2011. április 22., péntek

Délutáni szösszenet

Kábé 50-szer mondtam neki, hogy ne dobálja Milán nyuszikáját. De ő csak dobálja, és dobálja és dobálja. Egyszer csak odaszalad, átöleli a lábam, rámnézni nem mer, és csak hajtogatja, hogy:
- Szeretlek Anya, én is nagyon szeretlek, szeretlek!
Nem kicsit volt gyanús ez a hirtelen jött nagy szeretet, sejtettem, sőt tudtam, hogy ludas valamiben.
- No mi van, hová dobtad a nyulat? - kérdem én.
- Oda fel! - mutat a szekrény legfelső polcára, ahol a nászajándékba kapott porcelán vázát tartjuk.
Ott figyelt szerencsétlen nyúl, fejjel lefelé. Szerencsére a váza is és a nyúl is épségben megúszta az esetet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése