Matyi és a reklámok

Nem újdonság, hogy Matyi reklámzabáló. Változatos az ízlése, az autós reklámok többnyire bejönnek neki, csakúgy mint azok amiben van valami állat, legyen az wctisztítós kacsa, vagy auchanos macska, mindegy. De szereti a lábgombásat, azt is, amikor sárga trutyik ugrálnak egy bácsi fején megfázás címén, és ez neki nagyon fáj, szóval Matyi a gusztustalan dolgokra is bukik.

Mégis egyik legnagyobb kedvence mostanság a Kinder meglepetéses éneklős, amikor az apuka megy a kisfiú elé az iskolába. Ha ezt meghallja akkor a lakás legtúlsó feléből is odaszalad a tévé elé, csípőre teszi a kezét és nézi, néha még riszál is.

De van egy reklám, amit ugyan nem szeret, vagyis közömbös neki, de mindig megjegyzi, hogy anya van benne, azaz én. Hát nem tudom. Szerintem nem hasonlít. bár volt egyszer hasonló a frizurám, de az már elég régen volt, nem hiszem, hogy emlékezne rá.

Szerencsére a reklámozott termékek nem fogják meg, még sosem kellett eddig valamit csak azért megvenni, mert szereti a reklámját. Jó példa erre, hogy az kinder pingui-t (csak furcsa nyelven találtam meg), de magát a terméket nem szereti.

Remélem ez így is marad, mert jól is néznénk ki, ha minden héten venni kéne egy autót, mert épp az a reklám a kedvence.

Tropicariumban

Igazából már  Máté születésnapja tájékán terveztük hogy elmegyünk a Tropicariumba, de akkor valahogy nem jött össze, már nem is tudom, mi miatt. De nem felejtettük el, hiszen amikor évekkel ezelőtt még kettesben jártunk ott, már akkor megbeszéltük, hogy egyszer majd gyerekekkel is visszajövünk ide. Hát most megtettük, és nem bántuk meg egyáltalán, mert Máté felettébb élvezte. Én nem gondoltam, hogy ennyire bejövős lesz neki, kicsit tartottam is tőle, hogy majd az első három akvárium után már unni fogja a dolgot, de nem így lett, végig teljesen odavolt, lelkesedett, mosolygott, érdeklődött. Először lecövekelt az első akváriumnál és nem akart tovább jönni,  csak hajtogatta, hogy "mennyi hal!", majd nagy nehezen meggyőztük, hogy lesz még sokkal több hal, és sokkal szebbek is, mint azok, amik épp ott voltak. Aztán leragadt a majmoknál, majd a kígyóknál is. A végére már ő maga mutatta, hogy merre menjünk, és mit nézzünk meg.

Aranyos volt, ahogy tátott szájjal, csillogó szemmel bámulta a vízi világot, rátapadva az üvegre. Aztán mikor egy hal felé közeledett, akkor nagyot nevetett. Másodszor. Mert először megijedt. De megbeszéltük, hogy ahogy Ő nem tud átmenni az üvegen, úgy a halak sem tudnak kijönni az üvegen keresztül. Szerintem megértette, mert utána már nem ijedt meg, csak nevetett. Kivéve, amikor a rájasimogatónál alulról néztük a rájákat, és az egyik hirtelen elhúzott előttünk úgy, hogy a hasát mutatta nekünk. Na akkor még ugrott egy nagyot, de akkor is aranyos volt, jót nevettünk.

Végül még meg is simogatta a ráját, igaz csak véletlenül, mert amikor a vízben pancsolt, akkor az egyik épp a keze alá úszott. Azt a meglepődést Máté arcán látni kellett volna:)

Milek az elejétől a végéig szunyázott. Szinte mozdulatlanul, csak a cumiját ejtette ki a szájából. Őt még nem érdekelték a halak.

Kifelé jövet Matyit még megette egy cápa (kiszabadítottuk), majd autót vezetett, (szigorún pénz nélkül, de így is jó volt neki) és lepacsizott egy oroszlánnal is. Az oroszlánhoz kétszer is vissza kellett menni.

Szuper délelőttünk volt, amit leginkább Máté csillogó szemei ettek felejthetetlenné. Nyilván visszajövünk még ide, hogy Milán csillogó szemeit is megcsodáljuk majd, ha annak is eljön az ideje.

Összetukkázzuk Mátét!

Nyugodt szívvel állíthatom, hogy Máté már rendesen beszél. Mindent el tud mondani, és az ha olyan szót kérdezünk tőle, amit még nem hallott, vagy nem használ, azt is utánunk mondja. Persze nem irodalmi magyart beszél, néhány betűt még nem mond jól, vannak szavak amiket nem tud rendesen kimondani, és vannak matyiszavak, amiknek hiába tudja a magyar megfelelőjét előszeretettel inkább a saját verziót használja. Ilyen többek között a pempi, ami annak ellenére, hogy ki tudja mondani, hogy paradicsom, mindig helyesbít pempi-re.
A másik ilyen szó a tukka, ami matyiolvasatban annyi tesz, hogy kinyit, bezár, becsuk.
Próbáltuk már többször is elmondani neki, hogy mikor mit használjon helyette, de annak ellenére, hogy tudja, nem használja a helyes megfelelőket. Sőt..., újabb és újabb jelentéseket kreál ennek az egy szónak.
Egyik este történt, hogy Apa fekszüdt az ágyon. Máté ráfeküdt, és azt mondta:

- Összetukkázni Mátét! Összetukkázni Mátét!

és teszi Apa kezét a háta mögé.
Azaz: Öleljük meg Mátét!
Jót nevettünk:) Azóta is tukkázzuk egymást:)

Hiszem

Márpedig hiszek a leírt szó erejében!
Éppen ezért leírom ide, hogy a mai ördögösködés után holnapra mindkét gyerekem egy angyal lesz!!!!
Punktum!
Nem lehet másképp:)
Mellesleg azt sem bánnám, ha végre látnám egy halvány esélyét annak, hogy az idén még kitavaszodik. De ez már csak hab lenne a tortán.

Még mindig hó

Azt hiszem az idei télen több havas képet készítettem, mint az elmúlt jónéhány évben összesen. De hát ha a kertben matyinyakigérő hó van, akkor nehéz lenne nemhavas képeket csinálni. Mindenesetre Matyi még nem unja a havat, a lapátolást, sőt egyre inkább belejön, ma már azt is élvezte, amikor fenékre huppant a hóban.

És amíg mi lapátoltunk és hóbanfetrengtünk, addig Milán az igazak álmát aludta a lépcső aljában.

Hétvégi ez meg az

Kezdődött a szombattal. A délelőtti vásárlást, plázázást már szinte rutinszerűen intéztük. Milán megint végig aludt, néha mintha kipislantott volna a szeme sarkából, grimaszkodott, aztán aludt tovább. Aztán itthon mint akik ott felejtették a boltban az agyukat, mindkettő megkergült. Valószínű a újabb adag hó volt a bűnös. Mindenesetre Matyi 1 percet sem aludt, így kb du. 4-kor már teljesen használhatatlan volt mindenre. a hangulata a jófejség és s dühroham közötti skála összes állomását érintette, teljesen kiszámíthatatlanul. Az enyém dettó.

Milán is csak nyűglődött, sehogy sem volt jó neki, se ölben, se a fotelban, se nálam, se Apánál, se az ágyon fekve, sehogy. Néha -néha már majdnem sikerült neki elaludnia, de akkor Máté felébresztette vagy akarva, vagy akaratlanul.

Én két nyűglődés között házimunkába fojtottam a mérgemet, és mostam-vasaltam,  ágyneműt cseréltem (mindezt Matyi aktív segítségével), főztem egy húslevest, és sütöttem egy süteményt.

Aztán estefelé végre megérkezett a hó, és mindkét gyerekem kezdte megtalálni önmagát, Milánt fél 8kor végleg leterítette a nap fáradalma, és éjjel is aludt mint a bunda, (a szokásos 2szer kelős, de rögtön visszaalvós program volt) Máté pedig 8kor belealudt a kakaójába.

A vasárnap ennél már sokkal hálásabb és szülőbarátabb volt. Talán a szombati kimaradt alvást próbálták behozni vasárnap, de Máté a délelőtti hóban hancúrozás, és lapátolás után szinte már ebéd közben elaludt, és aludt egy maratoni 3 és fél órát, és Milánt is többnyire csak csukott szemmel láttuk. Délután még filmnézésre is futotta az időnkből.

Továbbá: Máténak kibújt a 17-dik foga, a bal oldali alsó nagyrágó, és a szembenlévő jobb oldali is mindjárt kint lesz. A felsőknek még nyomuk sincs egyelőre.

Képekben:

Mesét néz:

A kis kékség:

Matyi szórakoztatja Milánt:

Piperkőc

Néhány napja míg Milán fürdik, Máté áll a szekrény előtt, (a fürdetés így alig több mint 1 hónap után már kevéssé érdekes), és pakol. Jobbról balra, balról jobbra, és nagy átéléssel közli, hogy "nincs ruhám, Máténak". És látványosan szét is tárja hozzá a kezét, ahogy azt kell.

Végül aztán csak talál magára valamit, és akkor mondja, hogy "Eeez Mátéé, felvenni!".

Először nemigen tudtam, hová tenni a dolgot, nem tudtam, hogy honnan vette ezt a válogatást, mert alapból én nem szoktam a szekrény előtt azon tanakodni mit is vegyek fel, fejben lefuttattom a lehetőségeket, és a szekrényhez már konkrét céllal megyek. Főleg azóta, mióta Máté előszeretettel pakol ki az alsó polcokról, míg én a felsőbbekről válogatok. Szóval tanácstalanul álltam, mert hát azt gondoltam, hogy magától ilyet nem talál ki. Mígnem egyszer csak beugrott, hogy igen, tőlem látta-hallotta, mégpedig hétfőn, amikor a munkahelyemre mentünk, és kerestem egy normálisnak kinéző cuccot, ami nem feszül szét a mellemen, ami nem szorít derékban, stb... Na ekkor csúszott ki a számon az ominózus mondat, hogy "nincs olyan ruhám (jelen pillanatban) amit fel tudnék venni". Máté persze hallotta, elraktározta, és a a megfelelő körítésben elő is adja minden este immáron 3 napja, csakhogy szembesítsen önmagammal.

Miért jó?

Hogy miért jó, az ember lányának 2 gyereke van?
Hát azért mert sosem unatkozom.
Mert legalább az egyik biztos, hogy ébren van, legyen ez akár fényes nappal, vagy késő éjszaka.
Mert ha az egyik végre elaludt, akkor a másiknak biztos, hogy őrült sírásba/hisztibe  kell kezdenie, lehetőleg addig amíg az alvó fel nem ébred, a síró pedig el nem alszik.

Mert legalább az egyik biztos, hogy éhes, de annyira, mint aki már napok óta nem evett, szóval azon nyomban cselekedni kell, különben éhen hal.

Mert legalább az egyiknek biztos, hogy tele van a pelusa.

Mert legalább az egyiknek biztos, hogy nyomja valami a lelkét, amin csak az anyai ölelés segít.

Mert legalább az egyik biztos, hogy a miágyunkban alszik, reggelre általában mind a kettő.
Mert legalább az egyik, biztos, hogy ölben akar lenni, így maximum 1 kezem van szabadon, de hát az is mindenre elég.
Mert mindig van elég mosni- és vasalnivaló.

Mert este, mikor végre mind a kettő elalszik, akkor sokkal jobban tudom értékelni a csendes perceket, mint korábban.

Külön jó, ha az embernek 2 fia van, mert ha káosz van, akkor jól össze lehet őket keverni, főleg ha az ember volt olyan bölcs, hogy ugyanolyan betűvel kezdődő nevet ad nekik. Nagy szerencse,, hogy van köztük 2 év korkülönbség. (De talán ezért van az, hogy Máté mindig mészárosmilánozza magát?)

Mert a nap minden pillanatában adott a testmozgás, tehát egyáltalán nem kell aggódnom az alakom miatt.

Mert mindig van kiben gyönyörködni.

Autós kiruccanás négyesben, és egy kis esti zenebona

Sose találhattunk volna jobb alkalmat az első négyes autós kiruccanásunkhoz, mint egy olyan napot, amikor mindenhol a kb. 40 cm-s hó az úr. Még szerencse, hogy a kocsibejárót már előző nap megtisztították a fiúk, így kiállni ki lehetett viszonylag könnyen, de mire bevarázsoltuk a 2 autósülést a 2 gyerekkel majd magunkat, bizony kicsit leizzadtunk.

Az úticél az én város túlsó felén lévő munkahelyem volt, mindenféle papírokat leadni, adósokat aláírni, és nem mellesleg gyereket bemutatni. Majd egy gyors kamrafeltöltés a közeli hipermarketben, ha esetleg még nagyobb hóval találnánk magunkat egyik reggel szembe.

