Berciről

Este egész nagy nyugalom volt, és most először vigyorgott fürdés közben. A fürdésnek ez már a harmadik formája, volt az üvöltve bömbölős, aztán a nyugalommal tűrős, és most a vigyorgós. Mostanában már az öltözésnél sem sír, vagy ha igen, akkor már csak a vége felé, és nem olyan vészesen. Belejön, mint kiskutya az ugatásba.

Az elmúlt napokban sokat gondoltam Bercire. Nem tudom, miért kezdtem úgy elromantikásodni. Berci családtag volt, sok kalandot megéltünk együtt. És annak ellenére, hogy ő "csak" egy zastava, egész távoli vidékekre is elvitt minket. Megjártuk vele a Tátrát, kétszer is, másodjára még Lengyelországba is átvitt, voltunk vele Bécsben, Szlovákiában, sok-sok helyen itthon (Sopron, Veszprém, Balaton, és még csomó egyéb helyen, mindezt többször is megjárta), volt sok lakodalomban, ahol vidáman tülkölt:) És a családtagjaink, barátaink, kollegáink is mind csak Bercinek szólították, és érdeklődtek hogyléte felől. Berci az egy életérzés volt számunkra, a gondtalan fiatalság jelképe, az első autónk. Na most sem vagyunk éppen öregek, de azért egy pici gyerekkel már nem lehet egy Bercire számítani, ill. lehet, hogy nem lehet rá számítani. A vége felé Berci már kezdett nagyon furcsán viselkedni, kijött rajta néhány öregkori betegsége, és amikor már tudtuk hogy bővül a család, már nem is terveztük a javíttatását. Így lett egy Misunk, Berci pedig új gazdára lelt. Misu is családtag, de őt már nem kell annyira szeretgetni, hogy reggel elinduljon, ő megy magától. (először furcsa is volt). Szóval sok szép emlék köt össze minket. Meg amik nem voltak olyan szépek, most már arra is nosztalgiával gondolok, pl. amikor megállt a 40 fokos nyári hőségben az M0-s közepén, mikor a szervízbe beletörtek valami csavart, és másnap esküvőre kellett mennünk Veszprémbe, mikor kérdéses volt, hogy hazajutunk-e vele karácsonykor, mert Zuglőtól a Stadionokig 3szor figyelmeztettek, hogy Berciből folyik valami, aztán nem jó a kereke stb...,vagy amikor az első közös napunkon nem jött ki a benzinkútról, mert elment minden áram benne. (valami vezeték nem jól csatlakozott, csak hát két nap múlva indultunk a betervezett Tátrai utunkra,vele:) De hát Ő volt Berci, és Bercivel együtt eladtuk az őnfeledt életünket is, mert itt van most már Matyi, akit nem tehetünk ki a bizonytalanságnak. Most már felelősek vagyunk érte (is). Ez már egy új élet!

 
És íme, Bercivel a Tátrában:

Dilemma

Holnap zsufi nap lesz, remélem Máté bírni fogja a strapát. Reggel el kell menni a nyugifotelért, szerencsére itt van a közelben, szóval az még nem gáz. Aztán délelőtt jönnek a szentesi nagyszülők, plussz sógornő, ő marad is itt csütörtökig. Délután még nem tudom..., Feri háromkor focizni megy a fiúkkal, aztán lesz valami sörözés. De még nem tudom, hogy a focira mennjünk Mátéval szurkolni, vagy a sörözésre. Ha a sörözés valakinél lenne otthon, akkor mind a kettőre el tudnánk menni, mert akkor az evés is meg a pelus is megoldott, de egyelőre nem tudunk semmit. De majd holnap kiderül.

A mai nap egészen jól telt, nagyot sétáltunk a környéken, és végre eszembe jutott, hogy másoltassunk kulcsot, mert már régen készülünk rá, csak mindig elfelejtjük. Máté kapott egy újabb flakon infacolt, remélem ez már az utolsó lesz, mert én már észlelem a javulást. Remélem ő is.

Mindenféle

Megvettük a vaterás nyugifotelt. még nem írt a fickó mikor lehetne nyélbe ütni az üzletet, de jó lenne, ha még ma el tudnánk érte menni, mert a holnap az elég húzós lesz. Főleg Matyinak.

Voltunk tegnap árkádban, a kávézóban . Persze jól ráfáztam, mert nem olyan kávét kaptam amilyet kértem. De én vagyok a hülye, mert folyton problémázok. Én a hosszú tejeskávét szeretem. Igazából már csak napi egyet iszom, reggel, de az látszükség, Matyi ide vagy oda, azt meg KELL innom, különben beláthatatlan következményei lesznek. Délután már csak hobbikávézó vagyok, csak az íze miatt, meg a hangulat kedvéért. Kevés kávé sok tej, tejszínhab. De a kávézókban minidg tejhabot adnak, amit nem zeretek, mert értelmetlennek tartom felhabosítani a tejet, mert semmi íze nincsen, még csak tejíze sem. Szóval jó alaposan körbeírtam, hogymilyen kávét szeretnék, nekem egyébként tök egyértelmő volt, de lehet, hogy nem volt az..., erre a hosszú tejeskávém helyett kaptam egy rövid presszót, igaz, volt benne tej, meg a tetején hab, de hát..., brrr, ilyenkor nagyon mérges vagyok, mert rákészülök valami jóra, és ezt kapom..., na mindegy, ilyenkor mindig szegény Feri szív, mert elcseréltük a kávénkat, mert ő persze nem problémázott annyit, és ő jó kávét is kapott.

Aztán végre sikerült most már jóra megcsinálni a webkamerát. A megvilágítással volt a baj, úgyhogy gyorsan beugrottunk még ikeába is, vettünk egy kislámpát. Most skypolás, webkamerázás közben úgy érzem magam, mintha vallatnának, de legalább jó a kép a túloldalon, és nem kellett új kamerát sem venni.

Matyi egész tűrhetően viselkedett tegnap, persze az esti műsorszáma sosem marad el, de viszonylag gyorsan elaludt, igaz kétszer kelt, de akkor is gyorsan visszaaludt. Megint meg fogok próbálkozni a hasonfektetéssel, mert éjjel oldalfekvésből eltornázta magát félhason fekvésbe, és úgy tűnt nem zavarja, még élvezte is szerintem. hátha rákapna a hason fekvésre, és akkor talán a pocakja sem zavarná éjszaka, de eddig nem akart sosem 5 percél tovább hason lenni. DE a barátnőm is azt mondta, hogy az ő babája is csak később szokott rá.

Észrevettem, hogy amikor elmegyünk valahova, és távol vagyunk több órát, Máté végig alszik. Nem kér enni, nem kell pelust se cserélni. Visont du. ilyenkor úránnként telerakja a pelust valamivel. Behozza a lemaradást.
Alig várom, hogy kipróbáljuk a nyugifotelt, nagy reményeket fűzök hozzá!!!

Nyugifotelt keresünk

Olyan gyorsan eltelt az idő tegnap, hogy a sok-sok tervemből egyelőre csak 1 valósult meg az avent. Azzal is egyelőre barátkozom, remélem belejövök, mert különben.... Azért még gyorsan beugrottunk feltérképezni a pihenőszék kínálatot, de azt már csak kutyafuttában, mert Máté akkor már kezdett türelmetlen lenni, és el szerettem volna kerülni, hogy az egész üzlet megismerje a hangját. De valószínű vatera lesz belőle, remélem nem fázunk rá, ezzel is kicsit fenntartásaim vannak, de hát mégiscsak feleannyiba kerül, mint a boltban.

Talán ma be tudunk térni az újra kedvenc kávézómba, de még nem körvonalazódott a nap. Lehet, hogy Gödöllőre megyünk látogatóba, még ez sem biztos. Máté persze megint akkor aludt vissza reggel, amikor az én szememből már kiment az álom. Még most is alszik. Persze a nagy ágyban, elvész benne, de nagyon aranyos.

Most meg el vagyok innen küldve:(

Kívánságlista

Tegnap nyugis volt Máté, egyelőre ma is csak mosolyog. Most itthon van Feri, elvileg szabin, de máris hívták telefonon. Úgyis az lesz a vége, hogy itthonról kell dolgoznia, közben meg van egy csomó szabija, meg a főnöke is mondja neki, hogy jöjjön szabira. De ha elvileg szabin van, akkor meg ne várják már el, hogy itthonról dolgozzon, vagy ha igen, akkor meg nincs szabin. Nagyon mérges vagyok!

Elvileg ma megyünk városba. Végre veszünk mellszívót, amit már régen akarok. Mondjuk eddig még nem volt égető szükségem rá, de azért nagyon szeretném, hogy legyen, mert mégiscsak jó ha van, mert akkor hosszabb útra is el mernék már indulni Matyival, ha lenne egy kis tartalék a hátizsákban. Valahogy fenntartásaim vannak a bárhol-bármikor szoptatással kapcsolatban, én azért egy padra nem ülnék le szoptatni, annál szemérmesebb vagyok. Aztán szeretnék egy webkamerát, mert ami van azt olcsón vettük, és hát a minősége is olyan. Meg szeretnék Matyinak egy nyugifotelt, olyan rezgőset, mert már nem nagyon bírom sokáig ölben ringatni, pedig sajnos még mindig igényli, ha valami nyomja a lelkét. Remélem ezzel ki tudok váltani egy kis ölbenlétet. Láttam vaterán jót, de azért szétnéznék pár boltban, hogy mi a kínálat, megéri-e vaterázni. Lehet, hogy az új sem sokkal drágább, és akkor meg már inkább új.

Tgyás

Megkaptam a tgyást. Csak nem tudom, olyan fura ez az egész. Most vagy én vagyok ennyire gyökér, hogy nem értem, hogy számolják, vagy rosszul számolták, vagy én számoltam rosszul. Jó lenne egy papír róla, amin minden rajta van, írtam is a cégnél az illetékesnek, hogy küldjön már valamit. Szerintem másfél hónapnyi pénz járna most nekem. Na most amit kaptam, az egy havinak sok, másfélnek kevés. De most már abban sem vagyok biztos, hogy jó évet számoltam-e. Mert hát nem mindegy! (ugye, ugye, a 10%-os fizetéscsökkentés már akkor sem esett jól) Szóval nem tudom, de már a dec. végén utalt betegállományos pénzemnél elveszítettem a fonalat, mert akkor meg 2 hét betegre, meg 4 nap kórházra majdnem annyit kaptam, mintha dolgoztam volna egész hónapban. BRRRR... Utálom ezeket a pénzügyeket! És az a baj, hogy ha alaposan utánanéznék biztos minden világos lenne, csak hát annyira utálom, hogy utánanézni sincs kedvem.

Mindenesetre most reménykedem, hogy majd küldenek valami elszámolást, és akkor minden kiderül.

Hétköznap

Most már igazán jöhetne a tavasz, vagy legalább ez a frontos idő elmúlhatna, mert nagyon megvisel mind a kettőnket. Máté teljesen odavan ilyenkor, megint ráállt az éjszakai kétszer evésre, ha a 6 órásat is ideveszem, akkor háromszor kelek. (Nekem még a hajnali 6 is éjszaka, ha csak 6 órát alszom 3 részletben) Persze aztán reggel visszaalszik, de én akkor már nem tudok úgy aludni, mert addigra felpörgök, és ilyenkor gyorsan eltakarítom a konyhában az esti romokat, (erre este egyáltalán nincs idő), berakom a mosást, vasalok, közben bekapom a reggelimet. Mire végzek, addigra meg már vagy felébred Máté, vagy hamarosan fel fog. Na mindegy, reménykedem, hogy lassan azért majdcsak változik valami.

Most nagyon arra készülök, hogy már csak holnap megy Feri dolgozni, ezt ígérte, merthogy holnap lejár a bérlete, és mivel januárban alig volt itthon, pedig megígérte, meg hát ott van egy csomó szabija, talán most tényleg sikerül kivennie őket. Csak hát egyelőre szar időt mondanak, pedig jó lenne valahová kirándulni, de majd meglátjuk, addig még sok idő van.

Anyának érzem-e magam?

Tegnap Feri megkérdezte, hogy anyának érzem-e már magamat. Nem tudtam mit mondjak erre. Ezen gondolkoztam ma reggel az etetés közben, miközben figyeltem Máté elégedett arcocskáját, és olyn, de olyan aranyos volt. (Akkor tetszik a legjobban, amikor elégedetten befejezi az evést, és akkor csücsörít, és kiskígyózik, nagyon édes) Hát nem tudom. Ha őszinte akarok lenni, akkor a válaszom még mindig nem. Igaz, nem tudom, mit kellene éreznie egy jó anyának. De azért már alakul. Pl. aggódom Mátéért, amikor vígasztalhatatlanul sír, büszkén feszítek mellette séta közben, és kedvesen mosolygok, ha megdícsérik, és válaszolok a kérdésekre. Igyekszem a tőlem telhető legnagyobb odafigyeléssel gondoskodni róla. De úgy érzem, minden amit csinálok, mondok, nem ösztönből jön. Bár egyre többször van, hogy tudom, miért sír, vagy kitalálom, mi lenne jó neki, de még mindig úgy érzem több a görcsös próbálkozás, mint az ösztönös tett. Szerintem akkor leszek igazán anya, ha már nem egy megoldandó feladat lesz számomra az, ha sír a gyerek. De vajon mikor jön el ez az idő? Arra is gondoltam, lehet, azért megy olyan nehezen az anyaságra való átállás, mert kicsit felcserélődtek bennem a dolgok akkoriban, amikor döntöttünk róla, hogy legyen. Valójában nem is volt igazi döntés, inkább egy orvosi javaslat volt, hogy na most aztán most már tényleg kéne, míg nem lesz késő. ( na nem a korom miatt, az a fránya mióma...) Aztán ott volt a munkahely, ahol egyre silányabbul mentek a dolgok, és egyre inkább úgy, ahogy nekem nem tetszett. Szóval jó megoldás volt, hogy akkor vállaljuk be most a gyereket. És jó is! Csak valahol mégis hiányzik az a ráhangolódás, hogy lélekben rákészüljek, hogy tényleg ÉN akarjam, ne a körülmények tegyék indokolttá. Szóval talán ezért megy lassabban az anyává válásom.

De mindenek ellenére Matyi tényleg egy kis csoda, sokszor elképedek, hogy hogy lehet kettőnkből egy ilyen kis tünemény.

Séta után Máté még nem akar fényképezkedni:

A hétvégénk egész jól telt, igaz itt volt anyu, aki örömmel pesztrálta Mátét, így egy kicsit helyre tudott jönni a vállam és a hátam. Külön jó, hgoy telepakoltuk a hűtőt kajával, így lehet, hgoy az egész hetet kihúzom főzés nélkül. Persze Máté ilyenkor, amikor vendég van a háznál egy tünemény, mosolyog, beszélget. na jó volt egy kis nyafi is, de nem olyan vészes. Bezzeg, amikor ketten ill. hárman maradtunk, akkor aztán hangot adott a nemtetszésének. Este megint nagyon nyűgös volt, aztán szinte álomba sírta magát, aminek az lett a következménye, hogy megint 2szer kelt, sőt a második evés után már nem tudott nagyon visszaaludni, mert kínozta a pocakja, amiről azt gondoltam már múlik. Persze lehet, hogy csak azért küzdött annyira, mert álmos volt, de úgy belehergelte magát, hogy Feri is felébredt, pedig nem szokott. Mindenesetre pukipózba tette, és ott meg vigyorgott mint a tejbetök, aranyos volt, na de hajnali fél 4kor? Aztán reggelig mellettem volt, nem szándékosan, hanem mert mindketten jól elaludtunk.

Most írta Feri, hogy lehet, hogy már márciusban indul a milánói projekt. Örülök is meg nem is, először úgy volt, hogy megyünk mind a hárman. De most hogy Máté ilyen hasfájós-nyűgös, nem tudom, hogy el mernék e vele indulni. Persze addig még sokminden változik majd vele, de egyelőre nem tudom mi legyen. Itthon sem maradnék szívesen vele egyedül, mert akkor aztán végképp el leszek zárva a nagyvilágtól. Gondoltam rá, hogy esetleg hazamegyek addig anyuhoz. Kérdés, hogy azt meg én meddig bírnám.

 

Képekkel

Már nem is merem leírni, hogy tegnap Matyi megint nagyon odavolt. Nem volt vele különösebb gáz, mondjuk este bömbölt, de egész nap olyan kis nyugtalan volt, még játszani sem akart. Ma egyelőre jól viseli a napot, játszik a szőnyegén, közben csuklik, és mondja, hogy "íííj".

Ma jön anyu. Nagyon be van sózva, remélem így megszabadulok egy kis esti Mátériszálástól. Estére már mindig nagyon megfájdul mindenem. Nem hiába, Máté már 4500g.

Végre sikerült néhány képet lekicsinyíteni. Íme:

Nyitott szemmel:

Nagyfiúsan:

És a kedvencem: