2017. január 29., vasárnap

Első félév pipa

Azért jó gyorsan eltelt az első félév ebből az iskolából... kettőt pislogunk és már itt a nyári szünet :-) mondom ezt úgy, hogy meredt hideg van odakint, és hacsak nem feltétlenül muszáj nem megyünk ki. Ebben az egy hete tartó szmogriadó is támogat minket, a gyerekek egész héten nem voltak levegőn a suliban/oviban, csak annyit, amíg elmentünk ( elcsúszkáltunk) az iskoláig meg vissza. Nem kell mondanom, hogy mennyire vannak megzakkanva a bezártságtól... 
No de... első félév... 
Igazából nem görcsöltünk rá annyira a témára, nem volt órákig tartó dolgozatra készülés, talán ezért is volt az, hogy Milán tök elfelejtette, és úgy kellett visszamenni érte az osztályba péntek este fociedzés után :-) 
Az ő értesítője mondhatni hibátlan, mindenből kiválóan megfeleltet kapott, és ezt még 4 dicsérettel is megtoldotta, olvasásból, írásból, énekből és tesiből. Matekból csak azért nem lett dicséretes, mert a dolgozatai, az a kettő, nem lettek 100%-osak, de hát üsse kő. :-) 
Kicsit aggaszt viszont, hogy teljesen kiborította az, hogy a januári magatartás jegye "csak" jó lett, nem példás. Teljesen kiborult. Nem is értettem, és nem is igen tudtam mit kezdeni a helyzettel, csak álltam ott az iskola folyosóján, kezemben egy dicséretes bizonyítvánnyal, előttem egy majdnem fetrengő gyerekkel, és csak néztem, hogy ez most normális???? Persze benne volt ebben jókora fáradtság is, így edzés után, péntek este, na de akkor is... mintha bottal kergetném körbe a ház körül egy magatartás 4-es miatt.... más négyes miatt sem, nemhogy magatartás... 

Mátékám is jól szerepelt, magához képest mindenképpen dicséretet érdemel, négyesi, ötösei vannak, aminek nagyon örültünk. Kicsit a matek miatt vagyok bosszús, de csak kicsit, mert a félévi felmérőt pont azon a hétfőn írták, amikor Máté a téli szünet és a betegség után először ment suliba. Persze nem tudtuk, hogy dolgozat lesz, de ő is megírta. Nem is sikerült valami fényesen. Hiába pótoltuk be az előző heti munkát, azért 3 hét kihagyás az A. néni matekórájából igen nagy hátrányt jelent. A dolgozatot nem láttam, de gondolom annyira be volt még lassulva, hogy a fele feladatsort el se olvasta. Szó volt róla, hogy lehet javítani, amire készültünk is. A. néni is adott olyan feladatsorokat, amikre számítani lehetett. De a javító dolgozatra nem került sor, mert következő héten az osztály 3/4-e kidőlt, Angéla néni sem volt vagy 2 napot, úgyhogy a rossz dolgozat maradt. Sebaj. 
Most az a cél, hogy az ötösöket megtartsuk, a négyesekből pedig próbáljunk 5-st faragni :-) 

Holnap rögtön egy tanítás nélküli munkanappal indítunk. Aztán mindent bele Második Félév! 

2 megjegyzés:

  1. Na ezért gondolom, hogy sokat kell még fejlődnöm, mert egy ilyen matek történeten én biztos kiakadtam volna. Pedig te teljesen jól kezeled. Nálunk is volt már, hogy hiányzás után (akár 10 napos) rögtön dolgozatot írt, másnap meg TZ-t...szerencsére nem volt gond a jeggyel, különben biztos szóltam volna...És milyen az, hogy a javító dolgozatra nem került sor? Grr...Túlspilázom?
    Popianyu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is mérges voltam, és egészen az utolsó pillanatig reméltem, hogy sor kerül a javításra. Simán meg lehetett volna íratni szerintem az éppen mindig ott levőkkel, de most már mindegy. Ha év vége előtt történik, akkor mérgesebb lettem volna.

      Törlés