2008. augusztus 30., szombat

Várok

Indulásra készen vagyunk. Na jó csak majdnem. Feri még nem ért vissza a keletitől, Manófőnök pedig bealudt. Már csaknem 2 órája alszik, ezzel kompenzálva az kimaradt éjszakai alvást. Én persze két kávéval a hátam mögött nem tudok vele tartani, pedig de jó is lenne, de a félig átaludt éjszaka után nem tehettem mást, megittam. Most pedig itt sasszézok a csomagok között, amit már rutinszerűen pillanatok alatt összedobtam. Kicsit úgy érzem magam, mint egyetemista koromban, pedig akkor eleinte egy, majd később csak kéthavonta jártam haza, de már akkor is utáltam csomagolni. Pakolás közben rájöttem, hogy az a baj, hogy rossz helyen lakunk. Mert ha pl. valami trópusi helyen "kellene" laknunk, akkor nem kellene egy 1 hetes időtartamra négy évszaknak megfelelő ruhát csomagolni, mert bármi jöhet, kánikula és hideg egyaránt. Akkor elég lenne egy kis hátitatyóba a fürdőbugyinkat bedobni, és már indulni is. Ehelyett... na nem is mondom, kb. mint a vándorcigányok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése