2022. szeptember 20., kedd

Balkán kalandok 5.- Mostar reggel és Mostar felülről

Nem aludtunk annyira jól, mint ahogy reméltem, hogy fogunk, miután olyan impresszív volt a napunk. Meleg is volt, a lakésban csak a nappaliban volt légkondi, és annak az ereje már nem ért el a szobákig. Aztán hajnalra, mire már hűvösebb lett volna, akkor 5-kor a müezzin imára hívó énekére keltem. Nem mondom, érdekes volt, csak túl korán. Aztán mire visszaaludtam volna, és már szinte jólesett volna az alvás, addigra a katolikus templomban is elkezdtek harangozni. Majd fél órával később még egyszer... akkor már gondoltam, nem próbálkozom tovább. Úgyis ezer volt a dolog aznapra is :-) 

Mivel ígyis-úgyis fel kellett kelni, és boltba kellett menni reggeliért, én futócuccot húztam, és míg Feri bevásárolt és hzament én futottam egy rövidke kört a városban. A közértet nem találtuk meg olyan könynen, mint ahogy azt gondoltuk, így egy kicsit eltelt az idő, úgyhogy mire futásnak eredhettem, addigra már kezdett eléggé sütni a nap. 

Nem akartam a bazár felé menni, mert az a csúcszós kőburkolat nem pont futásra való, de visszafelé kanyarodva csak oda lyukadtam ki, nem úsztam meg, de nem bántam, mert így az ébredező bazárt és az üres Öreg-hidat is megcsodálhattam. 

A szomszédos hídról: 


Háborús nyomok. 

A háború után több közparkot is temetővé alakítottak. A háborús temetkezések még a mai napig is történnek, mivel a közeli hegyekben még minidg tart az aknák felderítése, és hatástalanítása, és még mindig találnak jelöletlen tömegsírokat. 



Ébredező bazárdor. Néhány kávézóban ücsörgő turistán kívül senki nem volt még erre. 

Még a híd is üresen várja a délutáni rohamot. 


Mementónak meghagyott lerombolt épülettömbök erős kontrasztban a  melléjük épített  új építésű blokkokkal. 

Reggeli után még volt egy kis időnk tenni egy kört a fiúkkal is. Így megint lementünk, ímmáron napsütésben a Neretva partjára. 

Marcival ki is próbáltuk a jéghideg vizet. Már itt a szélén, a sekéylesben is rettentő hideg volt a víz... neháéz volt elképzelni, hogy a közepső mélységbe beleugrani vajon mennyire dermesztő lehet... 



Mikor visszamentünk a szállásra, akkor már csak gyorsan bepakoltunk a kocsiba, és végül nem a kereszthez mentünk, hanem a másik szemközti hegyre, a Forticára, amelyiken a bosnyák zászlót láttuk lengedezni tegnap délután, mer Szarajevó felé menet az pont útba esett, és mert azon a hegyen egy üvegpallós skywalk kilátó is van. Bár azt még nem tudtuk, hogy rá merünk-e menni majd, mindenesetre fölkanyarogtunk a hegy tetejére. 

Az üvegpallónak én és a gyerekek vágtunk neki, majd Máté az elejéről visszafordult, hogy ezt inkább ő kihagyja. Nem volt egyébként annyira vészes, mert a hegy oldalában nem volt akkora a méylség, csak az, hogy a lábam alatt nincs rendes talaj, mégiscsak félelmetes. sima kilátóban sem szeretem, amikor olyan rácsos a lépcső, amin átlátok. De csak körbementünk, és igyekeztünk élvezni is. :-)






Most nem lengedezett a zászló. Van fönn egy étterem-kávézó is, meg piknikasztalok, és vannak kijelölt  túraútvonalak is, bár én nem biztos, hogy nyugodtan mernék túrázgatni. 




A híd. Jól rázoomolva. 

És a kereszt, a szembehegyen. 

Bámészkodás után elbúcsúztunk Mostartól, és meg sem álltunk Szarajevóig.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése