2017. április 19., szerda

Remélem nem

én vonzottam be ezt a mai időjárást, mert hogy éppen Agatha Christie Karácsonyi krimijeit olvasom. Hmmm....


Húsvét vasárnap kezdtem bele. Még gondoltam is, hogy kicsit groteszk, hogy épp húsvétkor, épp egy karácsonyi könyv került sorra, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, inkább vicces volt, mint kétségbeejtő.
Erre tessék.
Ma reggel hóesésre ébredtünk. a kezdeti havaseső fél órán belül igazi szép nagypelyhes hóeséssé változott át, és esett rendületlenül. Nem volt olyan boldogító látvány, mint lett volna olyan december-január tájban. Vagy akár még februárban is. De áprilisban?
Persze a gyerekeknek ígyis-úgyis felcsillant a szemük, és Marci két órán át hajtogatta, hogy akkor menjünk gyorsan szánkózni, ha nem ide, akkor a hegyekbe. Na persze. Még ha méteres hó lenne a kertben, akkor sem venném elő még egyszer a szánkót, az hétszentség!
11-kor el kellett mennem itthonról. Szétfagytam a jeges esőben, és bőrig áztam, de mire hazaértem, addigra Marci túltette magát a szánkózási vágyán.
Szóval csak így estére esett le, hogy mi van, ha a Karácsonyi történeteimmel vonzottam ide ezt a zimankót mára... Még szerencse, hogy gyorsan végzek most már vele, és ha nem változik semmi időjárásilag, akkor gyorsan lekapom a polcról Fejős Éva Karibi nyarát 😛Hátha az is bejön.

2 megjegyzés:

  1. Nálunk nem volt hó, csak szakadt az eső egész nap vigasztalhatatlanul...
    Viszont mire hazaértem, ráfagyott a kezem az esernyő nyelére....Az volt a legkellemetlenebb. :) :(

    VálaszTörlés
  2. A hóesés aztán itt is ömlő esőbe váltott át. És nagyooooon hideg van!

    VálaszTörlés