2019. december 12., csütörtök

Zenészek

Eléggé bedarált minket a december...
Még a múlt héten Milán oboavizsgájával nyitottuk a decembert. Nagyon szépen játszott, és ahhoz képest, hogy alig 2 hónapja van a kezében a hangszer, és nem is gyakorolja rongyosra magát, valljuk be, egészen cirádás zongorás darabot fújt el.




Aztán még ugyanazon a héten, mikuláskor, Máténak volt Szolfézskarácsonya, ami csak annyi, hogy mindenki zenél valamit a hangszerén, és karácsonyi dalokat énekelnek. Máté is elhegedült valami menüettet, nem egészen hibátlanul, de nem is ez a vizsgadarabja, nem is értettem, hogy miért ezt akarja húzni... de hát ki merne vele vitatkozni :-) plusz készültek a fiúkkal együtt egy közös zenéléssel. Nagyon cukik voltak, ( ha lehet ezt mondani a 12 évesekre), mert teljesen maguktól találták ki, hogy szeretnének együtt is zenélni, és egy szombat délután összeültek, és gyakoroltak. Sajnos a trombitás Joci nem tudott végül ott lenni az órán :-(, de így is ügyesek voltak. Meg aranyosak, meg jófejek.
És Ágota néni is aranyos volt, mert megvendégelte a gyerekeket a sarki rétesezőből vett rétessel. Mert fülébe jutott, hogy a fiúk óra után a rétesezőben ütik még el az időt.
Csak linket tudok beszúrni, azt mondja a blogger, hogy túl nagy...

Máté hegedül:

https://photos.app.goo.gl/PXk1prkJZcrN8kZL7

Közös zene:


És volt Mikulás is.
Ma sportorvosnál voltunk.
Marci köhög.
Holnap Luca-napi vásár, erre volt már kát osztályban közös kézműveskedés. Máténak  fogorvos időpontja van, mert a legutóbbit elfelejtette.  Vagy közösen felejtettük el. A lényeg, hogy nem jelent meg szokásos délutáni időpontján, így most mehet délelőtt.
Szombaton Máté hegedűfellépése délelőtt.
Délután lesz Milán szülinapi bulija. Nem akarta januárra halasztani, pedig az közelebb lenne az igazi szülinapjához. Erre holnap még össze kell raknom egy tortát.
Vasárnap Máté szülinapja lesz. De neki nem lesz idén haveros bulija. Délelőtt focikupa lesz, majd ott ünnepelteti magát :-)
Hétfőn fociévzárók.
Kedden Máté hegedűvizsgája délelőtt, délután Milánéknál karácsony.
Szerdán Milán szolfézskarácsonya, és Marci osztálykarácsonya lesz.

Mondjam-e, hogy mennyire várom már a szünetet?



3 megjegyzés:

  1. Oboatanárként mondom, nagyon ügyes a kisfiad, gratulálok! Csak így tovább! Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milán nevében is nagyon köszönöm a dicséretet! Jól esik :-)

      Törlés
  2. Háááát, megértem, hogy várod. :-)

    VálaszTörlés