2012. június 26., kedd

Balatoni hétvége

Végre-végre sikerült nekünk is egy olyan hétvégén menni a Balatonhoz, amikor nem csak és kizárólag esett az eső, de legalábbis borús volt, hanem igazi strandidő volt. bár én nem vagyok egy nagy strandfun, de a fiúk nagyon szeretik, így hát ha nyár, akkor strand:) 
Mostanában megint sokat cikkeznek arról, hogy alacsony a Balaton, és nem lesz ez így jó. Én  nem értek ehhez, de az biztos, hogy nekünk szerencsésebb volt, hogy kicsit alacsonyabban van, mint tavaly, a gyerekeknek simán leért a lábuk, sok helyen még Milánnak is csak mellig ért, pedig Akarattyán voltunk, ami még nem igazán a sekély déli part.
Milánnak először nem nagyon tetszett ez a vizes dolog, mert jajjjj vizes lett az arca, meg hideg, (nem volt az egyébként), de kis idő múlva meg úgy belejött, hogy ki sem akart jönni, és csak kacagott, és kacagott, és nagyon élvezte, hogy pancsolnak, viziszörnyeset játszanak, hínárt horgásznak, ilyesmi. 
Köztes időben pedig a strand játszóterén időztek, és homokoztak saraztak, retrókörhintáztak, mászókáztak, lángost ettek, fagyiztak, barátkoztak, nagyot aludtak a dögmeleg szobában. 
Barátokkal/nál voltunk, akiknek ugyancsak két hasonló korú kisfiuk van. Voltunk már velük/náluk máskor is, tavaly pl., de Máté már nem nagyon emlékezett rá, most viszont annyira egymásra találtak Olivérrel, mintha legalábbis napi kapcsolatban állnának. Minden kis cinkosságot együtt követtek el, és sülve-főve együtt voltak, mondogatták egymásnak a butaságaikat, aranyosak voltak nagyon. A kicsiknél ez nem mondható el, Milán ugye eleve a nagyokhoz húzott, akik nem is közösítették ki egyáltalán, és gyakorlatilag tudomást sem vett volna a 2 éves Márkóról, ha Márkó nem szekálta volna folyton. Így viszont nem hogy nem vett róla tudomást, de próbálta nagy ívben kerülni, sajnos nem mindig sikerült, mert Márkó auráját igencsak bántotta szegény Milcsi. 



Sajnos hamar eltelt ez a 3 nap, és igaz, hogy tegnap már nem volt jó idő, de jól esett egy kis lehülés. Máté persze nem akart hazajönni, folyamatosan azt mondogatta, hogy maradjunk még ott Olivérrel és ha nagyon muszáj, akkor Apa jöjjön haza és menjen dolgozni, de még jobb lenne ha ő is maradna. Nagyon jól érezte magát:) Mi is.

És még szerencse, hogy nem vasárnap jöttünk vissza, különben csúnyán belecsúsztunk volna mi az M7-esen abba a nagy kamionfeborulásba, ami azért nem hiányzott volna a végére. De így simán alig több mint 1 óra alatt itthon voltunk.

1 megjegyzés:

  1. Jó kis fotók, már nekem is annnnnyira hiányzik a Balaton, lassan vágom a centit, hogy mikor megyünk már haza :))))
    A pocakod meg tényleg óriási :)))

    Szép hetet Nektek! Sok puszi Orsi

    ps.Ulickaja könyveit én is imádom :)))

    VálaszTörlés