2008. augusztus 12., kedd

Bécsben

Tegnapra szerencsére rendeződött Máté lelkivilága, egész délelőtt aludt, már azt gondoltam fel sem fog ébredni. Mi pedig tűkön ülve vártuk, hogy végre indulhassunk. Nem terveztünk semmit, csak egyszerűen kóborolni akartunk a városban. Persze Máté hamar kikönyörögte magát a babakocsiból, és kenguruban kellett vinni. Még szerencse, hogy Feri nagyon rákapott a kenguruzásra. Jól körbejártuk a Hofburgot, kétszer is. Feri vitte a Matyit kenguruban, én pedig toltam a kocsit, és belekötöttem a hátizsákot. Egyszer jól meg is mosolyogtak minket, mert kíváncsian néztek be a babakocsiba, és amikor csak egy hátizsákot láttak ott, szabályosan bekötve, akkor kicsit meglepődtek. Aztán sétáltunk még egy kicsit, mert közben Máté elaludt, így volt egy kis "szabadidőnk" amikor nosztalgiázhattunk egy kicsit, milyen is volt, amikor legutóbb itt jártunk. Piknikeztünk a Városháza parkjában, Máté kicsit megritkította a füvet, de legalább nem ette meg.
Nagyon szeretem ezt a várost. Annak ellenére, hogy ez is főváros. És igaz, kisebb, mint Budapest, mégis van 6 metróvonala, meg egy csomó Hév, ami össze van kötve a metrókkal. Szinte mindenhová el lehet jutni vele. Ennek köszönhetően sokan tömegközlekednek, és tényleg pillanatok alatt elértük a célunkat, még átszállással is. A város, tiszta rendezett, az emberek udvariasak, nem gázolnak át rajtunk a zebrán, sőt..., néha már nekem kínos, hogy megállnak, és arra várnak, hogy átmenjünk, mert én megszoktam, hogy a zebránál mindig van idő kicsit rendbe szedni Mátét, mert otthon ugyebár más a helyzet, a túloldalra ott születni kell. Szóval lehet, hogy rosszul látom, és csak a turista szemével nézem a várost, de sokkal élhetőbbnek tűnik. Mondjuk ami nem tetszik, hogy a bicikliút nem az úttest mellett van, hanem a járda mellett, és örökké keresztezik egymást, hol a jobb oldalon van a járda, hol a bal, na ez egy kicsit zavaró.
Mára még nincs tervünk, Matyi megint alszik, édes pofa:) Aztán szerintem parkozunk majd valahol. Van választék bőven.
Képek a szokott helyenitt.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése