2020. szeptember 7., hétfő

Első hét pipa

 Meglepően jól vettük az első hetet. Igaz, a zenesulis különórák még majd csak a héten kezdődnek, de az edzéseket elkezdték a fiúk. 

A reggelek többé-kevésbé zökkenőmentesen zajlanak, a kicsiknek nem probléma annyira a korán kelés, Máténak meg vannak üres első órái, így ő is egyben átvészelte a hetet. 

Amiatt, hogy Máté órái rém sokáig tartanak, szerintem, de lehet, hogy csak nem vagyok még hozzászokva..., na emiatt még van bennem para bőven. Nem tudom, hogy fog kinézni a napja, mikor jut idő érdemi tanulásra, meg ilyenek. Az órarendje kedd óta már változott egyszer, és még azt mondja fog is. Állítólag még várnak valami tanárra, aki még nem kezdett el dolgozni, de már alkalmazásban van, ( lehet, hogy karanténban van????) talán Mátéékat nem is tanítja vagy ki tudja... és ha jön, akkor még hozzáigazítják majd az órarendeket. Azon kívül, amit Máté mond, nem tudunk egyelőre semmit. Szerdán lesz szülői. Remélem megtartják, és találkozhatunk legalább az ofővel. 

Milán borzasztó lelkesen jár iskolába, már minden bemutatkozó körön túl vannak. Az iskola minden diáknak generált saját emailcímet, és a tanárok már készítik a classroom csoportokat, felkészülve minden eshetőségre. Ami teljesen korrekt. Így hátha zökkenőmentesebb lesz az átállás, amennyiben erre szükség lesz. Reméljük minél később. 

A héten már kezdődnek az oboa órái is, ezt viszonylag könnyen sikerült egyeztetni az iskola udvarán, az általunk kiszemelt időpontra nem fájt senkinek sem a foga. 

Máté hegedűórája már keményebb dió volt, ott futottunk néhány kört emailben és messengeren, és még mindig nem vagyok biztos benne, hogy az a végső verzió, amiben most maradtunk, figyelembe véve , hogy az órarend még mindig nem 100%. Áááááhhhhh....Mindegy, minden napnak a maga baja, egyelőre a hétre megvagyunk. 

Am úgy meg tök gáz, hogy a Nagyok már csak ebédet kapnak. Annyi uzsonnát kell csomagolnom nekik, hogy a konyhapult úgy náz ki reggelente, mintha cateringet üzemeltetnénk. És még így is örökké éhesek... brrr.... 

Marci irtó cuki. Élvezi a kis barátait. Egyelőre ismételnek, és meglepő módon egészen szép betűket kanyarított a munkafüzetébe. :-) 

Holnap náluk is lesz szülői, kíváncsi avgyok, hogy Marika néninek van-e valami akcióterve, hogy behozzuk a fél éves anyagot, plusz hozzávegyünk a mostanit. 

Hát majdcsak lesz valahogy. Én egyelőre felváltva parázom hol az egyik miatt, hol a másik miatt. Hogy a hetedik azért kemény év, hogy a második sem kutya, pláne úgy, hogy gyakorlatilag az elsőt sem járták ki, és hogy Milánka is megtalálja a helyét, és hogy az iskola is beváltsa a reményeinket. Sok még a kérdőjel. De csináljuk, amit mondanak, a legjobb tudásunk szerint, aztán reméljük a legjobbakat! 

4 megjegyzés:

  1. Minden okés lesz, látod, Marcin sem látszik a home school. :) Csak legyen iskola! (Nem gondoltam, hogy valaha ezt ennyire akarni fogom...!) Hogy ízlik a fizika és kémia Máténak? Réka még lelkes, mert rögtön kísérletezéssel kezdtek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ha lesz iskola, akkor talán nem lesz gond! Ha nem, akkor meg szívás lesz...
      Fizikájuk még nem volt a múlt héten, a kémia meg nagyon bevezető óra volt csak. De nekik csak 1 van belőle, földrajzból-biológiából viszont 2-2.

      Törlés
  2. Bea, nekünk most volt online szülői értekezletünk Áronnal. Pénteken Andornak volt rendes, neki új osztályfőnöke lett. Két évre, reméljük marad végig, mert jobban jártunk, úgy tűnik.
    Adrika érettségizik. Csütörtökön kiderült, hogy nem lesz szalagavató, online sem, esetleg majd januárban, de semmiképp nem október 10-én. Pénteken meg az derült ki, hogy holnap nekik is online szülői lesz.
    Amiket akartam írni.
    Máté és Milán felől is teljesen nyugodt lehetsz. Már gimnazisták. Én kifejezetten örültem Adrika hatosztályosságának, és most is csak az előnyét látom. Andor 4 éve olyan gyorsan telik. Fele eltelt. Ha beválik a fiúknak az a gimi, ahová járnak, akkor rájuk már nincs gondod. Máté nyert 2 évet, Milán 4-et, mert az érettségi anyaga úgyis csak a 9-12-es anyagból van.
    Marcikára koncentrálj, hogy ő is minél hamarabb menjen gimibe...
    Nekünk most online szülőin kérdésként felmerült, hogy mi lesz, ha megint online tanítás lesz Teljesen mást terveznek, mint ami márciustól volt. Nekik, vagyis Áronnak nem igazán voltak élő órái, hanem megkapta a leckét hétfőn, és visszaküldtük péntekig. Ha most lenne,akkor tele lenne élő órákkal.
    Ha van aki utál korán kelni, az én vagyok, de még mindig inkább nulladik óra, mint este hazaérni. Én utáltam, sőt rettegtem attól, hogy a gyerekek iskolájában bevezessék ezt a későbbi iskolakezdést. Mikor megy különórákra (kötelező tesi...), mikor tanuljon zenét? És egyébként mikor tanuljon, mikor ér haza? Drukkolok, hogy minél hamarabb kialakuljon nektek is órarend, napirend, hetirend.
    Amiatt meg ne izgulj, hogy a Máté sulijában még nincs ott az a tanár. semmi köze nincs a covid-hoz. A tankerületek nincsenek azzal tisztában, hogy a tanév első napja szeptember 1...A nem tankerületek sem, tudom, egyházi suli.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valóban nyugodtabb vagyok most Mátét és Milánt illetően, hogy ők egyelőre jó helyen vannak, rajtuk sincs most akkora nyomás, hogy a felvételi miatt mindenképp jól kell teljesíteniük. Most úgy érzem van idejük belerázódni, felvenni a ritmust, és behozni az esetleges lemaradásokat. A napirendbe meg majd beleszokunk. szerintem is inkább lenne első órájuk, vagy akár még nulladik is, mert ez így nagyon nem oké... Egy reggeli lyukas órát már betömtek, igaz, így is 7 órája van... hátha lesz még változás pozitív irányba :-)
      A régi sulijukban is nagyjából ez a leckevisszaküldős rendszer volt, csak napi lebontásban, 1-1 tanár tartott csak online órát.
      Milánéknál már most megvan mindenkinek a kódja az digitális oktatáshoz, classroomra és meet-re vannak berendezkedve, és egészen felkészültnek tűnnek. Pl. a hétfői áhitaton is csak pár osztály vesz részt a templomban, a többiek élő adásban nézik a tanteremben. Ez pl. a másik iskolában elképzelhetetlen lett volna. :-)
      Mátééknak is azt mondták, hogy online órák lesznek, ha szükséges lesz, szóval elég meggyőzőek.
      A tanár miatt nem izgulunk, csak az a fura nekem, hogy több száz gyerek -( + szülő + különtanár + egyebek) idejével szórakoznak 1 db tanár esetleges felbukkanása miatt. Miért nem az az 1 ember simul bele egy 2 hét alatt kialakított rendszerbe... de bizonyára ennek is megvan az oka :-)

      Törlés