Milán szülinapja

Hiába, hogy azt hajtogattuk neki, hogy a lézerbuli volt a szülinapi ajándéka, ezt tartsa észbe, persze azért kapott ajándékot a születésnapjára is, és még a szokásos strandot sem hagytuk ki. A születése napján szokás szerint Szentesen voltunk, évek óta így van ez, talán csak egyszer volt kivétel.
Mióta ráuntunk, kinőttük Makót, azóta eléggé bajban vagyunk, hogy hová menjünk, mert hiába van sok jó strand Szentes környékén, olyan, ami belül is izgalmas, jóval kevesebb van, pláne, ha még minél kevesebbet is szeretnénk autózni.
Tavaly Gyopároson voltunk, ami jó volt, jó volt, de abban az egy medencében, amiben Marcival el lehetett lenni, míg a nagyok csúsztak, neki pont nem ért még le a lába, és így olyan macera volt az egész.
Mondjuk lehet, hogy idén már leért volna... most már mindegy, idén gondoltuk kipróbáljuk Cserkeszőlőt, mert azt is nézegetem már ezer éve.
Képeken nagyon jól nézett ki, és volt nagy benti csúszda, ami fontos, ha nem a legfontosabb, úgyhogy nekivágtunk.
Fél órát kellett csak autóznunk, és már ott is voltunk.
Egészen furcsa az egész kialakítása, mert egyszer fizettünk a belépőért, aztán átvágtunk a kinti strandrészen, be egy másik épületbe, ott kaptunk szekrénykulcsot. Meg utóbb kiderült, hogy a csúszdára is kell külön csúszdajegy, ami nem volt sehol sem feltüntetve korábban, csak amikor már ott álltunk a csúszda előtt. Mindegy, a nagyokat befizettük csúszdára, Marci meg cukin elpingvinbabuzott a medencékben. Ő nem is akart felmenni, de nem is mehetett volna, mert 1. nem tud még rendesen úszni, meg alacsonyabb is a vállmagassága, mint az előírt.

Kint nagyon szép napos idő volt, én be is próbálkoztam reggel, hogy menjünk inkább kirándulni strand helyett, de nem voltam túl népszerű....

 Bent egyetlen képet sem lőttünk, csak kifelé a fa mellé álltak gyorsan, de nekem meg el kellett kapkodni a fotót, mert egy kövér, fürdőköpenyes pacák majdnem belegyalogolt a képbe. Úgyhogy homályos minden, de ott a fa. Mindenesetre a Nagyok nagyon jót csúszdáztak, amikor pedig ment a sodrófolyosó, akkor meg ott pörögtünk. A víz kicsit hideg volt, épp csak egy pár fokkal volt hűvösebb annál, hogy kellemes legyen benne időzni. Mert oké, hogy Marci ügyesen elugrabugrált, de én csak nem kezdek el ugrálni már... Az egyik gyógyvizesbe nem mehettek gyerekek egyáltalán, a másik hígítottba igen, de ott is forgatták az emberek a szemüket, amikor Marcival bementünk. De azért túléltük. Nagy duzzogva. Felváltva mentünk a szaunába melegedni.

Nem tudom... ez a medencés strandolás, pláne télen, ez nekem még mindig életidegen.

Strand után beültünk a fürdő melletti pizzériába, hogy megünnepeljük a fiúk szülinapját. Mátéra is ittunk-ettünk, mert amikor a napja volt, akkor nem volt idő arra, hogy külön elmenjünk pizzázni. Egy nagy és egy hagyományos pizzát kértünk, és olyan isteni finom volt, és a fiúk is biztos ki voltak éhezve a fürdés után, hogy minden morzsát összeszedtek. Semmi sem maradt.

Teli hassal siettünk vissza Szentesre, hogy el ne késsünk az esti, szokásos Újévi koncertről, és legyen még egy kis idő szusszanni.

A napot pedig igazán különlegesen zártuk. :-)
Milán már egy ideje mondogatja, hogy ő szereti a pacalt. Papa szokott venni a kifőzdében pacalt, amikor van, és megkértük, hogy ha lesz, akkor vegyen már egy plusz adagot, amit Milán megkóstolhat. Én biztos voltam benne, hogy Milán nem evett még sosem pacalt. Én tuti nem főztem ilyet, és nem is tervezem, hogy fogok valaha is. De ő állította, hogy ő már evett, és hogy ő azt szereti. Szóval este Papa pacallal várta haza a szülinapos Milánkát.
És nem megette? Tényleg ízlett neki! Meg Marcinak is.

Persze tortája is volt, csak azt egy nappal korábban kapta, a családi ebéden.

Az én kis  tízévesem :-)

Máté is kapott egy tortát.

Fannikával

Nem maradt idén sem megünnepeletlenül ez a kis csibész. :-)

A szilvesztert itthonn töltöttük tévézéssel. Olyan hideg volt, mire hazaértünk, meg kicsit késő is, hogy nem volt már kedvünk visszabuszozni az ügetőre, pedig a gyerekek nagyon mondták. NA de majd jövőre, hátha megint. Cserébe néztünk itthonról pár futamot, meg Észbontókon szocializálódtak.

Karácsony, év vége, miegymás

Az, hogy még csak most jutok el a dokumentációmban a karácsonyig, hűen tükrözi az előző év egészét, mert elsőre rögtön az ugrik be, hogy már rendszeressé vált az, hogy utóbejegyzéseket gyártok. Kicsit zavar, bár már nem annyira mint korábban, de abbahagyni semmiképp nem szeretném, egyelőre, mert nagyon szeretem visszakeresni a régi bejegyzéseimben a régi kalandokat, legyen az gyerekcsíny, vagy egy fotó, vagy egy kirándulás, amire már nem emlékszem pontosan. szóval egyelőre ha nem is újult erővel, de nekivágok egy újabb blogévnek :-) ( Bár a blog születésnapja nem ilyenkor van, hanem augusztusban...)
Blogilag a tavalyi év egy hajszálnyival amúgy jobbra jött ki, mint 2018, mert egész pontosan 15-tel több bejegyzést írtam tavaly, mint tavaly előtt, és bár nem értem el a kitűzött 100-t, csak 2 hiányzott. Igazából meg is lehetett volna, csak nem volt türelmem decemberben az egészhez, és nem szenteltem külön posztot pl. Milán fergeteges bulijának, mit ahogy sok egyébnek sem, de sebaj.

Hogy  a karácsony se maradjon megemlítetlenül...
Idén viszonylag időben, kevés variálással sikerült beszereznünk a fát, és még 23-án sikerült is feldíszítenünk. Ez csak annyiból említésre méltó, mert évek óta folyamatosan korábban szeretné(n)k fát díszíteni, mint 24., mert másnap rendre elutazunk, és alig látjuk a csodaszép fánkat.
Marci nagyon kis lelkes volt, nagyjából ő vezényelte le az egész fadíszítést.
Mézeskalácsot is sütöttünk az utolsó pillanatban, kétszer is. Az első adag villámgyorsan elfogyott, a második maradékát még most is rágcsálják, de csak azért mert itthon hagytunk egy nagy tállal.

Az ajándékok tekintetében szerintem sikerült meglepnünk a fiúkat, voltak olyanok, amikről nem is gondoltuk volna, hogy ekkora sikerük lesz, pl. az elekromos fogkefék, voltak kívánságlistáról teljesülő álmok, pl. a chrono bomb Marcinak és Milánnak, vagy a sétáló kutya, vagy a minikamera és a Rubik kocka Máténak, amire decemberben már többedjére mondta, hogy "pont ilyet szerettem volna!"  de kaptak hasznos ajándékokat is, Máté pl. pulóvert, mert nő mint a gomba, és persze könyveket, amikre szép sorban sor fog kerülni az évben.

Marci egy igazi Manchester United-os mezt is kapott az angliai Jézuskától.

Családi ebéd. Marci ügyesen kitakart mindenkit a kezével :-)

Milán a buliján egy jengát is kapott az egyik barátjától. Marci hihetetlen ügyes jengás, nem is gondoltam volna :-)

 De az elemek kreatívan használhatók :-)

Nándika

Még iskolaidőben volt Marciéknál karácsonyi ünnepség, ahol irtó cukik voltak. Az elejéről lemaradtam, mert Milánnak még volt egy oboafújása szolfézson, de a versmondásra, és a táncra már odaértünk. Marci előtte fájlalta a hasát. Állítólag annyira rosszul volt, hogy Kincső néni még fel is hívott, hogy Marci nincs jól, ne lepődjek majd meg, ha megérkezem. Aztán mire jött a fellépés ideje összeszedte magát, és műsor közben, utána meg pláne, semmi baja nem volt. szerintem csak lámpalázas volt.

Év végi zanza

Ott csúsztam el, amikor Marci december közepén lebetegedett. Nem nagyon, nem volt annyira nagyon vészes, csak épp annyira, hogy egy hétig itthon köhécselt, ahelyett, hogy iskolába ment volna, és ezzel jól felborította a heti tervet. Mert a betervezett ajándékvásárlásokat nyilán nem lehetett vele elintézni, még a neten keresgélni sem nagyon, mert sasol, figyel, kukucskál. Nyilván a Nagyok ilyen-olyan programját nem lehetett e miatt lemondani, így bár betegen volt, mégsem tudtunk csak úgy itthon lazulni, filmet nézve, szirupot iszogatva, hanem mindig volt valami... zongoráspróba, oboaóra, Luca napi készülődés, majd vásár, szóval csak a szokásos.

Pótol

Aztán mire ő meggyógyult, akkor már én éreztem, hogy nem stimmel velem valami, mert hideg volt az orrom belülről, ami nálam a betegség előszele.
Kedden még elvittem Mátét hegedűvizsgára, de akkor már nem nagyon voltam jól. Őt szerencsére ez nem zavarta a jó szereplésben. LINK

Aztán olyan is volt, hogy egy szombaton, (amikor még nem voltam beteg), akkor megtartottuk Milán szülinapi buliját, amire már tavaly óta várt. De tényleg! Már tavaly ilyenkor kitalálta, hogy ő a Lézer Arénában szeretne bulit, amikor ott voltak meghívottak, és nagyon tetszett neki. Én kicsit reménykedtem benne, hogy hátha majd egy év alatt kiheveri és kitalál mást, de nem, nem felejtett, és nagyjából havonta emlékeztetett rá, hogy el ne felejtsek helyet foglalni. Végül muszáj volt beadnom a derekam, és még november elején foglaltam nekik helyet. ( Már ekkor is szűkös lehetőségek voltak csak, szóval nem volt korai)
Na ez után már csak ki kellett várni, hogy eljöjjön  nagy nap! Konkrétan számolta a napokat visszafelé. Nem mondom, cuki volt, ahogy lelkesedik :-)

Aztán amikor eljött végre a nagy nap, akkor nagyon örültünk, hogy az összes kis meghívott közül csak 1 nem tudott eljönni, de őt pótoltuk egy meghívott kistesójával, ( egy lánnyal), így mindkét csapat teljes volt, mehetett a harc.

a Banda

 Az ünnepelt Juventusos tortát kért, így azt kapott, meg rengeteg ajándékot a haveroktól :-)

 Különösen büszke vagyok, hogy magam böngyörgettem feketére a hófehér fondatot ételfestő porral :-)

A buli másnapján ültük meg Máté 12-dik  szülinapját. Ő egy ünnepi Bozsik focival indította a napot, úgyhogy a csapattársaktól is kapott egy kis fülhúzogatást, aztán este otthon, csendes családi körben ünnepeltük meg a Legnagyobbunkat.
Minden évben változó, hogy kinek mennyire találtjuk el az ajándékait. Máténak mondjuk mindig vannak ötletei, hogy mit szeretne, most is voltak, úgyhogy vele idén egészen könnyű dolgunk volt, mert egy részét megkapta szülinapjára, egy részét meg karácsonyra, és még olyat is kapott, amiről nem álmodott, de mégis nagyon örült neki.
Az egyik ilyen meglepetés volt, hogy reggel egy meleg szarvasos mamuszt toltam elé, merthogy mindig elcsente az én meleg, bundás házimamuszomat, és amikor megláttam a pepco-ban ezt a szarvasmamuszt, akkor rögtön Mátékám jutott eszembe.
És ha hiszitek, ha nem, úgy örült ennek az 1500 ft-os mamusznak, mint majom a farkának! Aminek meg én örültem, hogy azért még nem csak a drága ajándék az ajándék számára. Aranyos volt nagyon.
Aztán este kapott még egy blutooth-os fejhallgatót is, amire vágyott.
( amit aztán másnap vissza kellett vinnem kicserélni, mert nem működött, de minden simán ment, és szó nélkül kicserélték a mediamarkt-ban. ) 

a Nagyfiú

Amúgy meg döbbenet, hogy mér tizenkettő... már nagyobb mint én. Ha bizonyos szögből nézzük, akkor már látszik a bajusza. Nagy nyurga keze-lába kamasz, annak minden előnyével ( már ha van :-) ) és hátrányával. De még mindig szoktam neki esti "mesét" olvasni, még mindig kér esti ölelést és jóéjtpuszit, és bár olyan sok idegesítő dolga van, alapvetően rendes gyerek. És imádjuk.

