2012. június 13., szerda

Veszprém

A szívünk csücske. Hacsak tehetjük, amikor errefelé járunk mindig megállunk itt egy kicsit, de minimum megyünk egy kört autóval. Most sem volt ez másképp. 
Persze a fiúk nem a mi fiaink lennének, ha azon a negyed órás úton is nem aludtak volna el az autóban. Pedig Máté már majdnem kibírta, ő csak az utolsó 5 percben dőlt ki végleg, még mielőtt megmutathattuk volna neki, hogy hová jártunk iskolába, és hogy hol laktunk. Így most erről lemaradt, amit néhányszor a szemünkre is vetett, hogy de hát azt mondtátok.... De megígértük neki, hogy majd legközelebb ott állunk meg, és ez látszólag kielégítette, mert azóta nem feszegeti a témát. 
Most viszont az Óvárosban álltunk meg, mivel legfőképp ebédelni szerettünk volna, de előtte még sétáltunk egy elég nagyot, felmentünk a várba, ahol jól belecsúsztunk valami rózsasziromszórásos templomi körmenetbe, ( a fiúkat nagyon érdekelte), jól lenéztünk a völgybe, én pedig még keseregtem is egy sort, hogy bizony megöregedtünk, mert akárhogyis osztottam-szoroztam 10 évnél nem jött ki kevesebbre az az idő, amikor még egyetemistaként jártam föl ide. 
Azóta persze sokminden megváltozott, a város is részben újjáépült, meg hát most két és fél kismészárossal róttuk a jólismert utakat, de az érézs az valahogy sosem fog elmúlni.

A vár után még mentünk egy kört a városban, de mivel nem nagyon találtunk vasárnap délben nyitva olyan helyet ami jó lett volna nekünk, így visszatértünk a megszokott óvárostéri helyünkre, ahol a fiúk jó adag neméppolasz pizzát pusziltak be jóízűen, majd egy nagy pohár limonádéval öblítették le. Ez volt a legnagyobb dobása a hétvégének szerintem, egyrészt, ahogy próbálták kimondani hogy limonádé, főleg Milán, na hát az minden volt, milonádé, linomádé, meg még ezer más, másrészt meg hogy szívószállal itták. Milánt teljesen elbűvölte a szívószál mechanikája:, hogy ha megszívja, akkor kifolyik a tetején.:)
Innen villámlátogatást tettünk egy barátnőmnél, ahol a fiúk kezdetben túlságosan is visszafogottan (mivel megint elaludtak a kocsiban), majd túlságosan is felszabadultak viselkedtek, így jobbnak láttuk még az előtt távozni mielőtt maradandó károkat okoztak volna. Sajnos nem készült kép arról, hogy mennyire tetszett nekik Leó, a labradorkutyus, akitől méretétől fogva először igen-igen tartottak, de aztán látták, hogy Leó hátán fát is lehetne aprítani, és akkor már nagy volt a barátság, nem is akarták abbahagyni a simogatását.
Hazafelé persze már nem aludtak egy percet sem, vagy már csak nem mertek elaludni a kocsiban, mert eddig mindig felébresztettük őket, este viszont megint úgy dőltek jobbra-balra mint a krumpliszsákok.

Jó kis hétvége volt:) És még csak rosszul sem voltam, meg olyan nagyon gyenge sem, mint amilyen itthon szoktam lenni. Igaz, még azóta sem sikerült kipihennem magamat, pedig már szerda van:)

2 megjegyzés:

  1. :)))) legközelebb majd teszteljétek le a játszótereket is, szuperek vannak Veszprémben!!!! És ha nyáron arra jártok, szoljal előtte :))
    Egyébként 99%ban Marcel is elalszik a Fured-Vp úton :)))
    Jó kis hétvégétek lehetett!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig tervezzük, hogy egyszer majd nem csak átutazunk, hanem kicsit tovább maradunk, meg az állatkertbe is jó lenne elmenni. Hallottam (olvastam?) hogy jó kis játszóterek vannak, majd egyszer talán azokat is sikerül kipróbálnunk.
      Ha arra járunk mindenképpen fogok szólni :-))))

      Törlés