2020. szeptember 17., csütörtök

MilánBozsik

 Azt azért még gyorsan  elmesélem, hogy a múlt héten Milán az U13-ban debütált a Bozsikon. 

Most nem a mi kerületünkbe járnak tornára, hanem a 16-ba, de az sem akkora nagy távolság, és legalább egy kis vérfrissítés. Új csapatok, más ellenfelek. És amúgy is imádom a 16. kerületet hangulatos hatalmasfás utcáival és villaházaival. 

Egyetlen szépséghibája volt csak a dolgonak, hogy délután kettőkor volt gyülekező és egészen este 6-ig eltartott a buli, szóval a szombat délutánunknak gyakorlatilag lőttek.De most még nem volt olyan fájdalmas, jó idő volt, mondhatni nyárias hőség, esőben-ködben-hidegben máér kevésbé lesz szórakoztató órákat a pálya szélén ácsorogni. 

Én mondjuk nem voltam ott kezdésre, mert én futva mentem ki, hogy ne érezzem teljesen haszontalannak a délutánt. :-) 

Külön boldogság volt, hogy kereszteztem azt az utcát, ahová még Mátéval jártam terhesgondozásra. Aztán a többiekkel már a szomszédos Uzsokiba raktuk a székhelyünket, praktikussági okokból. 


Szóval itt szaladgáltam kicsit, majd pont egy nagy edzői hegyibeszéd közepére értem oda. Egy csúnyán elbaltázott meccs után voltak a fiúk éppen, és kaptak egy kis fejmosást. Az ezt követő két meccset már szépen hozták is. 

Milán ügyes volt, én persze végig paráztam, hogy túlspirázza és lesz valami baja, de nem lett, sőt még az oklevelet is bezsebelte. Mondjuk tényleg megérdemelte :-) Pláne, hogy minden nézetből ő a legkisebb a csapatban, méretileg is, és korilag is, mivel a 2008-2009-es korosztályba ő már igencsak becsúszó a maga december 30-i születésével. :-) De cuki volt, és lelkes. 






A hétvégén Marcinak is lesz bozsikja. Válozatosság kedvéért vasárnap délelőtt. Csak hogy nehogy unatkozzunk :-) 





6 megjegyzés:

  1. Olyan kis cuki abban a sportszárban. A közös képen pedig feltűnően fiatalabb a többieknél, ügyeees! (Popianyu - Zalán gépéről )

    VálaszTörlés
  2. Jesszus, számomra még mindig döbbenet, hogy futva érkezel valahova. :D

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok Milánnak, nagyon ügyes :) !!!
    És egyetértek Teidével, én is mindig csak nézek, hogy hogy lehet csak úgy odafutni valahová, főleg ilyen távra (ami tudom neked nem egy nagy szám, pont ez az) :) ...

    VálaszTörlés
  4. Hú, a végére hogy utáltam én ezeket a Bozsikokat a vasárnap délelőtti elfoglaltsággal.
    Hogy témánál maradjak...a futas kapcsán az útvonalat mondja is ez az app a füledbe, vagy hogy találsz oda?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most úgy van, hogy Marci egyik héten szombat délelőtt játszik, Milán meg a másik héten vasárnap délután. :-)
      Futás: van olyan lehetőség, hogy előre beírod az útvonalat, és akkor mondja is, igen. De én ezt nem használom. Én kinézem előre a csapásvonalat, hogy irányba nagyjából meddig kell mennem, és megyek a fejem után. :-) Aztán nagyobb kerszteződéseknél, piroslámpánál csekkolom a helyzetemet.

      Törlés