Aztán olyan is volt még, hogy 20-án, az utolsó tanítási nap délutánján, Máté meg 4 barátja elmentek az Aréna Plázába megnézni az új Star wars filmet. Egy másik anyuka már november elején megvette neten a jegyeket, és úgy állapodtunk meg, hogy én elkísérem oda a fiúkat, a férje meg értük megy, amikor vége lesz a filmnek. Én pont aznapra voltam a legrosszabb egészségi állapotban, alig éltem, a torkomban tüskés sünök szúrkáltak, és nem volt hangom, de nem volt mit tenni, el kellett juttatni a fiúkat a plázába.
Úgy volt, hogy a suli előtt találkozunk majd, de közben ketten már előtte átjöttek hozzánk, úgyhogy már csak 2 srácot kellett bevárni, de ők meg ott voltak időben, úgyhogy minden simán ment. A srácok jó fejek voltak, az úton is, meg ott, várakozás közben is jót dumáltunk, már amennyire én bírtam beszélni, de jó hallgatóság voltam. :-)
Ott vettünk imax szemüveget, meg popcornt-üdítővel, és már bent is voltak a fiúk.
Öten voltak, csak az egyikük lemaradt, vagy előre ment, vagy mit tudom én... de sokat nem lehetett a fotófal előtt ácsorogni és várakozni, mert sor állt ám ott! Még valami tévések is csináltak interjúkat a fal előtt fotózkodókkal, de azt mi megúsztuk. Vagyis a fiúk. Nem volt bennük túl nagy a szereplési vágy. 

A film azt mondják jó volt. Jó hosszú... Mindenesetre fel voltak spanolva rendesen, amikor leszedtem őket a buszról este.

Na majd innen folytatom...

Zenészek

Eléggé bedarált minket a december...
Még a múlt héten Milán oboavizsgájával nyitottuk a decembert. Nagyon szépen játszott, és ahhoz képest, hogy alig 2 hónapja van a kezében a hangszer, és nem is gyakorolja rongyosra magát, valljuk be, egészen cirádás zongorás darabot fújt el.

Aztán még ugyanazon a héten, mikuláskor, Máténak volt Szolfézskarácsonya, ami csak annyi, hogy mindenki zenél valamit a hangszerén, és karácsonyi dalokat énekelnek. Máté is elhegedült valami menüettet, nem egészen hibátlanul, de nem is ez a vizsgadarabja, nem is értettem, hogy miért ezt akarja húzni... de hát ki merne vele vitatkozni :-) plusz készültek a fiúkkal együtt egy közös zenéléssel. Nagyon cukik voltak, ( ha lehet ezt mondani a 12 évesekre), mert teljesen maguktól találták ki, hogy szeretnének együtt is zenélni, és egy szombat délután összeültek, és gyakoroltak. Sajnos a trombitás Joci nem tudott végül ott lenni az órán :-(, de így is ügyesek voltak. Meg aranyosak, meg jófejek.
És Ágota néni is aranyos volt, mert megvendégelte a gyerekeket a sarki rétesezőből vett rétessel. Mert fülébe jutott, hogy a fiúk óra után a rétesezőben ütik még el az időt.
Csak linket tudok beszúrni, azt mondja a blogger, hogy túl nagy...

Máté hegedül:

https://photos.app.goo.gl/PXk1prkJZcrN8kZL7

Közös zene:

És volt Mikulás is.
Ma sportorvosnál voltunk.
Marci köhög.
Holnap Luca-napi vásár, erre volt már kát osztályban közös kézműveskedés. Máténak  fogorvos időpontja van, mert a legutóbbit elfelejtette.  Vagy közösen felejtettük el. A lényeg, hogy nem jelent meg szokásos délutáni időpontján, így most mehet délelőtt.
Szombaton Máté hegedűfellépése délelőtt.
Délután lesz Milán szülinapi bulija. Nem akarta januárra halasztani, pedig az közelebb lenne az igazi szülinapjához. Erre holnap még össze kell raknom egy tortát.
Vasárnap Máté szülinapja lesz. De neki nem lesz idén haveros bulija. Délelőtt focikupa lesz, majd ott ünnepelteti magát :-)
Hétfőn fociévzárók.
Kedden Máté hegedűvizsgája délelőtt, délután Milánéknál karácsony.
Szerdán Milán szolfézskarácsonya, és Marci osztálykarácsonya lesz.

Mondjam-e, hogy mennyire várom már a szünetet?

Leadtam

Nyilván pont azt  a napot választottam az írásbelire való jelentkezési lapok leadására, amikor a leesett az első hó. A hóesés nálam egyenlő a teljes káosszal. Szép elképzelés az, hogy tél van meg hóesés, és mikor essen, ha nem télen, meg milyen szép a havas táj... értem én... csak azok, akik ezt érzik sosem laktam havazás idején nagyvárosban.
Nem akarok ünneprontó lenni, de mifelénk nincs havas táj, max. csak kora reggel, amikor még nem indul el az élet. Akkor mondjuk tényleg szép. Olyan 2 percig tudok is benne gyönyörködni, de aztán rögtön megcsap a tudat, hogy akkor nem lehet rollerrel/bicajjal menni a suliba, akkor viszont kétszerannyi idő, és pont ma korábban kell beérni, és még úszócucc is van, meg délután fociedzés, és cipelhetek akkor mindent kézben, gyalog... ááááá....
Szóval ebben az armagedonban indultam neki a városnak, hogy két különböző ponton leadjak egy-egy papírt.
Persze teljesítettem a kihívást, igaz, volt, amikor a buszmegállóban állva azt láttam a bkk applikációban, hogy amit javasol, hogy menjek trolival, az épp 40 perc késében van, úgyhogy inkább legyalogoltam azt a pár megállót.
A következő sokk az volt, amikor az úttest és a járda között olyan méretű pocsolya volt, hogy nem lehetett lelépni a zebránál. Az autósok nagy százaléka mondjuk jófej volt, mert nem gázoltak bele a méteres tócsába lefröcskölve mindenkit a sáros trutyival, persze volt egy-egy, akinek ez még mindig menő, de szerencsére én megúsztam.

Jelentem, papírok leadva, most már arccal a január 18-a felé nézünk. Az lesz a következő fontos dátum.
Èn màr nagyon vàrom, mert èn màr nem tudok aludni miatta, és olyan rèmàlmaim vannak, hogy Milán 4-es lett irodalomból fèlèvkor 😂 Mondta is Feri, hogy álmodjam azt, hogy Máté lett annyi, ès akkor nem lesz olyan rémisztő. De az se jó, mert irodalomból Máté is 5ösre áll. 🙂 ( még 😉)

Ha tél, akkor jégkori

A télben talán az egyetlen dolog, amit szeretek, az a jégkori. Persze tudom, hogy nyáron is lehet korizni, mert vannak fedett koripályák, de azok egyáltalán nem hoznak lázba. És azt sem mondhatom, hogy remekül korizok, mert nem, épp hogy csak korcsolyázásszerű az amit én csinálok, legalábbis a fiúkhoz képest, mégis nagyon élvezem, és nagyon büszke tudok lenni magamra, ha esés nélkül tudok siklani egy fél órácskát.

Az iskolában a múlt héten indult a kori, és péntekenként járnak. Szerencsésen alakult, mert Marciék és Milánék egy időben mennek, így amikor első alkalommal elmentem velük, mert mindkettő korcsolyáját meg kellett éleztetni, akkor mindkettejükre tudtam pár pillantást vetni. 

Marciék, akik elsősök lévén javarészt még csak most ismerkedtek a jéggel, nagyon cukik voltak, és az oktatójuk is nagyon kedvesnek, gyerekbarátnak tűnik. ( van olyan nő, akitől borsózik a hátam, ezt csak azért fontos megemlíteni) 

Első alkalommal én is a jégre merészkedtem. Ilyenkor még olyan szempontból nagyon jó, hogy nincs zsúfoltság. A decemberi napokon már nagyon feldúsulnak a nagykamaszok, akik nyilván ezermilliószor jobban tudnak korizni, mint én, viszont felannyira sem figyelnek a náluknál kisebbekre és bénábbakra, olyankor már nem érzem magamat elég bátornak, hogy közéjük merészkedjek. :-) 

 Milánékról nem tudtam siklós videót csinálni, mert ők nagyon a túlsó sarokban voltak. Meg ők már úgy száguldanak, mint a szél.

Másodjára teakóstolás volt a pálya szélén.

Mivel a múlt héten kiment a bokám, és még mindig nem az igazi, olyannyira nem, hogy futni sem merek még vele, nemhogy korizni, így ezúttal csak a pálya széléről követtem őket szemmel.
Meg felhőket néztem.

Jövő héten pedig nagyon izgalmas lesz, mert a jégpályán is szokott lenni Mikulás :-) Nem is mondtam Marcinak, had legyen meglepi. 