Volt bennem némi félelemmel fűszerezett izgalom, hogy hogyan fogjuk ép idegekkel abszolválni az utat, mert a két gyerekülés közé igen szűken férnék csak be, leginkább sehogy,  de az aggodalom utólag alaptalannak bizonyult, mert Milán az egész projektet végigaludta, Máté pedig önmagát meghazudtoló módon nyűglődés és hiszti nélkül viselte hogy kocsiból ki-be pakoljuk, majd nyakig érő hóban sétáltatjuk, ezt még élvezte is, és a boltban is szépen ült a bevásárlókocsi neki kijelölt részében.

Szóval minden szuper volt, csak én lettem hullafáradt, mert ennyi külvilági inger, mint tegnap kb. egy hónap alatt szokott érni, és még izomlázam is lett, mert teljesen elszoktam ettől a nagy babakocsitól. Mára ez már elmúlt.

Hazaérve Milán gyors evés-fürdés után folytatta megkezdett szundikálását egészen éjjel 2ig, majd onnantól kezdve csak nyűglődött, és vele én is.

Az esténk viszont igazán mókásra sikeredett, köszönhetően annak a zenélő bilinek, amit vásárlásunk során beszereztünk. Én ugyan nem vagyok bili-párti, de egy ideje már beszéltünk róla, hogy azért majd beszerzünk egyet, hátha azzal gyorsabb tempóra tudunk kapcsolni szobatisztaság terén. Ki is választottunk egy szép zöld kacsásat, hogy még csábítóbb legyen a rajta ücsörgés.

Érdekes módon mikor megkérdeztük Mátétól, hogy szerinte ez micsoda, és mire való, akkor rögtön tudta, igaz, fordítva foglalt helyet rajta, szemben a kacsával, és innentől fogva le sem akart szállni róla. Ügyesen bele is pisilt, a bili el is kezdte játszani rémséges géphangon a hepibörzdéjt, és abba sem akarta hagyni. Nagy nehezen, egy közepes erősségű hiszti árán sikerült levarázsolni a trónról Matyit, kiüríteni a tartalmat, de a zene csak nem szűnt meg. Gondoltuk majdcsak abbahagyja, és bezártuk a wc-be. De a zaj átszűrődött a falakon, és visszavonhatatlanul belevésődött az agyunkba, és már annak a határán voltunk, hogy egy nagy közös hepibörzdéjt adunk elő... borzalmas volt. Tanácstalanul álltunk a probléma előtt, gondoltunk már mindenre, hogy biztos a hideg-meleg gyors egymásutánisága a bűnös, szóba kerültek már már bimetálok és érzékelők, az én fejemben megfordult az ablakon át messzire hajítás is, mígnem aztán Feri rájött a "hibára". Volt ugyanis egy cimke a bilibe ragasztva, amit én ugyan javasoltam, hogy üzembe helyezés előtt szedjünk le, de le lettem szavazva, mondván próbálták, de túl erősen van odaragasztva, úgysem tudom levakarva, majd leázik. Na most ez alatt a cimke alatt volt az az érzékelő, ami a nedvességet érzékeli, és ami hatására a műszer őrült szülinapi ünneplésbe kezd. A cimke ugye elázott, a biliben landoló produktum és az azt követő elmosás hatására, így a ketyere folyamatosan nedvességet észlelt, így folyamatosan zenélt is. Megváltás volt az azt követő dallammentes este.

Megjegyzés: a cimke egyébként tényleg úgy oda van ragasztva, hogy még mindig nincs csak a fele lekapirgálva. Ez ám a ragasztó:))))

Hát így történt:)

És végre-végre ráadhattam Milánra a kedvenc nyuszis nadrágomat:)))

Mindkét képen hazaérkezés után látható, kidőlve:)

Új hobbi

Matyi 1-2 hete rákapott a gyurmázásra. Már jó ideje megvan neki, de eddig nem nagyon  érdekelte, vagy csak olyan kis időre kötötte le, hogy az említésre sem volt méltó, vagy csak meg akarta enni. Most viszont már a harmadik rend gyurmáját nyúzza. Ő mummá-nak hívja.Sokszor csak aprítja, csipegeti, majd megint összegyúrja. Egyedül még nem alkot, de ha együtt gyurmázunk, akkor nagyon lelkesen sodorja a kígyókat, gyúrja a labdákat. Nonfiguratívban már nagyon jó:) Bár szerinte ezek a nemfelismerhetőek is valamik, kacsák, autók, kutyusok, mikor mik.

 

Hideg téli estéken nem is kell ennél jobb szórakozás:)