Az első villamosozás

Nagyon jó napunk volt tegnap. Máté viszonylag jó volt, ha nem fordítottam neki hátat akkor nem volt semmi probléma vele, a gond akkor kezdődött, amikor bátorkodtam 2 méternél távolabbra menni tőle, és ha esetleg még a látószögéből is kikerültem, na akkor hajaj...Így mindenhová együtt mentünk, még oda is, ahová az ember általában egyedül jár. 

Aztán gondoltam egy nagyot, hogy mi lenne ha elmennénk árkádba. A gondolatot tett követte, ebéd után elkészültünk és elindultunk. A kép, amit mutattam a világnak lehet, mókásan festett, mert elől kenguruban gyerek, hangosan ujjongva. Hátamon hátizsák, oldalamon kistáska. Így keltünk útra.  Máté a  villamost nagyon élvezte, először csak nézelődött, aztán összebarátkozott a mellettünk ülő nénivel, aztán a szembenülő bácsival, majd látványosan végigsimogatta a mellettünk álló lány fenekét, szóval igazán izgalmas volt neki az út. Árkádban sem volt vele semmi gond. Kb. másfél órát voltunk így távol, de jól elfáradtam, azért nem könnyű így kenguruban egy csaknem 9 hónapos. De inkább így, mint kocsiban., egyrészt egyszerűbb is volt, másrészt a kocsit valamiért nem szereti hosszú távon. A hosszú táv az nála fél órát jelent. 

Délután játszottunk, aztán apa megint korán itthon volt, és hármasban randalíroztunk. Tényleg jó volt.

A mai nap is izgalmasnak ígérkezik, de erről majd később. 

A harmadik

A tegnapelőtti világvége után tegnap estére helyrebillentek a dolgok.Ehhez az kellett hogy tegnap egész nap a nyakamon lógjon egy 8 kilós gyerek, mert amint nem az ölemben ült, és neadjisten ki kellett mennem, na akkor éktelen üvöltés következett, mintha legalábbis  világgá mentem volna és soha többé nem jönnék vissza. Nem tudom mi ez hirtelen nagy ragaszkodás, az utóbbi időben nem volt ez jellemző, főleg, mióta képes önálló helyváltoztatásra jön utánam bőszen. Most is jött, csak mellé üvöltött is. Aztán meglepetésként Feri igen korán hazajött, amiért nagyon hálás voltam.  És hogy kedvemre tegyen megcsinált pár dolgot, amit már mondogattam egy ideje, hogy meg kéne. Estére Máté is helyrebillent és fürdés után gond nélkül elaludt, és egy normál egyébredéses-könnyenvisszaalvós éjszakán vagyunk túl. 

És ma reggel ért a nagy meglepetés, mégpedig, hogy felütötte fejét a várva várt Harmadik fog! Mivel Máté nem szereti ha a szájában turkálok, ez csak az ő kiváltsága, így igen nehezen tudom szemügyre venni a változásokat fog ügyben, a pelusozáskor próbálok a megfelelő 43.5 fokos  szögben fölé hajolni és valamilyen módon megnevettetni a fiatalurat, közben koncentrálva arra, hogy ne álljon be a derekam, és belelesni a szájába. Kora reggel még nem láttam semmit, vagy csak nagyon álmos voltam még, aztán később, az első macis (by Cucka) pelus kivételekor már láttam valami kis fehérséget a jobb felső fog táján, ami azóta egyre csak nő, szinte látványosan percről-percre nagyobb. Én pedig örömtáncot lejtettem a szoba közepén, és rögtön hívtuk Apát, hogy közöljük a  nagy hírt.

Mellesleg telefonáláskor egy határozott addide-t véltem kihallani Manófőnök szóáradatából. Szóval kezdődik a követelődzés.Szép időknek nézünk elébe, azt hiszem:)

