2017. június 11., vasárnap

Máté osztálykirándul, Marci meg Barcelonában :-)

Futottunk néhány plusz kört, mire véglegesítődött, hogy mikor, és hová is mennek kirándulni az idén. Tavaly csak 1 napos kirándulás volt, reggel mentek, este jöttek, de idénre Angéla néni egy 4 napos tábort tervezett. Először úgy volt, hogy Szandaváraljára mennek 4 napra, majd úgy, hogy Szilvásváradra 3-ra, végül visszatértünk az eredeti tervhez, csak egy nap csúszással. De mindegy is. a lényeg, hogy több kör vita és levelezés volt, hogy mi legyen-hogy legyenekről. 
Végül péntek reggel indultak a suli elől, nagy izgalomban. Jókora pakkja lett Máténak, mert ágyneműhuzatot is kellett vinni, de végül csak beleszuszakoltunk mindent a táskába. Igaz, a nagyobbikba, mert a kisebbikbe nem fért bele. 


Úgyhogy ímmár 2 és fél napja nélkülözzük Mátékámat, ami persze nagyon furcsa, és hiányzik is nagyon, és folyton emlegetjük, és várjuk, hogy estefelé kapjunk egy kis híradást, hogy mi újság. Mariann néni esténként rövid összefoglalót küld a napról, néhány képpel megtoldva. Telefont nem vihettek a gyerekek, de fényképezőgépet engedélyezett Angéla néni, és Máté is megkapta a régi leharcolt gépünket, ami vérzik ugyan pár sebből, de még működik. Kíváncsi vagyok nagyon, hogy mit fotózgat vele Máté :-)

Mariann néni képeiből néhány:

Reggelinél

Ipolytarnócon a banda

Hollókőn 

Én először úgy gondoltam, hogy kibírjuk ezt a pár napot, és nem telefonálok neki, de Máté ragaszkodott hozzá, hogy de, de hívjam mindenképp, így abban maradtunk, hogy akkor egyszer majd hívom, vagy szombaton vagy vasárnap, amikor sikerül. Végül tegnap hívtam, mert gondoltam, hogy lesz mit mesélnie, mert szombatra volt tervezve a nagy kirándulás, amikor busszal Ipolytarnócon és Hollókőn voltak. 
Mátét természetesen a focipályáról kellett összeszedni:-) De nagyon örült, hogy hívtam, és lelkes volt nagyon, azt mondta minden szuper, és hogy Hollókőn vásároltak egy csomó mindent. ( Izgi :-) ) Olyan sok mindent biztos nem, mert egységesen 2500 ft-ot vitt mindenki, de édes volt,a hogy mondta. 
Nagyon várjuk már haza, üres nélküle a ház, és olyan céltalan minden. 

Mátén felbuzdulva Marci is elkezdte telepakolni a kisebbik félrerakott táskát a maga kis holmijával még csütörtök este. Mindent rakott bele, ami fontos, pólókat, farmert, focicuccot, pizsamát, kispárnát, egy törölközőt, 2 liter tejet, és egy alkoholmentes sört, biztos ami biztos, és kijelentette, hogy ő meg Barcelonába fog utazni. Ráhagytuk. 
Megyek péntek délután érte az oviba, és jön Éva néni nagy mosolyogva, hogy hallom holnap Barcelonába utaznak! Én meg csak nézek kerek szemekkel, hogy mi van??? Mire leesett, hogy Marci itt a ludas. Sajnos ki kellett ábrándítanom Éva nénit, hogy nem utazunk sehová, bár úgy lenne! Mondta, hogy MArci egész nap ezt hajtogatta, és olyan meggyőződéssel mondta, hogy holnap mennek repülővel, és már össze is van pakolva, hogy ők meg elhitték :-) Ugyanezt végigjátszottuk bent az öltözőben is a dadus nénivel. Ő is tudott a mi barcelonai utazásunkról. 
És ezt a játékot Marci azóta is játssza. :-) A táskájából veszi fel a ruháit, és időnként emlékeztet, hogy ő most Barcelonában van. Nagyon vicces. 😂✈


6 megjegyzés:

  1. Na majdnem beugrottam a cím alapján én is :-) Biztos jó buli volt. Jó, hogy így meg lehet beszélni a szülőkkel, hogy mennyi legyen a zsebpénz. Hajlamos néhány szülő túllőni a célon.

    Zoziék szerencsére csak egy napra mentek.... Azthiszem nem is bírtam volna többet... Bár inkább a tömegközlekedés miatt voltam para.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tanítónéni mondta, higy ennyi legyen a költőpénz. Ez mondjuk nem zàrja ki, hogy lehet hogy vkinél több van, de akikkel én beszéltem ennyit adtak.

      Törlés
  2. Én is majdnem megettem, gondoltam Apa magával vitte a legkisebbet. :-)
    Réka is 2500 ft vitt,nálunk max 3000-t javasoltak a tanárnénik. 40 ft jött haza....:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehehe, hát nem Marci lett volna az, akit magával visz :-)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés