A tizennegyedik!
Egészen fura, hogy egy jó ideje már nincsen kisgyerekekünk, a szó szoros értelmében, annak ellenére, hogy mindig ő lesz nálunk a kicsi. Még akkor is, ha mára már inkább dominál nála a kamaszos flegmaság, és az általam tiktokos beszédnek nevezett kommunikáció. Rém idegesítő, amikor affektálva beszél nagyrészt hülyeségeket, de nem igazán van ellenszerem ez ellen, csak bízom benne, hogy ahogy jött, majd egyszer csak el is tűnik ez is a süllyesztőbe.
A születésnapjáról határozott elképzelési voltak. Rögtön az első volt, hogy "na nehogy már ne legyünk a születésnapján a tengerparton." Hiszen... mintha ez kőbe lenne vésve. Végül persze, hogy a tengerparton ünnepeltük.
Aztán mikor kiderült, hogy hová megyünk, akkor pár pillanat alatt konkrét tervezettel érkezett, hogy hogyan is fog kinézni az ő nagy napja.
Reggel/délelőtt mindenképpen strandra kell menni. Pipa. :-)
Majd, mivel a googlemaps-en megtalálta, hogy a város szélén van egy meki, mindenképp ott szerette volna elkölteni az ebédjét. Még egy ilyen gány mekivel én még soha nem találkoztam!!! Tömeg volt, meleg volt, nem működött a klíma, csak valami légkeverés az ajtó fölött, ami nyilván semmit sem ért, büdös volt, keveredett a jellegzetes mekiszag az izzadsággal. Kint a teraszon a déli hőségben nyilván nem lehetett megmaradni, annál még bent is jobb volt egy hangyányival. Ja, és zaj. De talán az volt a legkevésbé zavaró. Mindegy is, mert Marcit mindezek egyáltalán nem zavarták, mi meg szemet hunytunk felette. Pikkpakk kirendelte mindenkinek, amit kért, ő bigmac menüt kért, én beértem egy hagyományos csirkés hamburgerrel, mekiből nekem az is bőven elég estig.
Hazafelé még vettünk tiramisut, mert mégiscsak sütivel az igazi a születésnap :-) Gyertyát nem találtunk a boltban, de szerencsére a handbag-emben mindig van egy zacskó csillagszóró, így azt gyújtottuk meg az ünnepelt tiszteletére, már otthon a hűvös apartmanban.
Délután megint strand, ahogy azt kell. Este pedig a város "must go" pizzériájába mentünk, ami mint kiderült azért olyan különleges, mert a konyhában egy michlein csillagos séf alkotja a pizzákat. Finom is volt, szó se róla, bár nem az a hagyományos nápolyi jellegű pizza volt, hanem már a tésztája is másféle volt, inkább focacciaszerű talán, és a feltétek is nagyon különlegesen voltak párosítva, ami egész érdekes ízvilágot okozott. De finom volt nagyon.
Marci és a sonkás pizzája.
Míg ettünk szépen ment le a nap, rózsaszínre és narancsra festve az eget.
A tele hasunkat még a parton pihentettük sötétedésig.
Az autó felé sétálva ráadásként még egy tűzijátékot is elcsíptünk. Így Marci még ezt is kapott a szülinapjára :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése