Pár hónapja, mondjuk olyan januér eleje körül, egyszer Milán úgy jött haza az oboa óráról, hogy Orsi néni szeretné benevezni egy oboa versenyre, majd ki kell tölteni valami papírt. Mondom, hát jó, perszehogyne. végre volt valami, amire Milán is úgyahogy lelkesen készült, mégha itthon nem is fújta a hangszerét, legalábbis amikor itthon voltunk, akkor tuti nem, de így viszont plusz órákra is be kellett járnia péntekenként, és oda szívesen ment.
Ez a "verseny" pedig tegnap volt. Igazából nem is verseny volt, hanem Oboa Fesztivál. Ami annyit tesz, hogy az ország sok pontjáról összegyűltek különböző korú zeneiskolás, oboás gyerekek, elfújták amivel készültek, majd a zsűri, arany-ezüst-és bronz fokozatokat osztott ki, mindenkinek. Szóval senki nem maradt elismerés nélkül, hiszen nem az volt a célja ennek a rendezvénynek, hogy elvegyék a gyerekek kedvét egy esetlegesen rosszabbul sikerült fellépés miatt, hanem pont az, hogy kedvet csináljanak nekik a zenéléshez, a fellépéshez, hogy örömmel, és jókedvvel fújják tovább a hangszerüket, ki-ki a saját szintjén.
Bár itthon Milán még nagyszájúsokott, hogy ő bizony nem izgul egy cseppet sem, mire odaértünk az újpesti zeneiskolába, addigra sík ideg volt, ami abban nyilvánult meg, hogy főként velem puffogott és nekem vágott pofákat.
Aztán mi otthagytuk a tanárnővel és a fellépésig inkább jártunk egy kört.
Milán nagyon szépen szerepelt. Nagyon szépen zenélt szerintem. A magabiztosságon meg a kiálláson pedig majd idővel lehet javítani.
Végül Ezüst minősítést kapott, ami szerintem teljesen reális volt. Itthon azt mondta, hogy ha ezüstöt kap, akkor az már jó lesz neki, csak ne legyen bronz. Ott szerintem már kicsit beleélte magát, hogy lehet, hogy aranyat is kaphat, mert elég sokára mondták a nevét. De persze nem mondta. Szerintem pedig az ezüst is nagyon szép eredmény, és a tanárnő is nagyon megdícsérte, hogy ügyes volt.
Tényleg nagyon ügyes, gratulálok. ❤️
VálaszTörlés