Pünkösdi Pilis

Elég régen voltunk már a hegyekben, áprilisban főként Milán körül forgott az élet, úgyhogy kapóra jött végre egy 3 napos hétvége. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy mennyivel könnyebb lenne mindenkinek, ha mindig 3 nap lenne a hétvége, és 4 a munkanap. Akkor itthon is haladnának a dolgok, már-már kényelmesen, és még arra is maradna idő, hogy egy napot tényleg a semmittevésre ( vagy bármire, amire szertenénk) áldozzunk. Nálunk mindig úgy elröppen a hétvége, hogy észre sem vesszük, ha meccs is van, ( és miért ne lenne ?) akkor azzal jó esetben csak a fél napunk megy el, ha berakják kora délutánra, akkor meg az egész. És aztán már csak tűzoltás jelleggel megy minden, főzés-mosás-pakolás, és máris hétfő. Hétköznapokon meg általában a túlélésre játszom. főként. 

Na de pünkösdkor 3 nap is volt, és még meccs sem volt, úgyhogy miénk volt a világ. Szombaton le is köveződött a terasz, amire már jó ideje vártunk, de vagy nekünk nem volt jó, vagy a munkásoknak nem fért bele. Vasárnap már nem is tudom mi volt, gondolom a szokásos hétvégi hajtás, na ott volt még a hétfő, amikor végre el tudtunk menni a hegyekbe.

Nem igazán tudtuk, hogy merre induljunk, nagyon hosszú túrát nem akartunk csinálni, és az embertömeget is jó lett volna elkerülni, úgyhogy az agyonhájpolt pestkörnyéki kiránulóhelyeket már jó ideje kerüljük, ( Normafa, Teve-szikla és társai, amik pedig valóban egyszerűen megközelíthetőek.) 

Királyrétet is elvetettük, mert sanszos volt, hogy mire odaérünk, addigra ott is tömeg lesz, és végül Kesztölc felé indultunk, és ott másztuk meg a Pilis Kétágú-hegynek nevezett csúcsát. 

Errefelé még nem jártunk egyáltalán. 

Elvileg egy rövidebb körtúrát néztünk ki, 6.5-re írta talán a leírás, de annál valamivel több lett. Mondjuk lejjebb is parkoltunk kicsit, nem mentünk fel egészen a temetőig, mert korábban láttunk egy jó parkolóhelyet, lehet azért. 

A hegy felé egy remek tisztáson kellett átvágni. Telistele volt mindenféle virággal, meg árvalányhajjal, meg lila virágú bogánccsal. Ez volt a kedvenc részem. 

Aztán egy elég meredek kaptatón jutottunk fel a hegyre, de megérte, mert nagyon szép volt fentről a kilátás. 

Innentől már megerőltetés nélkül csak végigmentünk a gerincen majd a tisztáson keresztül  vissza a kocsihoz. 

Nagyon jó volt, és alaposan el is fáradtunk, pedig ennél tényleg keményebb es hosszabb kirándulásokat is csináltunk már. Látszik, hogy kicsit belekényelmesedtünk a hétköznapokba🙂

Pedig muszáj lesz visszaszerezni a kondinkat, mert terveink szerint júniusban nagy hegyi túrák ( is)  várnak ránk. Hú, azt már nagyon várom! De addig még ezer a dolog és a tennivaló. 

Ami még...

Máté sikeresen megjárta Szegedet, ahol önkénteskedett az evezős EB-n. 1 egész hétig volt, és bár sok mindent nem tudtunk meg, de jól érezte magát. A szállás jobb volt, mint várták, a kaja meg bőséges és finom volt, nem kell ennél több. Odafelé egy csapáttársáék vitték autóval. Bicikliket is vittek, azt is autóval levitték, de visszafelé nem így jöttek, hanem a csomagjait elhozták valakik kocsival, ők a haverjával meg vonattal jöttek. Betekertek Szegedre a vasútállomásra és onnan. Épségben hazaért. 