Minden összejött

Matyi legalább három napja abszolút hisztifőnök. Mindig nagy mestere volt ennek a műfajnak, de a tegnapi előadása azt hiszem minden képzeletet felülmúlt, és csak remélem, hgoy egyedi és megnemismételhetőműsor volt. Kb. fél órával a hazaérkezésünk előtt kezdődött az autóban. Akkor még nem sejettem, hogy mi fog még következni, egyszerűen csak arra gondoltam, hgoy nyilván már Ő is fáradt, (bár szokásunktól eltérően még pihenőt is tartottunk, ahol kapott tiszta pelust is) és már éhes is, máskor is volt már ilyen, de vacsi után újra szép volt az élet. Hát most nem így történt. Nem akart vacsorázni, de nagy nehezen azért legyűrtük. De minden ott folytatódott ahol abbamaradt. Semmi nem volt jó, csak a hiszti, és üvöltésés már éreztem szétrobbanok. Hozzátartozik, hogy tényleg három napja nyűgös volt, sokat nyafogott, de azért még kordában tartható volt a dolog. Az éjszakákat már meg sem említem. Plusz tetézte a hangulatomat egy menstruációs első napos nyűgösség, ilyenkor normál esetben sem vagyok a topon, hát még kialvatlanul és fáradtan. És Máté csak hisztizett kitartóan. Ez olyan igazi földözverős hiszti volt. Közben próbáltunk valamenniyre kipakolni a táskákból, hogy haladjunk is, és legyen némi heléy a szobában. Gondoltuk a fürdés majd enyhülést hoz. Nem hozott. Ekkor már két órája folyamatosan nyafogott. Feri elmélete, hgoy fél órán belül úgyis abbahagyja, már rég megdőlt, és bár nem volt nagy öröm, de megint nekem lett igazam, hogy a mi gyerekünk az képes órákon át kitartóan üvölteni megdöntve ezzel minden hivatalos elméletet dr. Spocktól Suttogóig. Aztán egyszer csak elszakadt a cérna, és nem tudtam megállj parancsolni a könnyeimnek.Ideges és mérges voltam, és kétségbeesett, hogy nem tudom kezelni a helyzetet, és persze ilyenkor felszínre törnek az egyéb sérelmeim is, aminek perszeaz lett a vége, hogy Máté hisztije mellé még Ferivel is jól összevesztünk. Mérges voltam, és tulajdonképpen most is az vagyok, amiért egy olyan helyzetbe kerültem bele, amit egyáltalán nem akartam. Mindig is tudtam, hogy nem rólam mintázták a türelem mintaképét, de amikor a gyerek mellett döntöttünk, akkor ezt a döntést ketten hoztuk meg. Aztán jött ez a milánói munka, ami egészen másképp indult, mint ahogy most zajlik, és ez végképp betette nálam a kaput. Elveszve és egyedül érzem magam, és tudom, hogy csak részben van igazam, és a munkahelyét nem hagyhatja csak úgy ott a z ember, mégis úgy érzem, ha nem változik a helyzet, akkor bármi megtörténhet. Szégyenlem, hogy nem tudom egyedül, higgadtan viselni a dolgokat. Szégyenlem, hogy nem boldogulok egyedül. Megpróbáltam, igyekeztem, de nem megy. Elfáradtam. És tudom, hogy napközben mindenkinek dolgozik a társa, de ott vannak az esték, amikor kicsit lehet lazítani, amikor megoszlik a felelősség, és tudom, hogy jó kezekben van. Ha ez nincs, akkor olyan, mintha 24 órás szolgálatban lennék, és abban is vagyok. De F. csak azt hajtogatja, hogy napközben úgysincs itthon, és különben is pihenjek, amikor Máté alszik. De ez nem így működik, mert valamit ennünk is kell, és nincs szakácsnőm, van egy háztartásunk és nincs bejárónőm. 

Sajnos amióta ennyit van távol, ez mindig vitatéma, persze miattam, és hiába próbálom elfogadni, hgoy ennek most így kell lennie, de majd meg fog ez változni és megint együtt leszünk, és minden jó lesz, nem sikerül, és csak gyűlik bennem a csalódottság. 

Aztán hogy teljes legyen az este, megint csőtörés volt valahol a környéken, vagy nem tudom mi, de nem volt víz. Már amikor Mátét fürdettük, akkor is kicsi volt a nyomás. Itt voltam az egész napos hőség és utazás után megizzadva, kisírt szemekkel, és semmi másra nem vágytam jobban, mint hogy a fejemre endegjem a zuhanyból a friss langymeleg vizet. Erre este 10 után kerülhetett sor, rögtön azután, hogy a bolond szomszéd áthajolva a teraszon rikácsolt mint  egy őrült (egyébként az is) mert őszerinte Mi zártuk el a vizét. (amit egyébként nem fizet, és bírósági per is folyik ellene emiatt, de ez igen hosszú történet). Persze Máté ekkora nagy nehezen álomba sírta magát, de amikor Feri megemlítette neki hogy kihívjuk a rendőrséget, akkor abbahagyta. (egyszer már kihívtuk, és akkor rájuktörték az ajtót, mert nem nyitották ki. ) 

Úgyhogy ilyen hangulatban sikerült álomra hajtani a fejünket, és csoda-e, hogy őrültségeket álmodom, és emiatt óránként felébredek? 

Remélem az eső elmossa az bennem kavargó rossz gondolatokat, indulatokat a világgal szemben, és bár a mai nap sem indult fényesen bízom egy jobb napban, egy szebb folytatásban. Próbálom összeszedni magam, összekaparni valahonnan régen lemerített tartalékaimat. De jól vagyok!

 

Hogy Máténak a fogzás vagy a közelgő hidegfront okozta-e a tegnapi esti nyugtalanságát, nem tudom, nyilván mindkettő szerepet játszott benne.

Kópéskodik

Az utóbbi pár napban annyit feljődött, hogy csak kapkodom a fejemet. Az felállás már teljesen stabilan megy, bárhol, bármikor. A nagyszülőknél alacsonyabb az ágy, és most az a legújabb tudomány, hgoy fel tud mászni az ágyra, ezt egy napig gyakorolta, és a második nap már le is jött onnan, fejjel-előre, de úgy hogy nem ütötte meg magát, mert szépen letette a kezét, lépegetett vele párat, és utána hozta maga után a fenekét. A másik kedvenc a szekrényajtók nyitogatása, de úgy, hogy éppen akkor engedi el, amikor még a rugózása visszahúzza, és persze ilyenkor jó nagyot csattan. Máté pedig irtó büszke magára. DE legeslegjobb, az az, hogy most már rendesen fecseg. Mondja, hogy bebebe, vagy ebbebebbe, ha pedig el van keseredve akkor mamamama. Szerintem már azt is mondta hogy apapapa, de ez még nem biztos. 

videó:)

Várok

Indulásra készen vagyunk. Na jó csak majdnem. Feri még nem ért vissza a keletitől, Manófőnök pedig bealudt. Már csaknem 2 órája alszik, ezzel kompenzálva az kimaradt éjszakai alvást. Én persze két kávéval a hátam mögött nem tudok vele tartani, pedig de jó is lenne, de a félig átaludt éjszaka után nem tehettem mást, megittam. Most pedig itt sasszézok a csomagok között, amit már rutinszerűen pillanatok alatt összedobtam. Kicsit úgy érzem magam, mint egyetemista koromban, pedig akkor eleinte egy, majd később csak kéthavonta jártam haza, de már akkor is utáltam csomagolni. Pakolás közben rájöttem, hogy az a baj, hogy rossz helyen lakunk. Mert ha pl. valami trópusi helyen "kellene" laknunk, akkor nem kellene egy 1 hetes időtartamra négy évszaknak megfelelő ruhát csomagolni, mert bármi jöhet, kánikula és hideg egyaránt. Akkor elég lenne egy kis hátitatyóba a fürdőbugyinkat bedobni, és már indulni is. Ehelyett... na nem is mondom, kb. mint a vándorcigányok.

Lustaság fél egészség

Annyi dolgom lenne, de egyszerűen nem tudom semmire sem rávenni magam. Pedig holnap indulunk, és még semmit nem készítettem össze, sőt még vasalnom is kéne. Kezdek belefáradni az örökös csomagolásba, alig pakolom ki a bőröndöket, már pakolhatok is vissza. Pedig így lesz ez még egy darabig, mert január előtt biztos nem lesz semmi előrelépés Milánó ügyben, és ha nem akarok folyamatosan egyedül lenni, akkor mennem kell, akkor pedig csomagolni. Brr. 

Aztán van egy csomó minden a hűtőben, amivel kezdenem kellene valamit, mert meg fog romlani egy hét alatt. Egy részéből már főztem Máténak mindenfélét, és betettem a fagyasztóba, de már nem sok mindent tudok oda bepréselni, már az utólsó adag főzeléket is majdhogynem lábbal kellett megtartanom, hogy be tudjam csukni az ajtaját.

Na mindegy. Valószínű, a kimaradt éjszakai alvás miatt vagyok ilyen nyomott. Máté nem igazán akart aludni, óránként nyűgösködött, ha magunk közé vettem, akkor is csak kicsit javult a helyzet. Ezt reggel fél 6 ig művelte, akkor úgy döntött nem küzd tovább, inkább játszik. Nekem igen nehezemre esett a koncentráció, hogy le ne kutyázzon az ágyról, jobbnak láttam, ha kimegyünk a nappaliba. Hiába próbáltam a kanapén kicsit még szusszanni, Máténak nagyon érdekes volt az orrom, mindenképpen bele akart nyúlni, majd csavargatta, aztán a szememet akarta kinyomni, így hogy egy kicsit használható legyek megittam a kávémat. Mondanom sem kell, fél óra múlva Máté visszaaludt, én persze nem tudtam akkor már:(  Remélem a foga miatt ilyen nyűgös, a felső fogak nem iagazán akarják a kinti létet, bár én már kétszer is úgy láttam, hogy jönnek, de nem jöttek, nyilván csak a vágyaimat képzeltem oda a szájába.  De az is lehet, hogy a nagyszülőknek tartogatja Máté azt a felső fogacskát a jövő hétre.  

Jól vagyunk

Az utóbbi napokban nem nagyon van kedvem írni, igaz, nem is nagyon van miről. A hír az, hogy nincs hír, és már ennek is örülni kell. Máté pár napja angyal üzemmódba kapcsolt, de ezt csak suttogva és lábujjhegyen jegyzem ide le, mert amikor ezt kiejtem a számon utána rendszerint napokig tartó nyűglődés következik. Szóval telnek a napjaink, Máté nagyon aktív lett, ezért is nem írok, szinte minden "szabadidőmet" leköti, mindenhová bemászik, benyúl, mindenhol feláll, megkapaszkodik, szóval örökké szemmel kell tartani, hogy éppen milyen rosszaságban töri a fejét. De nagyon aranyos, és sokat nevetünk együtt. A kedvenc játéka most a versenykutyázás, ami annyit tesz, hogy nekem is le kell süllyednem hozzá a padlóra és körbe-körbe négykézlábazunk a szobában. Néha megállunk pihenni, összeölelkezünk, építünk egy tornyot, amit Máté vagy összedönt, vagy óvatosan nyalogatja, hogy ne boruljon el, és ha elborult, nagyot nevet, én pedig vele nevetek. A délelőtti hosszabb alvását szoktam kihasználni, hogy valahová jussak háztartásügyileg is, de leginkább csak egy helyben topogok, és csak gyűlik a vasalatlan, és a fürdőre is ráférne  már egy kis rendrakás, de általában csak addig jutok, hogy elkészítem a Máté ebédjét, esetleg a magamét is, felmosok a konyhában, (bár ez szinte felesleges, mert Máté nagyon szép fényesre tudja dörzsölni a ruhájával), és amikor éppen vasalni kezdenék már hallom is a hívó szavakat. Az időjárás nagyon kedvez nekünk, már nincs az a nagy hőség, ami egész napra a szoba hűvösébe száműz bennünket, ebéd után már tudunk a kertben-teraszon ejtőzni. Most jó! Csak hát jövő héttől újra itt a valóság, F. utazik Milánóba, mi pedig megyünk a szentesi nagyszülőkhöz. Jó volt az a két hét, amit együtt töltöttünk, nagyon jó, és olyan rossz, hogy nem lehet mindig így, az esti 1-2 együtt töltött óra olyan rövid, és leginkább csak vacsorával, fürdetéssel és altatással telik. De nem panaszkodom, ez az élet rendje.

Ezt még tegnap írtam, csak nem tudtam elmenteni

Holnap vendégeink jönnek. Mindig bajban vagyok velük, mert a pár egyik tagja vega, ráadásul a férfi, ami nekem pluszban furcsa. Nem ítélem el egyáltalán a vegaságot, vannak időszakaim, amikor én sem kívánom a húst, de alapvetően mi húsevők vagyunk. Épp ezért szinte minden, amit szerintem jól főzök az húsos, tehát eleve kilőve. Szóval ilyenkor mindig előhalászom a szakácskönyveim ezrei közül valamelyiket, és ez lesz esti olvasmányom. De nagy nehezen végül összeállítottam a menüsort, barackleves, (vagy meggy, még nem tudom) töltött gomba, zöldségfasírt, és vagy mozzarellás paradicsomsaláta, vagy tzatziki lesz, de lehet, hogy mindkettő. Desszertnek pedig barackos pite, vagy valami ilyesmi.

Miután ezzel megvagyok, a délutánt vásárlásra szántuk, ilyenkor az interspart szeretem, mert ott mindig jó dolgokat lehet kapni, szép a zöldségük is. Igen, tudom, hogy az igazi háziasszonyok ilyenkor piacra mennek, de én nem vagyok igazi háziasszaony, mert egyrészt nem szeretem a piaci nyüzsgést, nem szeretek 100szor sorbanállni, ha meg mindent az első helyen megveszek akkor meg minek is megyek piacra? Másrészt olimpiát néztünk a délelőtt, szóval tényleg nem tudtam volna piacra menni:)

Út közben Máté elaludt, Ferin pedig erőt valami vásárlási kór, és mondta menjünk be a könyvesboltba, ha akarok. És hát én ne akarnék? De azért mondtam neki, hogy csak akkor menjünk be, ha választhatok is könyvet, mert egyébként nem fájdítom a szívemet. A könyvesboltba járás nálam régen hobbi volt, a kávézóba járás mellett a másik fő hobbim. Máté óta ritkán fordultam meg e szent helyen, és még Feri is elcsodálkozott, hogy az idén még nem vettünk könyvet, ugyanis a kevesebb %-ú kedvezményt kaptuk csak, ami már évek óta nem fordult elő. Teljes extázisba kerültem, a könyvesboltban mindig magával ragad a hangulat, és csak megyek a sorok között, nézelődöm. Én nem az a fajta vagyok, aki konkrétan tudja mit akar, én csak nézelődöm, néhány könyvet megfogok, elolvasom a tartalmát, belelapozok, magamba szívom az új könyv jellegzetes illatát. És aztán nem tudom mi alapján, de egyszercsak választok, az amelyik velem akar jönni. Most is velem akart jönni egy:) Matyi is kapott 3 leporellot, egy nyulasat, egy állatkerteset, ami később jó lesz, ha már beszélni tanul, és egy klasszikust, az Anyám tyúkját.

Aztán mentünk sparba, és furcs módon nem voltak olyan sokan, egész gyorsan végeztünk, és Máténak is nagy kaland volt, mert félúton kikívánkozott a babakocsiból, és beültettük a bevásárlókocsi székébe. Nagyon szépen ült benne, és nagyon élvezte. Főleg a láncot, amivel összekapcsolják a kocsikat, na azt mindenképpen meg szerette volna enni. Aztán felcsípett két pénztáros nénit, a Matyi zsánere volt mind a kettő, erősen 50 felett.

Aztán átmentünk ikeába. Akartam onnan pár dolgot, igazából egyik sem volt létszükség, de Feri ma olyan készségesen vásárolgatott, hogy ilyenkor ki kell használni a lehetőséget.

A legjobb az volt a napban, hogy két kollégámmal is összefutottunk, az Árkádban és az ikeában, az egyiknek olyan idős a kislánya, mint Máté, jól megcsodáltuk egymás gyerekét.

Nem tudom, hogy holnap hogy leszek készen, mert a vizilabda döntőt azért nem hagynám ki, de legfeljebb késik majd a kaja. Szerencsére bkv-val jönnek, így lehet addig borozgatni.

Szurkoltunk

Ma egész délelőtt a tévé előtt ültünk és olimpiáztunk. A nyaralás alatt sokmindenből kimaradtam, így mikor hazaértünk nagy erővel vetettük volna bele magunkat az olimpiába. De Máté betegeskedése néhány napig elterelte a figyelmet, de ma mindent pótoltunk, és köszönet a MAGYAROKNAK egy izgalmakban bővelkedő nagyszerű délelőttünk volt. Máté partner volt a szurkolásban, hol a földön játszadozva, hol az ölemben ülve követte ő is velem együtt az eseményeket, és amikor ujjongva ugrottam fel, ő nagyot nevetett. Aztán a vizilabdás fiúk nagyszerű mérkőzése már őt is magával ragadta, nem bírt nyugton maradni, a tévé elé állt, és két kézzel csapkodta a képernyőt. Szóval igazán jó napunk volt, és eredményes is, mert a bronz és az ezüst mellett végre ott csillog egy jól megérdemelt arany, és a vizilabdások is döntőt játszanak! Van még két nap! Hajrá Magyarok!

 

Felállva szurkol:

 

 

 

 

Együtt örülünk az aranyéremnek:

 

 

Ellesett pár mozdulatot a diszkoszvetőktől: 

 

Hát nem tudom

Szerintem túl vagyunk a betegeskedésen, láza már két napja egyáltalán nincs. Van viszont némi hasmenés, nyűgösség, hiszti. A szirupot még szombatig kell szednie. Elvileg ennek a mellékhatása lehet hasmenés, hányinger, hányás, fejfájás. Lehet, hgoy emiatt van, de szerintem az a két nap koplalás is megviselhette a pocakját, és ezalatt ráadásul csak gyümölcslevet volt hajlandó meginni, semmi mást, és szerintem ez is betett neki.  Éjjel szinte semmit nem aludtunk, 10percenként, (és ez nem túlzás tényleg annyi volt), sírva ébredt, alig lehetett megvígasztalni. Lehet, hogy mellékhatásként fáj a feje, de az is lehet, hogy a foga miatt sír megint. Bár most nem tömködi a kezét a szájába olyan látványosan, mint amikor szokta. Jó lenne már túl lenni a gyógyszerszedésen, mert akkor legalább azt a faktort kizárhatnám. Így elég nehéz kitalálni mi éppen a probléma.