nem haza jöttünk, hanem felmentünk az autópálya túloldalára, csupán 2-3 órát kellett aznap csak autóznunk, merthogy a Ausztria Waldviertel nevű tájegységén találtam egy kiadó apartmant egy alpakafarmon, és gondoltam, hogy ez biztos nagyon tetszene Marcinak. Úgyhogy nem akartuk ezt kihagyni, így itt is aludtunk 2-t. És itt is kirándultunk 2 csodaszépet is :-) 

Majd mesélek, de most gőzerővel mosok, mert holnap Milán meg Marci már focitáborba megy, és kell nekik néhány tiszta ruha. Bár nincsenek illúzióim, hogy hányszor cserélnek majd ruhát, de legalább legyen náluk, hogy én elmondhassam, hogy adtam nekik ruhát. 

Júniusközepi

Lassan kicsorgunk a tanévből... Nem bánom, egyáltalán. A fiúk sem, bár annak ellenére, hogy 1 héttel tovább tart papíron az iskola, mindenki már hétfőn vagy kedden leteszi a lantot. Utána már tanitás nélküli munkanap lesz. Szóval semmi értelme az egésznek. 

Máté a hónapban már megjárta Szilvásváradot, osztálykirándulással, és ezúttal egyben hazajött, nem úgy, mint amikor a vízesés mellett eltörte a kezét. 

Aztán volt Pakson, az atomerőműben, szintén a suliból, a kémiatanár szervezte. 

Kedden nem volt suliban, meg hegedűvizsgázott, ma pedig Bledbe utazott evezőversenyre. 

Megszoktuk már,úgy-ahogy, hogy cikàzik az országban Tiszától Dunáig, Szegedet is jól megoldotta áprilisban, de külföldön még nem volt egyedül. Egy csapattársáék elvitték autóval, a fiúval fognak párost menni holnap-holnapután. Biztos nagy kaland lesz. És bár én még nem voltam Bledben, Szlovéniában is csak átutazóban, de biztos, hogy gyönyörű hely. Már amennyire Mátét megfogja a természet csodája 🤣 de rábíztam, hogy csináljon fénykèpeket. Kíváncsi vagyok, sikerül-e neki megugrani a feladatot. Milán is csak 1 képet csinált a Fertő-tónál, egy pulykáról a baromfiudvarban. 

Mindkét fiú túl van már a hangszeres vizsgán, Milán még ír vmi matek tz-t, ami szerintem kicseszés az utolsó héten, de hát ez van. 

Jövő hét végén  aztán végre megkezdjük mi is a nyarat 🙂 Nagyon kell már, nagyon kimaradt a tavaszi pihenés, bár kérdés, hogy mennyi pihenés jut majd most is, unatkozni nem fogunk, az biztos, hiszen sosem szoktunk 🙂 

Májusvégi

Május közepe táján volt Milánéknak egy fúvós koncertjük, amire ketten tudtunk Marcival elmenni, mert Feri épp Szegeden volt azon a héten, Máté meg nyilván evezett, vagy ki tudja...

A koncert hosszú volt, de nagyon jó, igaz, hogy a végére már eléggé elfáradtunk, pedig Milánék zenekara volt az utolsó, aki fellépett, úgyhogy muszáj volt végigülni.  Persze nem mondom, hogy nem érte meg, csak hétköznap eléggé megterhelő mostanában az, hogyha későn érünk haza. Ez persze nem tart vissza attól, hogy későn érjünk haza, ha adódik valami program :-) 

Sajnos Máté nem tud részt venni az év végi vonóskoncertjükön, pedig az is nagyon klassz szokott lenni, mert most osztálykirándul, a koncert napján meg Paksra mennek a suliból a kémiatanárral. Aztán meg Bledbe megy evezősversenyre. 

A héten színházban is voltunk, ezúttal megint négyesben, Feri meg én, meg a barátnőm meg a férje, és a Katonában néztük a Mesterembereket. Aki valaha csinált már végig lakásfelújítást, annak tud ülni a darab, aki nem, és nem az ne nézze meg inkább :-) 

Zsúfolt volt a május, zsúfolt lesz a június is. Kirándulások, fellépések, Máté alapvizsgázik hegedűből, Milánnak is lesz oboavizsgája, ami végre délután lesz, úgyhogy remélhetőleg meg tudom hallgatni. 

Aztán lassan majdcsak lecsorog ez a tanév is... aztán belecsapunk a nyárba. Lesz egy kalandos nyaralásunk rögtön júniusban, aztán a focistáknak focitábor. Arra már Milán is teljes gőzzel mehet. Máté az országos bajnokságra edz, ami július közepén lesz, de hogy milyen számban indul, azt még nem tudja egyelőre, de már az őszi Tisza-kupát is emlegetik a haverjával, akivel kettesben eveznek, hogy azt idén meg kéne nyerni. Tavaly 2-dikok voltak. 

Szóval jó lesz ez, várunk nyár!