2013. február 6., szerda

Uszodában

Rendületlenül járunk úszni. Máté imádja, élvezi, várja. Én meg minden egyes alkalommal odavagyok, hogy már milyen ügyes. Mondjuk nekem nagyon fura még mindig, hogy egészen másképp tanítják őket, mint ahogy azt én gondolnám, hogy kell. Bár nem tudom, hogy az én úszótudományommal mit gondolkodom én ilyeneken :) A lényeg, hogy nem azon van a hangsúly, hogy kéztempó meg lábtempó, sőt... ilyeneket még egyáltalán nem is csinálnak. Ellenben rengeteget vannak víz alatt. Merülnek, fejest ugranak, láb alatt úsznak át, és úgy jutnak el a medence egyik végéből a másikba, hogy  víz alatt van a fejük. Ez nagyjából annyi idő, míg 10-ig számol András bácsi, szépen lassan. De van amikor 15-ig is lent maradnak. Nekem ez döbbenetes. Szóval leginkább ezen van a hangsúly. Meg az egyensúlyon. Mert akár hason, akár háton vannak, sosem használnak kezet-lábat, hanem csak úgy maguktól siklanak. Sokszor már egyedül is tök sokat tud így siklani Máté, nem is kell fogni. 
Az edzés végén mindig 10 perc játék van, szabadon. Vannak labdák, meg spiccelős gumijátékok, és azokkal lehet bohóckodni. Máté meg a kis barátai viszont nem ezt csinálják, hanem gyakorolnak. Önszorgalomból. Egyikük az edző, a másik kettő meg a gyerek, és átbújkálnak egymás lába alatt, például. Vagy eldobnak egy játékot, és utána úsznak, vagy inkább evickélnek, de olyan aranyosak, és olyan lelkesek. 

A múltkor pedig egy egészen új dolgot csináltak, egy deszkáról dobálták be őket a vízbe. Nekem ez már a kaszkadőrködés határát súrolta :) Nem mondom, hogy nem állt meg bennem egy pillanatra az ütő, amikor az első gyereket behajították a vízbe, és nem hagyta el a számat egy rémült "Úristen". (nem csak az enyémet, más anyukákét is mellettem) De a gyerekek élvezték nagyon, így aztán lecsillapodott kedélyekkel sikerült levideóznom Mátét.



Hogy énvelem ezt biztos nem tudnák megcsinálni, az hétszentség! De hát nem is én járok úszóedzésre, ugyebár. Pedig rám is rámférne.

11 megjegyzés:

  1. Nem is ez a gond...meg tudnák csinálni,hogy így belevágnak a vízbe.Épp csak nem jönnénk fel :)

    VálaszTörlés
  2. Ez jó Bea, én sem így tanultam úszni, de ez a módszer nagyon tetszik, megtanulnak először járni, megszokják a vizet minden formában, megszeretik az uszodát, aztán jöhet a (kemény)munka:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahogy így van, igen. Eleve ez a csoport a "vízhezszoktató" nevet viseli. A köv. csoportban lévők már tanulnak tempózni. Az azt követőben lévők pedig már a rendes nagy medencében ússzák a hosszokat. Nagyon durva!

      Törlés
  3. Hű! Nagyon jó! Tényleg ügyesek, nem csodálom, hogy élvezik :-) Milán nem vágyakozik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy nem, hogy balhézna miatta. Szokta mondogatni, hogy majd ő is fog járni ha ovis lesz, de ő inkább a szabadabb létformát kedveli. Egyelőre nem tudom elképzelni róla, hogy bármilyen utasításnak eleget tenne akkor, ha ő nem akarja megcsinálni. Aztán nyilván ez majd az oviban változik majd, remélem.

      Törlés
  4. Igen, hát mi gyerekkoromban nyúztuk a siklást, majd kar és lábtempót...nem is tanultam meg úszni, csak felnőttként és most sem tudok mélyvíz-biztosan, ugye...Az igaz, hogy más megtanult. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem megyek olyan vízbe, ahol nem ér le a lábam:)

      Törlés
  5. Huuuu ez a vizbedobas nem semmi :))))) az is jo, hogy több edzö van :) egyebkent Marceleknal is ugy van, hogy elöször viz alatt tanitjak meg öket uszni, bar kicsit gyakoroljak a labtempot, de inkabb ök is viz alatt vannak, tanuljak a helyes legzest, buborekolast a viz alatt, sokat merülnek, mindig valamilyen targyat fel kell hozniuk a viz alol, vizbe ugralnak, de szerintem ezzel alapozzak meg a jo uszast! nem lehet kar-labtempot gyakorolni, ha nem tudja, hogyan fujja ki a levegöt vagy mit csinaljon viz alatt :)))
    De szuper, hogy ennyire tetszik Matenak :))) Szep hetet Nektek!! Orsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. biztos, hogy megvan ennek a szakmai oka, hogy így csinálják. Nekem mindenesetre elég félelmetes volt eleinte, hogy az úszni nem tudó gyerekemet tolják le a víz alá. A helyes légzést viszont tényleg csak így tudja megtanulni.

      Törlés
  6. Ez így a legjobb, ahogy csinálják. :) De én is csak mások után vagyok okos, mert nálunk is a fiaim jobban tudnak úszni, mint én. De ez a vízbedobás tényleg nem semmi.

    VálaszTörlés