Fasor

Szerdán nyílt napon voltam a Fasori Evangélikus Gimiben. Itt 8 évfolyamos és 4 évfolyamos képzés van alapvetően, de a szabad helyek függvényében van lehetőség arra is, hogy köztes években lehessen csatlakozni. Ez Máté oldaláról érdekes most leginkább.
Ami miatt képben van/volt a suli, az a megközelíthetősége, ami fontos tényező. Ha nagyon akarjuk, akkor kicsit több sétával átszállás nélkül is el lehet odaáig trolizni, vagy 1 egyszerű átszállással ismerős terepen. Mindemellett lehet választani humános és természettudományos osztály közül. Mondjuk Milánnak mindegy lenne, neki mindkét irány jól megy.
És persze az is szempont, hogy ide azért jóval kevesebb ponttal is be lehet kerülni, nem kell szinte maximális írásbelit nevezni.
Szóval nagy reményekkel vágtam neki a napnak. A nyílt órákra a gyerekeket is lehetett vinni, úgyhogy így vágtunk neki egy másik anyukával és összesen 3 gyerekkel.
Egy angol, egy matek és egy irodalom órát néztünk meg.
Az angol nagyon jó volt, igaz, épp egy haladó 6-dikos csoportot láttunk, akikkel azért valóban jól lehet együttműködni és haladni. Szóval elsőre csábító volt.
A második matek óra már eléggé csalódás volt. Nem volt pörgős, nem volt izgalmas, száraz volt és unalmas, a gyerekek is csak úgy ültek mint a befőtt, 1-2 kivétellel. Furcsa volt, mert nem ezt vártam, mert ennél még a mi sima alsónkban is pörgősebb egy matekóra, dolgoztatva vannak a gyerekek, nem csak úgy bambulnak.
Aztán gyorsan kiderítettük, hogy a harmadik óra irodalom lesz, úgyhogy kis hezitálás után csak beültünk oda is... nyelvtanra nem mentünk volna be, az ötödikes nyelvtan anyagot azután a dögunalom matek után már nem bírtuk volna bevenni...
De az irodalommal is ráfáztunk, mert az még a mateknál is kiábrándítóbb volt. Egyrészt nem értettem, mi az oka, hogy novemberben még csak a meséknél járnak a tk. 20-dik oldalán. Persze, lehet, hogy mást is csináltak korábban, és nem könyv szerint haladnak, bár erre nem volt utalás.
Hatalmas csalódás volt, mert még ebben a "gyerekes" témakörben sem volt semmi fantázia tanári oldalról, és a gyerekek sem tűntek se motiváltnak, se lelkesnek.
Lehet, hogy én várok sokat, ( de nem hiszem), de azt gondolom, hogy ha már az iskola diákjai átmennek egy szűrőn, ( írásbeli - és szóbeli felvételi, plusz a korábbi jegyek alapján azért 4-5-ös tanulók) akkor ennél sokkal -sokkal hatékonyabban lehetne velük dolgozni. Nemhogy velük, hanem velük együtt, sőt.. nagyon hiányoltam a csoportfeladatokat, az együttgondolkodást, a projektmunkát. Főleg ez a mese témakör szerintem pont olyan, amit nagyon jól ki lehetne adni projektfeladatként, és a táblánál a gyerekeknek bemutatni, beszéltetni őket, hogy legyen véleményük, hogy vonják le ők a tanulságot a mesékből, hozzanak rá példákat a való életből, stb... vagy akár adják elő azt  a pár soros mesét gesztikulálva, arcjátékkal, testbeszéddel.
Én nem vagyok pedagógus, de számtalan ötlet van a fejemben, hogy egy ilyen órát mivel lehetne feldobni, akár tárgyi eszközök nélkül is, ha pl. nincs kivetítő... de a tanárnőn is annyira az a mérhetetlen unalom és fásultság látszott, amit én nem szeretnék látni a gyerekeim tanárain.
Tudom, persze, hogy minden, ami kicsit is elrugaszkodik a könyvtől, az már pluszmunka és azt nem fizetik, és túlterheltek, és motiválatlanok. Tudom, és meg is értem.
Mégis él bennem még egy elképzelés, hogy azért okos, válogatott, motivált gyerekekkel azért mégiscsak egyszerűbb és örömtelibb együtt dolgozni, mint mondjuk egy mezei általánosban, ahol a magatartászavarostól, a kisebbségiig, a színötöstől a bukásra állóig minden van egy osztályon belül.
De ezt a lelkesedést nem nagyon láttam se gyerekoldalról, se tanár oldalról. Leszámítva az angolt, mert az tényleg jó volt. ( kérdés, hogy egy nem haladó csoportban is ugyanezt tapasztaltam volna-e)

Olyan szomorúan és csalódottan jöttem el délelőtt, hogy gondolkodtam rajta, hogy vissza se megyek délután az igazgatói tájékoztatóra, mert teljes volt bennem a kiábrándultság. Azt éreztem, és még most is azt érzem, hogy nem szeretném ilyen közegben tudni a gyerekeimet. Nem éreztem azt a kiugrási lehetőséget, hogy itt többet kapnánk, mint egy általános iskolában, ha meg így van, akkor meg minek.

Végül visszamentem még este, de az igazgató sem mondott sok újdonságot, nagy része a kérdéseknek mind fenn van a honlapon, meg a kiosztott szórólapokon.

Jövő héten kell leadni az írásbelire való jelentkezést. Iskolába jelentkezni majd csak februárban kell. Addig még van időnk kattogni egy kicsit.
Még mindig ott tartunk, hogy egy jó írásbelit kell írni. Nincs mese.

Újra új tanár

Tegnap volt a rendkívüli szülői Milánéknál, de már előtte kiderült, talán pénteken, de már nem emlékszem, hogy az lesz a hír, amire gondoltunk, hogy talált egy új tanárt, osztályfőnöki pozícióba. Vegyes érzelmekkel fogadtuk a hírt, mert egyik oldalon ott van, hogy nyilván a helyettesítő pedagógusoknak ez a felállás , ami eddig volt, rengeteg plusz munkával járt. De másrészről ott vannak a gyerekek, akik megszerették őket, és akik tényleg probléma nélkül beleszoktak az új rendszerbe, és nem nyafogtak, nem ágáltak, tették a dolgukat, mindenki nagy megelégedésére. A helyettesítő tanárok is meg voltak velük elégedve, Anita néni még mondta is, hogy mennyire szeret velük dolgozni.
Na most ennek annyi.
Most jön egy új tanárnő, aki persze aranyos meg kedves, meg lelkes is, és még tapasztalata is van,. meg gyerekei is, szóval tényleg nagyon szimpatikusnak tűnik a hozzáállása és az elhivatottsága is, csak ez már nem most kéne... Tök örültem volna, ha tanév elején vette volna őket át, még jobban, ha elsőtől egy ilyen ambiciózus sokoldalú tanító kezeibe került volna bármelyik gyerekem. De így negyediknek a felénél már nem tudok lelkesedni egy újabb váltás miatt, mert nekünk most pont az lett volna ideális, ha ezt a két hónapot a megszokott környezetben még meg tudjuk húzni, pedagógusi segítséggel és támogatással.
Mindamellett a gyerekeknek is már elegük van az egészből. Milán is teljesen maga alatt volt, hogy már megint egy új tanító, pedig ő már úgy megszerette Anita nénit, stb., stb...
Úgyhogy most kicsit el vagyok emiatt kenődve, de biztos túl leszünk majd ezen is.

Iskolás ezaz

Jövő hétfőn fogadóóra van az iskolában. Amire nem terveztem, hogy megyek. Többek között azért nem, mert annyiszor fordulok meg az iskola területén nap mint nap, plusz Marci focija és Milán szolfézsa miatt 2 délután is huzamosabb ideig a folyosón melegedem, hogy ha bármilyen kérdésem van, akkor az röptében nagyjából bárkivel meg tudom beszélni. Teljesen felesleges még plusz egy délután a folyosón ülnöm, hogy majdcsak bejutok egyszer valakihez.
Marci Marika nénijével alig egy hete beszéltem, akkor elég részletesen kitárgyaltuk, hogy mire figyeljünk,  mit gyakoroljunk, azóta ehhez próbáljuk tartani magunkat.
Milán kapcsán terveztem, hogy majd beszélek a magyar és a matek tanárjával, de azt nem ez alatt az 1 órás fogadóóra keretén belül szerettem volna, hanem majd valamikor délután, amikor Anita néni az ügyeletes.
Aztán pont tegnap délután, amikor jöttünk haza a suliból, Anita néni is épp akkor jött, és egy darabon együtt mentünk, és ez remek alkalom volt, hogy elbeszélgessünk Milánkáról. ( aki előtte fél órával már megint felhúzta az agyamat, mert épp arról beszéltünk, hogy milyen királyság lenne, ha sikerülne a Radnóti, mert akkor érettségiig le lenne a gond róla, és ülhetnénk keresztbe tett lábbal, hogy jó helyen van, mire belekezdett megint abba, hogy hogy lesz akkor őbelőle focista, ha neki 18 éves korig tanulnia kell... had ne részletezzem az idevágó gondolataimat)
Szóval váltottunk pár szót Anita nénivel, kérdeztem a véleményét, hogy hogy látja Milánt, és örömmel hallottam, hogy pontosan ugyanúgy érez vele kapcsolatban, mint én, pedig ő csupán 3 hónapja van vele intenzívebben. Ő is azt mondja, hogy nagyon ügyes, okos, de olykor nagyon szét tud esni, és hogy sokkal több mindenre lenne képes, mint amennyit megmutat magából.
Úgyhogy mikor mondtam neki, hogy nagyon szeretnénk a Radnótiba küldeni a gyermeket, akkor abszolút mellszélességgel mellénk állt, és a támogatásában biztosított, és ígérte, hogy fejére koppint Milánnak, ha szeleburdiskodik, és elhanyagolja pl. az ékezeteket. Úgy gondolom, nem elég, ha én hívom fel a figyelmét, ha én erősködöm itthon, hogy ez mennyire fontos, hanem hatékonyabb lesz, ha ezt több vonalon is hallja, mint ahogy azt is, hogy meg tudja csinálni.
Amúgy Anita néni azt is mondta, de ezt már csak nagyon halkan mondom és írom, hogy ő lát Milánban egy úgymond zsenijelleget, és pont azért ilyen szétszórt a dolgaival, és nem figyel pl. az ékezetekre, mert már írás közben is sokkal előrébb jár fejben, mint a papíron, és a fejében ő kiteszi azokat a vesszőket, csak a papírra nem kerül oda. Meg hogy olyan ismeretanyaga van, tananyagon kívüli dolgokról is, hogy csak ámul-bámul, úgyhogy ő abszolút támogatja, hogy menjen csak Milán egy jó erős iskolába, mert kár lenne elpazarolni a tehetségét. ( ezt ő mondta így. )
Nem mondom, hogy nem simogatta a lelkem minden egyes szava. :-)

Örülök neki, hogy pedagógus szemmel sem egy valóságtól elrugaszkodott elképzelés az, hogy Milánnak ott lenne a helye. A többi már csak rajta múlik.

Szóval nem akartam menni hétfőn...
Erre tegnap este ír Milán osztályfőnöke, hogy hétfőn 5-től rendkívüli szülői lesz. Bahhh... állítólag az ig. nő kérésére és nem tudják mi a téma.
Ha ezek után, hogy Anita nénivel ilyen remekül megbeszéltük a véghajrá hogyantovabbját, most hoz valami tanulót állandóra, és felborítja a már megszokott rendet, akkor lehidalok.

Máté tanáraival meg már beszélni sincs erőm... felesleges is lenne...

Nyílt napok

A múlt héten nyílt órák voltak az alsóban. Pont aznap, amikor Feri nem tudott délelőtt kimaradni, így  az első órán Milánnál voltam matekon, mert ő azt szerette volna, hogy arra menjek, pedig én lehet, hogy hajlottam volna arra, hogy a második angolra üljek be. Második órán pedig Marcit néztem meg egy olvasásórán.
Milánékhoz nagy izgalommal mentem, mert ugyebár nincs tanáruk, hagyományos alsós értelemben véve, és kíváncsi voltam nagyon, hogy Ani néni hogy boldogul a társasággal. Nekem Ani néni mindig is szimpi volt, ha Milán nem ragaszkodik annak idején Orsi nénihez, akkor én simán hozzá írattam volna be. És ,most is nagyjából azt kaptam, amit vártam, bár még mindig meg van bennem az az érzés, amit általában érzek egy ilyen óra után, hogy Milán ennél sokkal nagyobb tempót és terhelést is bírna.
Marciékhoz felmenni olyan furcsa volt a nagy negyedikesek után :-) Olyan kis picikéknek tűnnek még mindig az iskolában. Az első órájuk nekik matek volt, azt mondták az anyukák, akik ott voltak, hogy nagyon ügyesek voltak.
A második pedig olvasás-írás, ahol még új betűt is tanultak az á-t. Ezt tanulták összeolvasni a már ismert betűkkel, meg leírni. Sokat voltak táblánál, nagyon kis pörgős óra volt, és Marci még mindig olyan kis cukiiiii.

Aztán a múlt hét nagy eseménye a Radnótis tájékoztató délután volt. Sok tényinformáció hangzott el, legfőképpen a jelentkezésről és a felvétel menetéről, de sokminden kiderült az oktatási módszerükről is, hogy a nyolcosztályos gimnázium első éveiben leginkább tanulni szeretnék megtanítani a gyerekeket. Nem az céljuk, hogy csak halmozzák az információkat, hanem az, hogy tudjanak logikusan gondolkodni, tudjanak csapatban dolgozni, kommunikálni, legyenek ötleteik, tudjanak olyan rendszerben gondolkodni, ami később a felsőbb években, majd még később az egyetemen is a hasznukra lesz, hogy könnyebben tudjanak az ismeretanyagokban eligazodni, kiszűrni a lényeget, és arra építkezni.
Jajjj, annyira azt éreztem, hogy ez Milánnak való hely, hogy Milánnak ott lenne a helye! Imádná, azt a fajta szabadságot, játszva tanulást, ami a Radnótinak a hitvallása. Milán pont ilyen gyerek. Ő nem szeret effektív tanulni. Házit írni, gyakorolni. De szeret érdekes dolgokról megnézni egy filmet, vagy olvasni róla, kutakodni a neten.
Úgyhogy jó volt, hogy elmentem, és meghallgattam, mert mikor meséltem Milánnak róla, akkor ez egy új lendületet adott neki.
Kell is a lendület, mert nemkevés pontszámot kell összegyűjteni az írásbelin, hogy behívják szóbelire. Milán nagyon jó dolgozatokat is képes írni, ha odafigyel, és nem kapkod. Ha január 19-re a csúcsra tudná magát járatni, akkor nem lesz gond. Érzem, és tudom, hogy meg tudja csinálni. Tud írni egy 85-90 pontos felvételit. Ha nem is láblógatva, de odafigyelve fog tudni. egyelőre 46 pontos nyelvtan, és 38 pontos mateknál tartunk. A matekot jó lenne 40 fölé hozni.
Ez most a legfőbb cél. Ezen dolgozunk.