Fantáziavilágban élünk

Azt hiszem, a gyermeki fantázia nem ismer határokat. Mert csak egy gyerek tud:
- papírlyukasztóval füvet nyírni a szobában, és ki is dobni a füvet a kukába.
- videómagnóval kávét főzni, tejjel és cukorral, épp úgy ahogy szeretem.
- a zsebnélküli nadrágjának a zsebéből mindenfélét elővarázsolni, gyógyszert Milánnak, kulcsot, tollat, bármit.
- úgy elindítani apafűnyíróját, hogy a vezetéket a virágágyásba dugja, majd ő adja hozzá a hangot.
-számítógépegeret maga után húzva szánkósat játszani.
- esőkabátot és gumicsizmát húzva a szobában is esőset játszani. (mintha nem lenne még elég az esőből odakint)
- csak ő hallja a plüssmedvék-kutyák-oroszlánok miegyebek sírását, sőt meg is tudja szoptatni őket, ha éhesek.
- fényes nappal elemlámpával szaladgálni, mert elment az áram.
És még sokminden mást is, ami most nem jut eszembe:)

Irigylem tőle a képzelőerejét, a letisztultságát. De általa egy kicsit én is belelátok ebbe a gyermeki világba. Kicsit az én fantáziám is elkalandozik, meglendül, és ilyenkor jóízűen kortyolgatom a videóval főzött kávémat, és nagyokat hümmögök, hogy ez aztán milyen finom. (mondjuk naponta kb. 30 kávét iszom így meg, ebből az utolsó 20 már koffeinmentes:)

Suttyomban

Egy röpke, de mindennapos délelőtti káosz után,  miután végre sikerült kitalálnom, hogy Milán nem szeretne a kiságyában forgópörgőzni, hanem inkább a játszószőnyegen heverészne, Matyinak viszont esze ágában sem volt korához méltó játékkal elütni az időt amíg én összecsapok egy carnonarát, mert ő viszont forgópörgőzni akart... szóval mikor végre mindenki a helyére került, és én is a konyhába, akkor Milánmanó egyszer csak hopp, és hátról hasra fordult. Hibátlanul. Minden keze-lába jó helyen volt, nem alatta nem fölötte, ott ahol annak lennie kell.

Szemtanúja nem volt a nagy eseménynek, én már csak az eredményt láttam, amikor bekukkantottam a konyhából, és Milki büszkén feszített hasrafordulva, és egy katicabogarat tanulmányozva.

Persze utána lefotóztam az örömmámorban úszó arcát, de a memóriakártyánk beadta a kulcsot, én nem adja oda a képeimet.

Pörögnek az események:)

Folyamatosan beszél

Bármennyire is próbálok emlékezni, nem tudom mikor kezdett el Matyi beszélni... úgy igazán. Arra emlékszem, mikor kezdett nagyjából szavakat mondani, imádtam ezt a korszakot (is). De hogy mikor kezdett folyamatosan beszélni??? Nem tudom. Olyan mintha egyszer csak felkeltünk volna reggel, és ő beszélt volna. Már olyan természetes, mintha mindig is beszélt volna. Már nem is emlékszem, hogy milyen volt, amikor még nem beszélt. Már nem is tudom, milyen volt akkor a kommunikációnk. Pedig nem volt az még olyan régen... vagy mégis?

Sosem értettem, mikor azt mondták mások, hogy addig örülj míg nem beszél, mert aztán le sem lehet lőni. Sosem értettem, hogy ez tulajdonképpen mit takar.

Most már értem. Hajajj, de még mennyire! Mit meg nem adnék naponta csak 5 Matyibeszéd mentes percnek! Azt hiszem bármit megadnék... Mert Matyi folyamatosan beszél. Reggeltől estig, megállás nélkül, sokszor csak úgy összefüggéstelenül, sokszor csak halandzsázik, van, amikor énekel, estére mindig kiabál, szóval mindig mond valamit, megállás nélkül, nonstop. És visszajelzést vár, hogy igen, figyelek rá, hogy igen, amit mond az úgy van, mert ha nem reagálok, akkor addig hajtogatja, amíg meg nem teszem.

Fárasztó. Nagyon fárasztó. De azért vicces is. És ahogy arra nem emlékszem mikor is kezdődött ez a beszédmizéria, így arra sem mikor lett Matyinak olyan pengés logikája, int amilyen van, és hogy mikor lett olyan vicces. Mert nemcsak a mi vicceinket érti, és nevet rajtuk, hanem ő maga is viccel, tudatosan. Tudja, mikor mond vicceset. Ilyenkor várja, hogy nevessünk rajta. Nem nehéz. Mert olyan vicces, ahogy viccel:)

Szóval nap mint nap elgondolkozom, hogy milyen csodálatos is ez a beszédtanulás. Rácsodálkozom, hogy olyan nyelvtani dolgokat tud helyesen használni, amiről nem is gondolnám, pl. az előljárókat (remélem hogy így hívják őket) hogy mikor elválós, és mikor nem. pl. felmegyek, nem megyek fel, megiszom, nem iszom meg, stb...vagy hogy tud ragozni anélkül, hogy ismételgettük volna mint anno nyelvórán az iskolában, hihetetlen!

Egy dolog van, amit nem értek, de biztos van magyarázata, talán valaki tudja is, hogy Matyi nem használ névelőket. Sosem. Ez az ismertetőjele.

Aztán vannak olyan szavai, amiket innen-onnan magáraszed, és nekem nagyon mókás. pl. elemózsia, virágillat, büdös macska, hülye kutya, stb...

Délelőtti szösszenet:

Fekszünk az ágyon, Milán szopizik, Matyi Milán mögött fekszik, fogom a kezét.

Én: - Matyi, jéghideg a kezed!!! Takard be, és megmelegszik!

Betakarózik, pár perc múlva a fejére húzza a takarót.

Én:- Máté??? Mit csinálsz????

M: - Fülem is hideg. (és látványosan megtapogatja a fülét, hogy megmelegedett-e már)

Hát így beszélgetünk mi. Folyamatosan. Egész nap. Megállás nélkül.

Matyiszájak

Le szeretné tekerni a vizespalack kupakját, de nem bírja.
Mondja nekem, hogy tekerjem le. Letekerem.
Mire ő teljes átéléssel: - De ügyes vagy!
Hát megdobbant a szívem:)

--------------------------------------------------------------------------------------------------
Kint vagyunk a kertben, és egymás után jönnek a repülők a fejünk fölött. Az egyik alacsonyabban jön, mint a többi, és ezért hangosabb is.
Matyi: - Anya lehalkítja repülőt! Nagyon hangos!
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Bejön az udvarról. Mondom neki, hogy vegyük le a kardigánját. Nem akarja. Később újra próbálokozom, kérdezem tőle, hogy ne vegyük-e le.
Mire ő határozottan tiltakozik:
- Nem veszem le, meleg van! (hát mondom, pont ezért kéne levenni)
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Halandzsázik, vagy legalábbis én nem értem mit mond.
Én:- Matyi, mit mondasz?
Matyi:- Össze-vissza beszélek.

Az ötödik Milánhónap

Milán ötödik hónapja a változások hónapja volt. És mint minden változás, ez sem probléma- és fájdalommentes.

Az elmúlt jópár napban brutálfogzásba kezdett, bár kanállal kocogtatható eredménye még nincs a műveletnek, de van helyette patakokban folyó nyál, csatakosra rágott bármi ami a kezébe kerül, van nyafogás, nyűglődés, soholsemjó érzés, van kétségbeesett sírás, éjszakai sokszorkelés, és lassan ipari mennyiségekben fogyó hűsítőkrémmel kenegetés, és ennél kicsit mértékletesebb nurofen adagolás, és karikás szemek amiket leginkább én produkálok.

Mindemellett a remek májusi időjárás sem volt ippeg a kedvence Milánbébinek, a szinte óránként váltakozó nyárimeleg, viharos szél, szakadóeső jéggel fűszerezve nemigen tesz jót a lelkivilágának. Mit ne mondjak, az enyémnek sem... Szóval ha épp nem fogzik, akkor frontérzénykedik. Szuper!

Amikor viszont nyugi van, akkor nagyon nyílt az őt körülvevő nagyvilágra, hatalmas bociszemeivel hosszan kémleli az eget, a földet, a bátyját, jól elszórakozik a játékaival, Matyival ellentétben, ő szereti a rágcsikendőket, (szerencsére van belőle 3 is), rágcsálja a hűtőrágókáit, de szigorúan csak nemhűtve.

Alvási szokásai az időjáráshoz hasonlóak, meglehetősen változatosak. Reggel 6 és fél 7 körül ébreszt, majd a délelőtt folyamán alszik még  egy nagyot, ez sokszor 3 órát is kitesz. utána viszont egész nap nem akar/nem tud aludni, küzd az alvás ellen, hiszen minden sokkal izgalmasabb, mint az alvás, de közben a szemei már véreresek a fáradságtól.  Mire feladja a harcot, addigra már 6 óra is van, ekkor még alszik egy picit, ami pont annyi időt jelent szerencsés esetben, hogy megvacsorázzunk viszonylag nyugiban. Fürdés után este 8 körül újra Álomföldre utazik, de vissza-vissza jön onnan, egy éjjel olyan 4-5-ször, de van hogy többször is. Sebaj... lesz ez még jobb is, ez éltet!

Kedvence az, ha segítek neki felülni, és ülve szemlélődhet,  de újabban már megfeszíti a husilábát, és állna inkább, mert az ülés is uncsi... Nagyon dolgozik az egyedül felülésen is, félkönyékre támaszkodik, és tolná fel magát, de hát még nem megy neki... dühös is miatta.

Nagy örömünkre felfedezte a hangját, és imádja is hallatni, versenyt tud sikítani Matyival, zeng Tőlük a ház. Arra is rájött, hogy hogyan tud a nyálával gurgulázni, ezt is előszeretettel gyakorolja. És beszél, magyaráz, kalimpál, szalad a lábával.

Imád hintázni. a hordozóban fel szoktam tenni a kerti hintára, és Matyi löki, Ő pedig kacag... olyan igazian, boldogan, aranyosan, összepuszilgatósan.

Méreteit tekintve 7.5 kg körül mozog, és mostanában már a 68-as rucik is becsusszantak a repertoárba... már amit eddig ebben az időben elő lehetett venni, mert a Matyi 68-asai többnyire nyári cuccok, de semmiképp nem esőmenők.

Íme 5 kép az 5 hónaposról:

MesterfodrászMáté

Úgy van az nálunk, hogy bármibe kezdünk is bele, Matyi rövid időn belül felbukkan a színen, és közli, hogy "Máté tinálja".

Így aztán segít a főzésben, a takarításban, remekül porszívózik, és mos fel, berakja és kiveszi a mosást, segít a kertben ásózni, füvet nyírni, rozsdát kaparni a teraszról...szóval mindenben.

Aztán az is úgy van nálunk, hogy ha Apának nyírni kell a haját, akkor a Mátéét is nyírni kell, függetlenül attól, hogy neki épp mekkora a haja. Fenemód élvezi, hogy neki is úgy vágjuk a haját, mint Apának.

De tegnap este, már a hajvágást is ő akarta csinálni. Nemcsak Apának, magának is. Végül kiegyeztek abban, hogy az Apáét vághatja egy kicsit. Nagyon büszke volt magára:)

Mozdulatain látszik a hozzáértés, a megfigyelésen alapuló szakértelem.

Állatkerti séta Nr.2.

Amikor az ősszel először mentünk Matyival állatkertben, már akkor tudtuk, hogy elő fogunk még arrafelé fordulni, mert nagyon tetszett neki. Így a vasárnapi ragyogó napsütésben újra felkerestük, és legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy Matyinak ennyire, de ennyire bejön majd megint. Nemhiába, már igazi kisfiú, erre újra és újra rá kell jönnöm, ahogy mondja, hogy mit nézzünk meg, merre menjünk, ahogy lelkesedik, ahogy érdeklődik, ahogy mindent megjegyez, amit mondunk neki.

Aranyos volt nagyon, Nekünk pedig öröm volt nézni a csillogó szemeit, a ragyogó, csodálkozó arcát, az álmélkodástól tátva maradt száját. Nekünk ez volt az igazi vasárnapi ajándék.

A múltkori látogatásunk óta gyarapodott néhány újszülöttel az állatkert lakossága, elsődleges célunk ezek felkutatása volt, többé-kevésbé sikerült is. Rögtön a majmok felé vettük az irányt, és szerencsénkre épp jókor érkeztünk, mert a gorillamama épp levegőztette a kismajmát, így sikerült elcsípni, ahogy a fél kezében ringatja, majd amikor már sokallja az érdeklődést egyszerűen fogja magát és hátatfordít, arrébmegy.

Többször is kerültünk még arrafelé, és láttuk is a kis kölyköt, de igazán jó képet nem sikerült róla készíteni az üvegen keresztül, és a mamája sosem távolodott el tőle. Őket látva, és később az orángután anyukát is a kicsinyével, tagadhatatlan a rokoni kapcsolat majom és ember között. Hihetetlen emberi melegség és féltés, és törődés árad belőlük. Az orángután mama épp masszírozta a pici pocakját, úgy mintha egy babamasszázs tanfolyamon tanulta volna, mint ahogy én is teszem, ha fáj Milán pocija.

Mátét is lenyűgözték a majmok, a nagyokat kicsit távolságtartóan szemlélte, főleg amiután a hím gorilla kidüllesztette a mellét pont előttünk 10 centire, de tetszettek neki a kötélen-fán lógó ilyen-olyan kisebb testűek, ezeket tátott szájjal nézte.

Sok időt töltöttünk a medvéknél, akik most már kibújtak a barlangukból, és Máté egy lépést sem akart tovább jönni, minden "na most már menjünk" próbálkozásomra csak azt mondta, hogy "nem megyünk még, nézem Mangákat".

Aztán bedobtam az örök aduászt, a "menjünk, Milán vár!"-t, és ez hatott. Egészen az utca túloldaláig jutottunk, a tigrisig, aki fel-le sasszézott, és néhanéha odavicsorított ránk, de mi nem ijedtünk meg.

Majd innen békésebb vizekre eveztünk, és a kedvenc zsiráfjaink felé vettük az irányt, persze útközben még megálltunk itt-ott, bocit, madarakat, ilyesmiket.

A zsiráfokban most sem csalódtunk, nagyon barátságosak, közvetlenek voltak, Matyi még emlékezett rá, hogy legutóbb majdnem kapott egy zsiráfpuszit. Itt újra szerencsénk volt, mert a kezdetben hátul meglapuló kiszsiráf épp akkor jött ki, így láthattuk, hogy milyen picike ő a nagyok mellett, nagyon aranyos volt. Engem mindig foglalkoztat a kérdés, hogy hogyhogy nem gabalyodnak össze a hosszú nyakukkal, de biztos jól vannak ők kitalálva:)

Ekkorra már Milán is fölébredt, gondolom ő sem akarta kihagyni az orrszarvúakat, elefántokat, és a víziló nagy tátott csúnya száját.

Aztán volt teveetetés, majd kecskeetetés. Rengeteg kiskecske volt, egyik aranyosabb, mint a másik, Matyinak nagyon tetszettek, noszogatás nélkül is meg merte őket simogatni, és etetni is akartuk őket, de épp beuzsonnáztak répával, íyg nem voltak éhesek. Matyi azért erősködött, hogy "hé, ne  menj el!", és szalad utánuk árkonbokron, kecskekakin át, aztán tömte volna a szájába a kaját, hogy "hamm-hamm, edd meg!"

Utunk vége felé, láttunk még kígyót-békát-madarat, Matyi ekkorra már végképp meggyagyásodott, és ugrabugrált, és szeleburdiskodott, alagútba bújt, és onnan kiabált, szóval jól érezte magát, de hát zárás felé közeledett az idő, mennünk kellett.

Nem is volt baj, mert jól elfáradtunk mindannyian. Matyi nyikkanás nélkül aludt egész éjjel. Milán is csak négyszer-ötször ébredt... Nagyon szép délutánunk volt! Lesz még legközelebb is:)

 

Még több kép pedig ITT van.

Reggel

Reggel van. Milán vidáman rágcsálja a kezét. Ujjacskái hol kevésbé, hol jobban eltűnnek a szájában.
Matyi nézi, nézi, majd csodálkozva megszólal:
-Milán kiveszi vacsoráját!

Autóban

Matyi és Papa autóval mennek be a városba, kettesben. Papának nincs nagy gyakorlata a gyerekülés becstolásában, de azért másodjára, harmadjára sikerül neki. Most is így történt, hogy Papa addig forgatgatta ide-oda a kapcsot, míg végül harmadjára bekapcsolódott.

Erre Matyi felnéz Papára és nagy flegmán megkérdezi:
- Na? sikerült?

Vendégségben Nellikénél

Tegnap délután autóba pattantunk, ugyanis a Kékszemű és a névnapos Barnaszemű vendégségbe volt hivatalos Nellikéhez.

Matyi annak ellenére, hogy járt már ott, igen csendes demóverzióban indított, nézelődött, felmérte a terepet, majd lenyomott 2 szelet fincsi sütit és egy pohár baracklevet, és ez megadta neki a kezdő lökést. Nelli jó házigazda módjára felsorakoztatta az állatkertjét, és néhány kuriózumnak számító autót is bevetett, mint pl. a kukoricasilózót, (azt hiszem), és ez már bejött Matyinak nagyon. Majd előkerült egy rózsaszín csodaroller, és megindult a nagy rollerbajnokság végig a lakáson. Ahhoz képest, hogy Matyi még nem találkozott rollerrel egész hamar ráérzett a technikájára,  és Nelli is nagyon gondosan segített neki, igaz, nem tudott úgy száguldani, mint Nelli, inkább a szűk helyeken lavírozott nagyon ügyesen. Úgyhogy a verseny győztese a hazai pálya előnyeit kiélvezve természetesen Nelli lett:)

Ezalatt Milán még az udvaron ráaludt a szereplésre, de hát ez volt neki a premierje, hagytuk had pihenjen. (főleg, hogy indulás előtt kicsit necces volt, mert leadott egy 2 órás blokkot nyűglődésből) Ébredés után viszont tágra nyitotta nagy szemeit, és elvarázsolta vele a csajokat.

Aztán szerencsére egy kicsit ki tudtunk menni a levegőre, hogy megfuttassuk a 2 éveseket. Kint aztán volt minden, móka és kacagás, és egy kis sírás is, amikor Matyi arca találkozott a hintával, de hát ilyen a legjobb családban is előfordul. Addig volt csak nagy a dráma, amíg Nellikétől nem kapott egy vigasztúrórudit. Bár amikor megérkezett értünk Papa, akkor azért még látványosan szorongatta a zsebkendőt a már régnemvérző szájához, itthon pedig a "milyen volt Nellikénél "kérdésre rögtön azt válaszolta, hogy "sírtam".  Mára viszont már el is felejtette, hogy tegnap megsérült:)

Szóval volt nagy kutyaszelidítés, és simogatás:

Aztán a Fiatalok látták, hogy a sok esőnek köszönhetően kicsit megnőtt a fű, így igyekeztek hasznossá tenni magukat, és előkerült a fűnyíró meg a talicska, amivel végül egymást kergették.

Szuper délutánunk volt, gyorsan eltelt, de remélhetőleg folytatódik majd Matyi háza táján, hogy végre ő is kiélvezhesse a hazai pálya előnyeit, és megmutassa, hogy vendégségben ugyan tud viselkedni, de otthon....?????