Azóta volt kisérettségije történelemből meg nyelvtanból, és a héten kellett fakultációt választania. Nem volt egyszerű menet, mert bár én már idejekorán szóltam neki, ( mondjuk év elején), hogy kezdjen el erősen gonolkodni, majd félévkor megint, hogy még erősebben kéne ráállni a témára, őt ez nem érintette olyan mélyen. Aztán egyszer csak benyögött egy biológát, mi pedig nem tudtuk hová tenni, hogy ez most hogy jött és honnan. Aztán ült még rajta egy kicsit, meg beszélgettünk róla, amikor nyitott volt rá, és végül kizárásos alapon választott, hén mondtam neki, hogy szertném, ha választa egyet a kötelező tárgyak közül, és a másikba akkor nem szólok bele. A történelmet és a magyart rögtön kizárta, mert bár a töri szerintem menne neki, de azt mondja rém unalmas, a magyarban meg hát így is sok a kötelező olvasmény. ( amit csak úgy szórványosan olvas el, amúgy, de mindegy.)  úgyhogy végül a nyelvek és a matek közül a matekot választotta, mellé pedig a biosz és a földrajz között vacillált. Aztán csütörtökön úgy jött haza, hogy akkor kikérdezte az edzésen az egyik haverját, aki földrajzra járt és abból is érettségizett, meg mondtam neki, hogy nézze meg az eduline-on a biológia érettségi feladatokat, hogy mégis lássa, hogy mire számíthat, úgyhogy végül a földrajz mellett döntött. 

Aztán majd meglátjuk. Egyszer lehet változtatni, ha az elképzelései annyira másfelé konkretizálódnának, hogy más lenne jobb. De szerintem ha a matekra ráfekszik, akkor az sok mindenre jó lehet. 

Marcival megint voltunk az állatkeri szülőin. Jaj, ez a Marci olyan aranyos. Úgy tud még lelkesedni. szerencsére jó idő volt, és mivel megint majdnem nyitásra mentünk, így délre, mire a későn kelők megérkeztek, addigra mi már hazafelé indultunk. 

Nekem most a nutriák voltak a kedvenceim. 

Este pedig Szabó Balázs bandája koncerten voltam a barátnőmmel, és most is, mint mindig nagyon jó volt. Szabó Balázs koncerten mindig olyan jó, lélekfeltöltő. 

Amióta nem írtam...

 Sok víz lefolyt a Dunán... És mindig tervezem, hogy na majd ma majd megírom ezt vagy azt, aztán valami mindig elsodor, bedarál, vagy már nem is tűnik említésre sem méltónak, amiről írni akartam. 

Most is a tűzhely mellől pötyögök a telefonon, amit utálok, de itthon igen ritkán tudok leülni a laptop elé.

Pedig történtek ám fontos dolgok...

Milánka pl. felgyógyult, kivették a varratokat, majd érettségi szünet után már elkezdett iskolába járni. Igaz, azon a héten csak kompetenciákat írtak, e héttől van gőzerő, dobálják is a nyakába a dolgozatokat. Igazából nem értem ezt a mai rendszert, mert 2 és fél hetet hiányzott, és ma már matekból meg nyelvtanból is  tz-t írt. Miböl gondolják, hogy 2 hét hiányzást 1-2 nap alatt be lehet hozni??? Meg se kérdezték, hogy  mi van vele, akár olyan betegsége is lehetett volna, hogy nem tud az itthon töltött idő alatt tanulni. 

Mindegy, próbálom ezt elengedni... Végülis nem kellenek az év végi jegyek sehová, mégha be is csúszik egy rossz doga.

A másik, hogy hónap elejétől új helyen dolgozom. Igen, megint, de most már nem tervezem egy ideig, hogy továbbállok. Eskü, nem vagyok munkaszédelgő, csak egy igazán jó helyet kerestem, amit most talán megtaláltam. Mindenesetre itt most tényleg jól érzem magam. 

Közben elkészült a vacsora meg a holnapi ebéd, úgyhogy most egyelőre ennyit a házunk tájáról. 

Milánkám

Ennek a hétnek Milánka a hőse, bár mindhárman erősen versenyeztek érte, ki mivel. 

Még tavaly tavasszal történt a kontrollon, hogy a  doktorúr javasolta, hogy kéne Milánnak a nagytomporcsontjába egy támasztócsavart tenni, hogy a növekedéskor nehogy túlnőjjön rajta valami dudor. Akkor az volt a terv, hogy majd ősszel erre sorkerül, és majd hívnak, hogy mikor. Aztán végetért a nyár, jött az ősz, de még mindig nem szóltak. Aztán én próbáltam meg keresni őket, sokadjára sikerült is, és mondta a hölgy, hogy óóó, hát szeptember biztos nem, talán október, de még a november sem kizárt. Végül egyik sem lett belőle, hanem lett közben egy újabb kontroll, merthogy szépen eltelt egy év. Ekkor már azt mondták, hogy mostmár aztán tényleg, tavasszal ennek meg kell lennie. 

Újabb telefonálgatások, egyeztetések, márciusban biztos nem, talán április 3. Ja, mégsem, mert a doktorúr azon a héten valahol máshol lesz. Szóba került több "esetleg" időpont, hogy ha megürül egy hely, akkor Milánt behívták volna azonnyomban, de végül ezeket elvetettük, mert az még nagyobb teher lett volna Milánnak, mint ahogy egyébként is az volt. Végül 23-ára beírták fixre, ha esik ha fúj. 

Úgyhogy hétfőn már a kórházban voltunk, betegfelvétel, ilyesmi, és kedden nagy nehezen megcsinálták a műtétet, ami orvosilag kisműtétnek számított, nekünk persze minden műtét műtét, de valóban egy 30-40 perc alatt megvolt érzéstelenítéssel, mindennel együtt. Meglepetés volt, hogy nem altatták, pedig előzőleg erről volt szó, hanem csak gerincben érzéstelenítették, ami nekem egyébként ugyanolyan para, én is átéltem 2szer is. De szerencsére nem volt semmi fennakadás, csak a kora délelőttből kora délután lett, mire műtőbe került, de most már túl vagyunk rajta. 

Az altatóorvos ilyen mosolygó medvét rajzolt milánka kezére bátorításként :-) 

Kedden még kicsit odavolt, éjjel még kért fájdalomcsillapítót, de szerdán már nagyon fitt volt, csütörtökön pedig már jöttünk is haza, most itthon lábadozik. Szépen sétálgat, szépen hajlítja a lábát, majd alakul napról-napra. A legnagyobb kellemetlenség azon túl, hogy nem érheti víz a kötést, hogy naponta adni kell neki a vérhígító injekciót. Tegnap este már nekem kellett beadni. Nem mondom, elég para volt... mégha a kórházban meg is nyugtatott a doktorúr, hogy ne aggódjak, nem lehet elrontani, és különben is van róla youtube videó :-) És tényleg van! Elképesztő. 

Máté mindeközben szegeden önkénteskedik az evezős Eb-n. Hétfőn mentek le, kedde-szerdán nagyon fáztak, de tegnap már jó volt minden, kapnak bőségesen enni, a szálláson meg van wifi, úgyhogy mi kellhetne még :-) 

Marci pedig itthon tartotta a frontot, míg Milán kórházban volt. Neki sem volt könnyű. Nem nagyon tud az egykeségével mit kezdeni. A cukiság- idegbeteg skálán pillanatokon belül tudja a szélsőértékeket produkálni, és nem is értjük, hogy néha min kattan be. De majdcsak visszarázódik a jövő hétre minden a rendes kerákvágásba :-) 

A félmaratonista

 Volt ugyebár októberben a spar maraton, amikor váltóban futottunk Mátéval, és szuperül futott. Akkor picit több jutott neki a félmaratoni távnál, elfáradt ugyan, de patentül lefutotta. 

Én akkor már tényleg eldöntöttem, hogy legközelebb futok egy maratont. Februárban neveztem is, volt egy nagyobb nevezési akció, és gondoltam most vagy soha 🙂és akkor Máté is lecsapott rá, hogy őt meg nevezzem be a vivicittára félmaratonra. Ugye-ugye, pedig hogy mondta októberben, hogy soha többet. 🙂 De hát vérszemet kapott.  Úgyhogy kapott egy nevezést. 

A vivicitta nekem egyébkènt a kedvenc versenyem, bár most erősen őszies volt a reggel, Máté variált is, hogy rövidben vagy hosszúban fusson - e, vagy vegyesen, de végül a rövid-rövid mellett döntött. Ránézni a fagyasztó volt, mi Marcival pulóver-kabátban nyomtuk. 

Gyorsan eltelt az idő a rajtig, sittysutty már be is kellett állni a rajthoz. 

Nekem ez a kedvenc részem, versenyzőként is, de szurkolóként is nagyon vérpezsdítő. Szinte érezni a vibráló energiát. És Brahms Magyar táncokja igazán találó és lendületes rajtzene. 

Máté szépen elrajtolt. A villamoson odafelé kicsit nyeglén azt mondta, ( idézem)  hogy nem fog most már szarozni, behozza 2 órán belülre. Hittem is meg nem is, és próbáltam inkább odafigyelő, okos futásra bíztatni, hogy nehogy sérülés legyen a vége, hiszen nem ér annyit. Pláne, hogy igazi futóedzéseket nem szokott csinálni, csak amit az edzésen a téli alapozás részeként futnak olykor-olykor, 5-10 km- eket. 

Szóval elrajtolt, mi meg Marcival végigjártuk a kiállítóstandokat, Marci begyűjtött néhány promóterméket, közben követtük Mátét online. 

Aztán egyszer csak azt láttuk, hogy Máté repeszt mint a golyó, 4.50es átlaggal futott 13 km körül. 😲 Mondtam is Marcinak, keressünk most már egy jó helyet a kordonok mellett, mert Máté nem viccelt, tényleg bejön 2 óra alatt. 

Tök jó helyen álltunk, szépen végigláttuk a kanyart, lestük Mátét a piros baseball sapkájában. Annyira néztük, hogy végül csak nem vettük észre, amikor elsuhant mellettünk. 🙂 Egyszer csak írt Máté, hogy már ott van a megbeszélt talihelyen. 

Utólag végigpörgettem a videókat, amit a célnál lőttünk, és az egyiken tényleg ott van Máté, mentségünkre, sokáig takarásban fut. 

1 óra 48 perc alatt ért be, ami szerintem egészen elképesztő! 

Mondjuk jól el is fáradt, de mi értelme lenne, ha még csak el se fáradt volna, hát nem? 

Szóval nagyon durvàn megtolta. Nagyon büszke voltam rá! És szerintem félmaratont futni, ráadásul ilyen remek idővel duplán menőség! 

Hát ha még a matek-fizika-kémia-angol stb..dolgozat előtt is ilyen elszánt lenne... 😁 Akkor milyen büszke lennék! De ne akarjak már olyan sokat, nemdebár? 🙂

Pláne, hogy ma pedig Szegedre utazott, mert a héten önkénteskedni fog az Evezős Európa Bajnokságon, a Maty-érben. 

Ma du.vitte le őket egy haverjának a faterja, holnap már előkészülnek, és szerdától péntekig van elvileg szolgálatban, de még szombat-vasárnapra is maradnak campelni. Szerintem ez is menőség. 

Misike

 Tegnap délután a 11.kerület egyik távoli szegletébe vittük Marcit meccsre.

És már az utolsó nagy lámpás kereszteződésnél álltunk a pirosnál, várva ,hogy balra kanyarodhassunk, és amikor zöldet kaptunk, akkor kanyarodáskor én még kicsit jobbra néztem, a forgalom felé. 

Ekkor suhant el mellettünk az előző autónk! Nagyon szerettük, családtag volt, mondhatni, a Misike névre hallgatott. 🙂

10 éve adtuk el, amikor Marci 1 éves volt, és a babahordozóról gyerekülésre kellett váltanunk, amit viszont a Fabia középső helyére nem tudtunk már rögzíteni. Azt tudtuk, hogy Budaörsre került akkor, egy korunkbeli, akkorfiatal pasas vette meg a feleségének, második autóként. De azóta bárhová kerülhetett, roncstelepre is akár. 

De ha összetalálkoztunk bárhol is egy szürke fabiával, mindig néztük, hogy nem Misike -e az. Egész eddig sosem találkoztunk vele. 

Most egy pillanat törtrésze alatt bevette az agyam az elsuhanó rendszámot. 

Ó, olyan klassz volt látni, hogy még jó egészségben van, csak úgy szelte az aszfaltot, semmi zörgés, semmi füstölés... Biztos jó gazdái vannak. 

Marciék sajnis kikaptak a meccsen, de nem rajtuk múlott, és nem is Marcin, aki felszántotta a pályát odavissza. De sebaj, van ilyen. Mennek tovább. 

Huss

Huss, elrepült a tavaszi szünet... pár napot Ózdon voltunk, és akkor egy délután elmentünk Ferivel a hegyekbe, a fiúk nem akartak jönni, mert ők inkább az unokatesókkal akartak bandázni. Szerencsére az időjárás is kedvezett a nagy együttbandázásnak, lehetett kifulladásig focizni a dühöngőben. :-) 

Mi pedig elmentünk a Damasa-szakadékhoz, ami igazából egy nagyobb túra részeként lenne értelmezhető igazán, és Uppony felől az országos kéken kb 10 km-nyire van, de nekünk nem volt ennyi időnk, úgyhogy a legrövidebb módon, Bánhorvátiból mentünk a kék kereszten. A faluból kiérve sokáig haladtunk egy szekérútszerű kavicsoson, mígnem beértünk az erdőbe, majd fel a hegyre, és lám... már ott is volt a szakadék. Félelmetes látvány volt alulról és felülről egyaránt. Bár körbekerítve, lezárva nincs, és álítólag a hasadékba le is lehet ereszkedni valameddig a bátrabbaknak, de mi nem merészkedtünk nagyon be, így is elég creepy volt. 

Tudományosan egy egyedülálló földtani jelenség okozta a szakadék létrejöttét, a népnyelv szerint viszont itt szakadt meg Damasa Rózsika, a helyi földesúr lányának a szíve, aki beleszeretett a helyi  juhászlegénybe, Bodó Péterbe, de nem lehettek egymáséi. A juhászlegény a szemközti hegyen siratta el szerelmét, az ő könnyeiből pedig a Bodó-tó lett. 

Aztán van még a faluban egy kastély, és Ferinek beugrott, hogy ő egyszer valamikor alsóban (talán) volt itt egy nyári táborban. Úgyhogy még oda is gyorsan elautóztunk. A kastély akkoriban, a 80-as évek elején valóban ifjúsági szállásként működött, ahogy ott egy néni mondta. Most múzeumként üzemel, de nagyon küzdenek a fennmaradásért. A múzeum  nem volt nyitva, de a kertet megnéztük, és már csak ezért is érdemes felkeresni, mert szépen karbantartott, piknikezésre, tollasozásra csábító parkja van. 

Aztán Milán meg Marci még visszamentek busszal Ózdra, miután vasárnap hazajöttünk, és ott voltak még pár napot. Nagy kaland volt Marcinak, még a fociedzésen is elpletykálta, hogy Volánbusszal mennek majd Ózdra. :-) Az átvariált jegy- és bérlettípusoknak köszönhetően nagyon kedvező konstrukciókkal tudtak utazni, mert Milánnak csak egy országbérletet kellett venni, amit amúgy is vettünk volna, mert 15-én Fertődre utaznak a sulival, Marci pedig ingyen utazott, neki csak egy 235 ft-ot helyjegyet kellett váltanunk. Szóval a hülyének is megéri. 

Közben rendeltem Marcinak egy matek és egy nyelvtan hatosztályosba készülő példatárat, amit a távolléte alatt át is tudtam venni. Mondta is, hogy " húúú de jóóó!", de nem tűnt túl őszintének az öröme. :-) Aztán amikor tegnap délben hazajöttek, mint akinek bekattant valami, elkezdte tök magától oldani a példákat. Ma meg állítólag nem érezte jól magát délután, mikor hazajött a suliból, és nem akart menni edzésre. Azt mondta inkább matekozgat egy kicsit. És valóban bevonult az ágyra tanulni! 

Remélem nem lesz beteg :-) 

Tavaszi Börzsöny

 A 3 napos hosszú hétvége úgy eltelt mint a huzat... szinte észbe sem kaptunk, már megint hétfő volt, pedig milyen jó volt itthon lenni. Ha minden héten ilyen leosztásban lenne a hétvége és a munkanap, szerintem sokkal kevesebb fásult, beteg, fáradt ember lenne a világon, beleértve ebbe a gyerekeket is. 

Pénteken, 15-én, Máté elment reggel edzésre, és onnan már haza sem jött, hanem onnan mentek egy haverjával Szentendrére a painballos szülinapra. vitt itthonról szendvicset, de rábíztam, hogy mindenképpen keressenek valami ennivalót a városban, nehogy éhes hassal menjenek lövöldözni. Ettek is valahol egy pizzát. Csak este 7 körül láttuk újra. Hazafelé már hazahozták valakik autóval. 

Szombaton Milánnak volt meccse délután kint a világ végén, a 2. kerület legtúlsó felében, Hűvösvölgytől egy köpésre. És ha már odaáig kiautóztunk, akkor ettünk egy rövid kis sétát a Remete -szurdokban is. 

Odvas keltikék tömege a hegyoldalban 💓

Na és akkor másnap, végre eljött az én időm, és mehettünk fel a hegyekbe! Most én választottam útvonalat, szó-szó, mert volt néhány lementett útvonalam, amik közül választhattak a fiúk. Nyilván a legrövidebbet választották :-) És gondoltam is, hogy az fog nekik a legjobban bejönni, fel a Morgó-hegyre, és a mókás nevű Csömöle-völgyben vissza. Mindezt a Börzsönyben. 

Kismarosról indultunk, nem messze a kisvasút végállomásától. Persze nyilván a fiúk bepróbálkoztak, hogy menjünk inkább kisvasutazni, de most nem mentünk, de megígértük, hogy majd szervezünk egy vonatos kirándulást is. Ők meg ugyebár nem felejtenek, szóval előbb-utóbb sor fog erre kerülni. 

Nagy-Morgó-hegyre egy igazán meredek és már-már megerőltető kaptatóval jutottunk fel. Majd annyira belejöttünk, hogy egy pár száz métert vissza is kellett jönnüónk, mert elvétettük azt a leágazást, ami a Nagy -Kősziklához vezet, ahonnan a legjobb a panoráma. ( láttuk, hogy ott megy a zöld háromszög, de nem gondoltuk, hogy arra kéne mennünk, csak később jöttünk rá, hogy de. ) 

Innen már úgymond csak lefelé kellett menni. A Száraz fák rétjén megcsodálhattuk a Börzsöny egész nyugati vonulatát. Nekem ez volt az egyik kedvenc részem. 

Jókora részen jókora sárdagonya is volt. Valamennyire meg lehetett ugyan kerülni, de a sáros cipőket nem úsztuk meg. 

A Csömöle-völgy pedig egy csoda. Pont olyan, amilyet nagyon szeretek. Vadregényes, szinte érintetlen. 2 forrást is érintettünk a túraútvonal végén, az egyikből, a Riezner-forrásból épp csak csordogált a víz, de a másik, a Testvér-forrás, igazi bővízű volt. 

Kellemesen elfáradva, a naptól kicsit kipirult arccal tértünk vissza az autóhoz. Jajjj, úgy szeretem a Börzsönyt ( is)! 

Virágkereső

Még március legelején volt, hogy tettünk egy kisebb sétát a Budai-hegyekben, amolyan tavaszi virágkeres címszóval. Én a Börzsönybe mentem volna szívem szerint, de Marci meg Milán a Budakeszi felett lévő hegyeket nézte ki az internetről, és nem akartam velük vitába szállni, hogy menjünk inkább máshová, örültem, hogy kitalátlak maguktól valamit, és akkor talán jönnek hang nélkül. És tulajdonképpen így is lett. Marci mostanában nagy kiránduló lett, a múlt héten is menni szeretett volna valhová, de akkor nem volt időnk erre, az oboaverseny, meg a focimeccsek miatt. De nagyon cuki, ahogy keresgél, és jön, mutatja, hogy hová menjünk legközelebb. 

