Montenegrói kalandok 6- Gornji Stoliv, az elhagyott falu

Montenegrói tartózkodásunk utolsó napjára egész napos strandolást terveztünk. Aztán persze ember tervez, Isten végez, és szerda reggel, az utolsó napunkon zuhogó esőre ébredtünk. 

Az látszott, hogy nem lesz ez egész napos esőzés, de a délelőtti strandolásunkat elmosta rendesen. 

Egy darabig hédereltünk az apartmanban, de mikor elállt már egy ideje az eső, akkor nekem nyilván zabszem került a faromba, hogy csináljunk valamit. 

Még egy régebbi futásom alkalmával láttam, hogy az egyik falu felett egy kőtemplom magasodik a hegyoldalban, és vezet is arrafelé egy jelzett út. Egyik alkalommal el is indultam fölfelé, hogy megnézzem, milyen út vezet fölfelé, mert ha olyan dzsindzsás-bozótos, mint amilyenen a múltkor mentünk, akkor felejtős az egész, de nem... szépen kanyargós köves utat láttam fölfelé. Akkor nem mentem sokáig, de nem tudtam kiverni a fejemből a helyet, kicsit utána is olvastam, és elég jó kis délelőtti sétának tűnt, úgyhogy ezt vetettem be a strandolás helyett alternatívaként. 

Egyedüli problémának csak a parkolás tűnt, mert azon a szakaszon nemigen van kialakított parkoló, max az út szélén lehúzódva, de bíztunk benne, hogy mivel az út a posta mellől indul, hátha ott van néhány hely... és szerencsénk volt, mert épp találtunk egyet, amit gyorsan le is foglaltunk, és már indultunk is fölfelé. 

Az út tényleg olyan volt egész végig, mint amilyen az elején, nagyköves, szép, kanyargós, és sokkal meredekebb, mint gondoltam. Eszembe is villant, hogy még jó, hogy nem futva jöttem, ezen a csúszós emelekedős kőúton nemigen boldogultam volna. 

A kőút egyébként többszáz éves, de sajnos egy részének a lebontását tervezik, egy autóút megépítése miatt. Ennek a nyomvonalát már láttuk is, de a kőút szerencsére eddig még sértetlennek tűnik. 

Fenn a régi faluban már csak 3 ember él, ebből kettő egészen fenn, a templomra is figyel és rendben tartja azt, egy pedig lentebb él. Itt le is lehet ülni, és enni-inni valami helyi finomságot. visszafelé mi is betértünk egy szörpre :-)

A települést egy 14. századi írásos dokumentumban már említik, a Velencei Köztársaság idején pedig több , mint 1200 lakosa volt a Vrmac oldalában fekvő településnek, és négy üzlete, két olajsajtoló malma és négy péksége. ( https://ilovemontenegro.blog.hu/ )

Elhagyatottságában is nagyon hangulatos falu. Igazi fotómágnes. Fentről pedig gyönyörű a Kotori-öböl. 

A futóútvonalam felülről :-)

Lefelé betértünk egy szörpre, és finom helyi kecskesajtos ettünk hozzá. Marci pedig összebarátkozott a házigazda kutyussal :-) 

Ez már a délutáni búcsústrandolásunk búcsúképe  a hegyeimmel 💓

Másnap délelőtt végleg elbúcsúztunk Montenegrótól. Én nagyon szerettem, szerintem lenyűgözően szép a táj, a hegyek és a tenger összhangja minden egyes nap ámulatba ejtett. Csak azért nem voltam végtelenül szomorú, hogy indulnunk kell, mert volt még előttünk kaland bőven, hiszen Bosznia felé vettük az irányt, és hát... az is elég hűűűűhaaaa volt :-)n