Szezonnyitó Balaton

 Nyilván nem mondok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy az idei nyár volt számomra a legnagyobb kérdés. Nemhogy para, mert az is, de inkább aggodalom és kétségbeesés volt bennem, hogy hogyan fog alakulni a nyarunk. Nem akartam lemondani a nyár élvezéséről, a Balatonozásokról, a hosszú nyári futásokról, a nyaralásokról. És amikor összeraktuk a nyarat, ami végül, ha minden úgy alakul, ahogy elterveztük, akkor még szuper is lesz, akkor mégis kicsit elszontyolodtam, hogy nehogymár csak július végén lássuk először a Balatont... 

Úgyhogy, amikor a pünkösdi hétvégére Pécsre már nem tudtunk foglalni, akkor kitaláltuk, hogy menjünk akkor a Balatonhoz. És aztán így is lett. És milyen jó, hogy így alakítottuk :-) 

Soha nem voltunk még talán ebben az időszakban a Balaton parton. Voltunk már télen, voltunk már májusban, de általában a tanév végével egyidőben szoktuk indítani a szezont. Levendulavirágzáskor. 

Most viszont a levendula még nagyon kezdeti időszakában volt, viszont minden más ezer színben pompázott. 

Már pénteken délelőtt elindultunk, mindenki szabit vett ki aznapra, a gyerekek is, és az ebédet már Füreden költöttük el, kora délután pedig már a füredi sétányon futottam. Imádtam. A legjobb dolog a világon a Balaton parton futni. Próbáljátok ki, aki még nem tette! 

Hihetetlen volt, hogy nyári meleget kaptunk erre a pár napra, én nem is voltam erre felkészülve, azt gondoltam, olyan kellemes kora nyári farmeros-pólós idő lesz, de nem... úgyhogy nem volt mese, a fiúkkal strandra kellett menni. Igaz, én csak sípcsontközépig mentem bele a vízbe, nekem ez elég is volt abból a 20 fokos Balatonból, de a fiúk nyilván bementek, és nagyon élvezték. Szerintük jó volt  a víz. Nekem elég volt az, hogy a partról csodáltam a vizet. Szeretem ilyenkor a partot, mert nincsenek még sokan, bár a Bor- és halfesztivál miatt a sétányon sokan tobzódtunk, de a strandon nincs ilyenkor nyomorgás, a vízben meg különösen nincs. Szóval jó ilyenkor. Nem jön ki az embergyűlöletem :-) 

Másnap, mivel 2 napos boltzár volt, meg egyébként sem vagyunk bővében a vásárlós időnek, muszáj volt bemennünk Veszprémbe. Meg hát szeretjük is. 

A várba nem tudtunk felmenni, mert felújítanak mindent, viszont már odafelé eldöntöttük, hogy a Nemesvámos felé vezető út melletti facéliamezőnél majd megállunk. A körgyűrűnél is nagyon zajlik még az építkezés, jó nagy dugó is volt a városba befelé menet, de ha kész lesz, akkor biztos jó lesz majd. 

Délután a szokás futás- strand- sétány kombót hoztuk, és eszméletlen szép színek voltak a naplementés parton. Ha valamiért, akkor ezért is imádok itt lenni.  ( meg azért, mert a karikák is kisebbednek a szemem alatt a  Balcsinál, és a ráncaim is kisimulnak, de ez már igazán másodlagos :-))

A stégem Csopakon :-)

Marci kedvence. A kacsamama eltette aludni a kicsinyeit, és őrködik mellettük. 

Másnap, vasárnap bicajozni mentünk. De ez már egy másik történet. :-)

Májusi sűrű

Eszméletlen gyorsan elszaladt mellettünk a május, igaz, nem is volt egy szabad hétvégénk,,  pillanatunk sem. 

Most hétvégén talán már végre vége az idei tavaszi bozsik meg egyéb bajnokságoknak, de ezzel még nem ér véget a focitörténet, mert Milán már kiöregedett az u13ból, és el kéne dönteni, hogyan tovább. Több sebből is vérzik a történet. a fő gondom nekem még mindig az, hogy igazából ő nem is focizhatna, legalábbis egyesületi szinten nem igazán tanácsos neki. Ezt, ennél a csapatnál figyelembe tudták venni, és tolerálták is, de egy másik klubnál ez már nem elvárható. A két csapat közül, akikkel a mieink kapcsolatban vannak, és úgymond átveszik a gyerekeket, az egyik logisztikai okokból szóba sem jöhet. A másik meg nem annyira jó. Milán nagyon szeretne még focizni, bár mi, főleg én, nagyon szeretném, ha mást keresne. Próbáljuk őt is valami vízisport felé irányítani, mert látjuk, érzékeljük, hogy az mennyire más világ, minden szinten, és Mmilán fizikai adottságaihoz is annyira nagyon passzolna az evezés valamelyik formája, hogy biztos, hgoy tudna benne sikereket elérni. Egy kicsit oldódik benne az ellenállás, de nem olyan mértékben, hogy egyelőre el tudnánk indulni ezen a vonalon. 

A másik, hogy Marci az utóbbi időben valóban nagyon szárnyal foci terén. Tényleg ügyes, tényleg gyors, és jó csapatjátékos. Őt beajánlaná az edzője egy komolyabb csapatba, ami nyilván megintcsak nekünk lenne teher, nekem mindenképp, és nem is vagyok benne biztos, hogy ezt vállalnunk kéne. Pláne, hogy jövőre mindenképpen szeretném Marcit felvételiztetni a nyolcosztályosba, ami nem kis erőfeszítést fog igényleni mindannyiunktól, és baromira nem fér bele a heti soknapos edzés. Marci még jövőre sem lesz olyan korú, hogy egyedül el merném engedni bárhová is. Sokszor, sokfelé hurcolni meg nem opció.  Szóval nehéz kérdés ez. 

Edzések meg fociévzáró, meg egyebek még vannak, június végén még táborozni is mennek. A fociélet még nem áll meg :-) 

Máténak is volt hétvégén evezőversenye Csepelen. Kicsit fel is kavaródott ezzel a hete, mert most négyesben indultak, és kellettek a közös edzések, úgyhogy összevissza pakolásztuk a hegedűóráit, meg az evezést, hogy mindenkinek jó legyen. 

Reggel miután leraktuk Marcit Kőbányán, kivittük Mátét Csepelre, majd visszamentünk Marci meccsére, majd haza, és délután megint ki Csepelre, mert bejutottak a döntőbe. Jaj, olyan jól áll Máténak ez az evezés. Meg az egész miliő, ami ezt az egészet körbelengi. 

 A Bl-döntőt pedig már hagyományosan Rákospalotán nézzük barátokkal. Nem unatkoztunk. 

Milán a héten osztálykirándulni is volt, volt ott minden, sárkányhajózás, strandolás, nyomozós városnézés, meg ki tudja még mi, mindenesetre teljesen szétcsúszva jött haza. Erre jött még a szombati Bl-döntő nézés éjjel 1ig. Vasárnap 11ig aludt :-) 

Előző héten a fiúk Szentesen voltak, én pedig osztálytalálkozóra mentem Ózdra. Valódi időutazás ez minden alkalommal... Nehéz is utána visszazökkeni a valóságba. :-) 

Pont ezen a pénteken volt Marciéknál iskolai Ki mit tud verseny, ahol Marci konferansziéként lépett színpadra. Feri szerencsére el tudott menni, és azt mondta nagyon cuki volt. 

Idén kivételesen egy kis anyák napi ünnepséggel is készültek a gyerekek, az iskolai pályafutásuk alatt ez volt az első, amikor face to face nézhettük és hallgathattuk őket. Édesek és aranyosak voltak, 

A héten zajlanak a zeneiskolai vizsgák, tanszaki koncertekkel, zenekaros fellépéssel mindennel fűszerezve. 

DEEEE, hétvégén végre megyünk és megnézzük a Balatont 💗 

Hétvégi bicaj

 Az egész sztori ott kezdődik, hogy Máténal valamikor a hét közepe felé bekattant, hogy menjünk el a Budapest Gardenbe. Mondanom sem kell, hogy fogalmam sem volt róla mi ez, először azt hittem ez valami kertészet... De nem... mikor már másodszor is mondta, akkor vettem a fáradságot és megnéztem, hogy ez egy amolyan kiülős hely, a Margitsziget vonalában a budai oldalon, és amellett, hogy el lehet ücsörögni egy pohár ital mellett a Duna parton, napijeggyel lehet használni a gördeszkapályát, meg a ninja warrior pályát meg ilyesmit. 

Próbáltam rávenni Mátét, hogy menjen már valaki mással, de nem lehetett, és mindenképpen biciklivel akart menni, úgy meg nem engedném el még egyedül. De mondtam neki, hogy várjuk  már meg, hogy Feri hazaérjen Németországból, aztán beszéljük meg, hogy mi a terv hétvégére. 

Szóval... mivel szombaton Marcinak meccse volt, utána már nem sok kedvünk volt még bringára pattanni, de vasárnap azért összeszedtük magunkat, és útra keltünk, mert ha meg most kimarad, akkor hallgathatjuk hetekig, hogy bezzeg, ő mondta, hogy menjünk el, de mi persze vele nem megyünk sehova, bezzeg... 

Na ez meg kinek kell. Könnyebb és egyszerűbb a kisebb ellenállás felé haladni, mindannyiunknak így a legjobb :-)

Nem volt egyébként vészes a dolog, mert biciklivel 8 km volt oda, ami még csak nem is megerőltető, és még szép biciklizős idő volt. Engem csak egy dolog frusztrál ilyenkor mindig, hogy át kell menni a hídon. Az Árpád -hidat pedig különösen nem szeretem ebből a szempontból. Nekem ott túl keskeny a járda, és túl nagy a szél. De épségben megérkeztünk. 

A gardenben ittunk egy kis frissítőt, körbejártunk, de igazából még a napijeggyel igénybevehető pályák sem vonzották annyira a figyelmemet, szerintem mindegyik sokkal kisebb gyerekeknek való, de volt ott szülinapi bulis társaság, és egy sarokban bográcsozás is folyt, szóval vannak lehetőségek. A fiúk kifelé menet még csocsóztak egy kicsit, aztán indultunk. 

Gondoltuk visszafelé úgy megyünk, hogy bemegyünk a Margitszigetre, és úgy haza, és így csak egy fél Árpád-hídon kell bicikliznem. A Margit-hidat jól bírom, ott van széles biciklisáv a járda mellett, nem zavar annyira a mélység és a forgalom. 

De alighogy beértünk a szigetre, ami tömve volt egyébként emberrel, Máténak leesett a fél pedálja. 

Próbáltuk visszaütögetni, de nem nagyon lehetett, úgyhogy az lett a vége, hogy én mentem a kicsikkel, Feri meg Máté meg jött utánunk, és Feri húzta maga után Mátét. 

Hazafelé a vasúti felüljáró felé jöttünk, amit megintcsak utálok, de végüli probléma nélkül áttoltuk a bicikliket, igaz, ilyenkor én bokáig izzadom magam. 

Mátéék is arra jöttek, és csak egy hajszálnyival értek később haza, úgyhogy akár együtt is jöhettünk volna :-) 

Szóval  a sima kis vasárnapi biciklizést már megint nem úsztuk meg kalandok nélkül.... 

Együtt futottunk

 Marci egy ideje már mondogatja, hogy menjünk olyan futóversenyre, amin érmet adnak, aztán Milán is hozzácsapódott, de valahogy sosem jött ki jól, vagy az időjárás volt bizonytalan, vagy valami. 

Aztán jött ez az Eu-s futás lehetőség, hogy 18 év- 18 km, és a 18-t 3x6-os bontásban is lehetett teljesíteni, úgyhogy erre felcsillant a szemünk. Én azért kicsit kételkedtem, hogy nem lesz-e sok nekik a 6 km. Ennyit azért nem szoktak egyben futni, de ők erősködtek, hogy jó lesz az, úgyhogy beregisztráltunk. 

Úgy volt, hogy ők hárman váltják egymást körönként, én meg kísérem őket, aztán vagy lefutom a harmadik kört Mátéval vagy nem. 

Közben kiderült, hogy Máté nem is lesz itthon, mert osztálykiránduláson lesz azon a hétvégén. 

Aztán az is kiderült, hogy Milánnak focitornája is lesz aznap, és először az sem volt biztos, hogy tud menni, de a későbbi időpont még pont belefért.  Próbáltam lebeszélni, hogy sok lesz az egy napra, de ő továbbra is kitartott, hogy ő futni is akar.

Így esett, hogy a vasárnap reggel a Szabadság téren ért minket, mert még át kellett venni a rajtszámokat is. Aztán bemelegítettünk KissOrsival, aki régebben a Szerencseszombatban volt műsorvezető, MArci onnan ismeri, én meg a Mogyoródi pályán szoktam néha összefutni vele, ő is szokott arrafelé futni. 

Marci nagyon rákattant, hogy szeretne vele közös képet, amit nem tudtunk csak távolból kivitelezni, de legalább az első sorból melegítettünk be :-) 

10-kor Milánnal rajtunk együtt, hogy legyen ideje pihenni még futás után. Milán persze elég lendületesen kezdett, hiába mondtam neki, hogy gyors lesz ez, de ő azt mondta, nem, nem. Aztán persze alig várta a frissítést 2.5 km-nél. :-) Utána egy darabig csak a túlélésre játszott, és nagyon vártuk a fordítót. Az első kör ilyen szempontból a legnehezebb, mert nem ismerős még a pálya, és csak várod, várod a következő kilométerkiírást. A fordító után a 4-dik kilométer jött el a legnehezebben szerintem, utána már könnyű volt azzal buzdítani, hogy nincs már sok hátra, és tényleg nem volt. A végén még bele is tudott húzni, így jó lendületben váltottuk Marcit. 

Marci bölcsebb volt, ő hitt nekem, hogy nem szabad gyorsan indítani, és kellemes utazótempóban haladtuk egy darabig. Közben jól kisütött a nap, és a rakparton haladva irtó meleg lett. El is kezdtünk nagyon elpilledni, jól esett a frissítés. Marcival már nem volt erőnk beszélgetni, csak némán róttuk a métereket, de időnként azért kérdeztem tőle, hogy minden rendben van-e, és hogy mehetünk ám lassabban is. De nem nagyon tudtunk érdemben lassítani. De MArci is nagyon - nagy  hős volt, mert végignyomta a maga hatosát, zokszó nélkül, nem akart megállni pihenni sem, pedig ajánlgattam neki azt is. Csatakosra izzadva adtam le a váltózónában Ferinek és Milánnak. Ők itt már ezután már csak pihengettek, azttán mentek a focipályára, én pedig belevágtam a harmadik körömbe.

Az első árnyékos részen még egészen jól mentem, de aztán ahogy a napra kiértem, már megfordult  a fejemben, hogy minek kell ez nekem egyáltalán, mindjárt leülök ide a Duna partra, aztán fusson a napon akinek kedve van. De végül nem ültem le, gondoltam elszaladok a frissítőpontig, onnan meg már tényleg alig van vissza valami. Pont ugyanúgy bíztattam magamat is, ahogy korábban a fiúka,t hogy már csak 10 perc, már csak ennyi meg annyi van vissza, már ott a Margit-híd, ott vannak a dobosok, és az milyen jó :-) 

végül csak beértem én is. Igaz, hullafáradtnak éreztem magam :-) 1:44 lett az összes időnk, és a fiúk külön-külön is nagyon remek időt futottak, ami persz egyáltalán nem volt releváns, csak nekik volt fontos. 

REttentő büszke vagyok rájuk, hogy végigcsinálták, és szerintem ők is magukra :-) Már a következő versenylehetőségen gondolkodnak. 

Húzós

 Húzós hét van mögöttünk, mindenféle szempontból. 

Hétfőn volt Milánnak időpontja az ortopédiára, mert a januári időpontját elfelejtettem. Feri ment vele. Milánnak egyébként érettségi szünete volt hétfőn-kedden, úgyhogy legalább erre nem volt gond. Szerencsére minden rendben van, Milán lába szinte tökéletes, csak pici eltérés van a normálishoz képest, de ez tavaly is így volt. Az lenne igazán jó, ha rá lehetne venni Milánt, hogy a foci helyett valami kevésbé terhelő sportot válasszon. Az úszás lenne a legszuperebb, és a biciklizés is hasznos. De úszni sportszerűen nem akar. Időnként próbáljuk őt is az evezés felé terelgetni, abban biztos, hogy nagyon jó lenne, de egyelőre eléggé ellenáll. 

Ugyancsak hétfőn moziban voltam a barátnőmmel, a Downton Abbey  legújabb részét néztük. Szerintem nem is lesz több, pedig ez a rész szerintem sokkal jobb volt, mint a korábbi mozifilm. elkészült a szokásos downton abbey pólónk is. Idén Maggie Smith-est választottunk. 

Az érettségi szünet alatt Máténak délután volt tanítás, ezért kedden délelőtt azt mondta elmegy evezni. Mondjuk tanulhatott is volna, de elment edzeni. Ezen én már nem akadok fenn, az itthon lődörgésnél még mindig jobb az edzés, az legalább látszik rajta. :-) 

Szerdán-csütörtökön meg kompetenciát mértek. Hogy mi volt, és hogy sikerült, az nem derült ki. Szerdán kérdeztem, hogy mi volt, azt mondta megírták. Ennél több információt nem sikerült kicsikarni belőle. 

Milán a héten írta az Egri csillagok nagydolgozatát. Előző este fejezte be  a könyvet. Másnap kérdeztem, hogy hogy sikerült. Azt mondta jól, és képzeljem el, hogy voltak olyan kérdések, amit csak azok tudtak, akik elolvasták a könyvet. Úgyhogy ő tudta azt is, de voltak aki nem tudták. Nabumm. Hát mégiscsak értelmet nyer néha az a rengeteg szó, amit arra vesztegetek, hogy tanuljanak, olvassanak. :-) 

Csütörtökön pedig koncerten voltam, a Ludovika fesztiválon. Kicsit aggódtam, hogy másnap munkanap van, és hogy nem leszek-e nagyon oda, mert ráadásul sok dolgom is volt, de Szabó Balázs koncertjét emiatt nem hagytuk volna ki semmiképp. :-)  Előtte a kisszínpadon Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert énekelt, és szerencsénkre azt is elértük :-) Úgyhogy nagyon jó esténk volt. Szabó Balázsék most is hiperszuperek voltak. És bár fáradt voltam másnap, de egész nap a slágereket dudorásztam, ( és reggel benyomtam a kávé után még egy pohár kólát is ). 

Mátéék pénteken indultak osztálykirándulásra. A Tisza-tóhoz mentek, vonattal, és vasárnapig lesznek ott.  sok mindent nem tudunk róla, reggel még üzent, hogy minden oké. 😂

Akkor fuss amikor jól esik

Tegnap esti futásom a boltig meg vissza 😄🌧️🏃‍♀️

 

Azért jó...

 ... ha az embernek van egy szép nagy kamasz fia, akinek péntek délután elmarad az edzése, mert akkor elég csak felhívnod, hogy megkérd, hogy vigye már el a tesóját edzésre, és ő azt mondja persze. 

Hahahaha :-D meg ahogy azt Móricka elképzeli. 

Igazából, amikor felhívod  hogy el kéne vinni Marcit edzésre, én meg majd értemegyek, akkor először egy laza biztoshogynem-mel lepattint. Aztán tíz perc múlva mégis felhív, hogy na jó, elviszi. 

Aztán délutánig, annyit változik a helyzet, hogy sikerül beszélnem az edzővel, hogy vegye fel Marcit a suli előtt, így nem kell Máténak elbumszliznia vele majd haza, csak ki kell kérni a suliból. Aztán kicsit később még az is kiderül, hogy Marci kis barátját is el kéne hozni, és átadni a Bosnyákon az apukájának. 

Máté ezen instrukciókat már teljes rezignáltságban vette tudomásul. :-) 

Közben szóltam a napközisnéninek, hogy szóljon a portásnéninek, hogy engedje el Mátéval a gyerekeket. 

Szóval... ezért jó, ha van az embernek egy kamasz nagyfia, mert ki tudja húzni a csávából :-) 

Az árnyékos oldalról most nem írnék. Nincs annyi betű a billentyűzeten, hogy elég legyen :-) 

Így nekem nem kellett másfél órát a pálya szélén állnom, feleslegesen, hanem mikor hazaértem, gyorsan futóruhába öltöztem, és reménykedtem, hogy megúszom eső nélkül. Nem úsztam meg, de legalább futottam ma is. 

Szünetes-kirándulásos

Csak úgy röpülnek el mellettünk az áprilisi napok, úgy hogy azon kívül, hogy mennyire kiszámíthatatlan az időjárás, nemigen van említésre méltó esemény. A legnagyobb dilemma minden reggel, hgoy mennyire öltözzek be és/vagy hogy merjek-e biciklire ülni vagy sem, nehogy mire haza kelljen indulni elvigyen valami szélvihar, vagy rámzuhanjon egy kiadós eső. Ennyire azért nem vagyok hardcore. Még. 

A hétköznapok a maguk egyszerűségében és rohanásában telnek, gyakorlatilag nincs olyan edzésnap, amikor Marci ne késne el, kivéve, ha jó negyed órával, de inkább 20 perccel korábban el nem jövök. 

Milán rengeteget van egyedül, reggel 7 után válunk el a buszmegállóban, és ha Marcinak programja  van délután, akkor ha nem kell megvárnom, mert Feri összeszedi, akkor fél6-kor találkozunk legkorábban, ha én várom meg Marcit, akkor meg 7 után érünk haza.  Közben Máté vagy befut, vagy nem, de ha igen, akkor sem nagy társaság, mert többnyire rohan tovább edzésre. Úgyhogy már megint Milán szívja a legnagyobbat. Hogy mennyire tölti hasznosan az idejét, hát... nincsenek illúzióim. :-) 

A szünetet mindenki úgy várta, mint a messiást. 

Annak ellenére, hogy rossz időt jósoltak szinte végig, végül annyira mégsem lett rossz, még ki is tudtunk mozdulni. :-) 

Csütörtöktől szombatig nálunk volt anyukám, és péntek délelőttre egy kis kirándulást szerveztünk, egyrészt, hogy szívjunk egy kis friss levegőt, másrészt, hogy ne üljünk csak otthon, meg hát egybként is. 

mivel az autóba nem férünk be ennyien, így azt találtam ki, hogy az új körvasútsori vonattal elmegyünk Solymárig, ott sétálunk a Paprikás-patak mentén, ami szinte teljesen sík, és megerőltetésmentes, majd hazajövünk. 

A fiúk először nagyon ágáltak, hogy milyen már, hogy vonattal megyünk kirándulni ???? Végül a vonatozás lett a legnagyobb kaland az egész napban :-) Tényleg nagyon szuper, mert pikkpakk a Budai-hegyekben lehet lenni, szinte fillérekért, mert Budapest határáig a bkv bérletünk is érvényes. És a vonat szép, tiszta, és gyors, nem olyan már mint a régi kékek, amik úgy kattogtak, zakatoltak, hogy emberi szót sem lehetett váltani a hangzavartól, és télenvagy nem volt fűtés, vagy rongyosra izzadtál úgy fűtöttek, melegebb napokon meg hozzátapadt a lábad a műbőr üléshez. Na ez a mostani vonatozás már egészen más hangulatú. 

Solymáron viszonylag sokan voltak, kutyások, gyerekesek, sokan próbálták kihasználni az eső előtti órákat. 

Hiába esett mostanában többször is eső, a Paprikás-patak alsó része teljesen száraz volt, azt a kis vizet ami csordogált benne teljesen felitta az iszap. Nagyjából féltávtól kezdett már némi értékelhető vízmennyiség folyni a mederben. 

A vízesésnél  azért már volt rendesen víz, a vízesés is zubogott. 

Rózsika-forrás

Hazafelé pont elértük a kiszemelt vonatot, és így olyan szerencsénk volt, hogy pont mire hazaértünk akkor kezdett el esni az eső. Mondjuk nem esett sokáig, de nem lett volna kellemes a vonattól a házig bőrig ázni. 

Öreg tölgy tanösvény

Ugyancsak a múlt hétvégén történt még, amikor még tavasz volt, hogy szombaton Milán és Marci kiment Remeteszőlősre Marci barátjáékhoz. Ilyenkor ott alszanak egyet, és másnap megyünk értük. És ha már odaáig elmegyünk, akkor kihagyhatatlan, hogy ne járjunk legalább egy kicsit az erdőben. De mivel ez az egyetlen nap volt a hétvégénk, így nagy kirándulást nem tudtunk tenni, épp csak egy pici, de annál üdítőbb kis sétácskát. 

Találtam egy néhány kilométer hosszú tanösvényt, az Öreg tölgy tanösvényt, Telkiből indulva, és gondoltam ez pont jó lesz nekünk Ferivel, mielőtt összeszedjük a gyerekeket. 

A tanösvény Telki határából indult,  a zöld négyzet mentén, majd  nagyon cuki kis zöld makkba csapott át  a turistajelzés. A terep tényleg nem volt hosszú, 3 km talán, plussz az autóig vezető út, de annál változatosabb és izgalmasabb volt, mert volt ám benne minden, lankás kis domboldal, meredek kaptató, nyíló virágok, csiripelő madarak. Tényleg csak ajánlani tudom, ha egy rövid, de érdekes kis kirándulásra van szükségetek. 

A névadó több mint 250 éves molyhos tölgy. 

Mi kb. 1 óra alatt jártuk végig, majd mentünk a gyerekekért. Akik úgy kidőltek a kocsiban, hogy a Lidl parkolóban úgy kellett felébreszteni őket.