Igaz, hogy errefelé, a Tarnai-pihenő - Csergezán Pál kilátó -nál már jártunk korábban, de hát szigorúan véve a  környéken nehéz már olyan magaslatot találni, amit nem másztunk még meg soha, úgyhogy nem volt ezzel semmi baj. Hacsak az nem, hogy ez volt az a hely, ahol nekimentek a parkolóban az autónknak annak idején, mert annyira kevés parkolóhely van, hogy már mindenhol és mindenhogy állnak az autók végül. Most szerencsére még időben érkeztünk, és egészen fent egy egészen jó helyen sikerült megállnunk, bár mire visszaértünk most is jól körbeállták már. 

Kényelmes sétával pikkpakk elértünk a Tarnai-pihenőre, ahonnan nagyon remek a kilátás mindenfelé, és még  virágokat is találtunk :-) 

A kilátó tövében megettük az elemózsiánkat, kicsit pihengettünk, és visszaindultunk. 

Visszafelé is megpihentünk a Tarnai-pihenőn. 

Megerőltetés nélküli, kellemes séta volt, ezúttal sár és autómeghúzás nélkül. 

Remélem még ezen a hosszúhétvégének mondott 3 napban is tudunk még menni valahová az erdőbe. 

Mátét ma reggel óta nem láttuk, elment reggel edzésre, onnan pedig egy evezős haverjának a szülinapjára ment rögtön Szentendrére. Paintballozni mentek. 

Holnap Milánnak meccse van. Innen is csókoltatom azt az észlényt az mlszben aki egy 3 napos hétvége közepébe rak be egy meccset. Kicsit még reménykedem, hogy lemondják, mert nem lesznek meg a csapatok, de eddig még nem írtak. 

Marcinak jövő héten lesz meccse valahol, Máténak Csepelen evezőversenye, Ferinek meg évfolyamtalálkozója Kecskeméten. 

Szóval muszáj lesz még most vasárnap felmenni egy hegyre. 🙂

Oboa fesztivál

 Pár hónapja, mondjuk olyan januér eleje körül, egyszer Milán úgy jött haza az oboa óráról, hogy Orsi néni szeretné benevezni egy oboa versenyre, majd ki kell tölteni valami papírt. Mondom, hát jó, perszehogyne. végre volt valami, amire Milán is úgyahogy lelkesen készült, mégha itthon nem is fújta a hangszerét, legalábbis amikor itthon voltunk, akkor tuti nem, de így viszont plusz órákra is be kellett járnia péntekenként, és oda szívesen ment. 

Ez a "verseny" pedig tegnap volt. Igazából nem is verseny volt, hanem Oboa Fesztivál. Ami annyit tesz, hogy az ország sok pontjáról összegyűltek különböző korú zeneiskolás, oboás gyerekek, elfújták amivel készültek, majd a zsűri, arany-ezüst-és bronz fokozatokat osztott ki, mindenkinek. Szóval senki nem maradt elismerés nélkül, hiszen nem  az volt a célja ennek a rendezvénynek, hogy elvegyék a gyerekek kedvét egy esetlegesen rosszabbul sikerült fellépés miatt, hanem pont az, hogy kedvet csináljanak nekik a zenéléshez, a fellépéshez, hogy örömmel, és jókedvvel fújják tovább a hangszerüket, ki-ki a saját szintjén. 

Bár itthon Milán még nagyszájúsokott, hogy ő bizony nem izgul egy cseppet sem, mire odaértünk az újpesti zeneiskolába, addigra sík ideg volt, ami abban nyilvánult meg, hogy főként velem puffogott és nekem vágott pofákat. 

Aztán mi otthagytuk a tanárnővel és a  fellépésig inkább jártunk egy kört. 

Milán nagyon szépen szerepelt. Nagyon szépen zenélt szerintem. A magabiztosságon meg a kiálláson pedig majd idővel lehet javítani. 

Végül Ezüst minősítést kapott, ami szerintem teljesen reális volt. Itthon azt mondta, hogy ha ezüstöt kap, akkor az már jó lesz neki, csak ne legyen bronz. Ott szerintem már kicsit beleélte magát, hogy lehet, hogy aranyat is kaphat, mert elég sokára mondták a nevét. De persze nem mondta. Szerintem pedig az ezüst is nagyon szép eredmény, és a tanárnő is nagyon megdícsérte, hogy ügyes volt.