Belvárosi séta

Mielőtt kiköltöztünk a főváros zöldjébe, sok évig laktunk a belvárosban. Szerettem. Jó volt. Megvolt a varázsa. Jó volt, hogy minden ott volt egy helyen, karnyújtásnyira, a bolt, a gyógyszertár, a buszmegálló, gyorséttermek, MINDEN. És persze rengeteg ember, nyüzsgés, zaj, füst, autók, tolongás, rohanás.

Amikor elköltöztünk sokáig rossz volt, hogy nem tudok mindent munkából hazafelé elintézni, hogy mindenért valahová máshová kell utazni, ami külön idő. Aztán valahogy belejöttünk, kialakult.

Mióta itthon vagyok a fiúkkal elég ritkán keveredünk be a belvárosba. Nem esik útba, meg különben is gyerekkel már egész más szempontok szerint választok sétahelyet, és ezekbe a szempontokba a körút nem nagyon fér bele. Így amikor valami okból mégis ott kötöttünk ki, akkor nagy nosztalgiával megyek  az úton, és csak a szépet látom. Igaz, leginkább a szép helyekre megyünk ilyenkor, Duna-part, Andrássy út, ilyesmi.

Két évvel ezelőtt nem hiszem hogy Mátéval az oldalamon belevágtam volna egy olyan útba, mint amilyet ma megtettünk hármasban, jobban mondva hármasban plusz motor plusz nyuszika, mert ezekre is legalább annyi figyelmet kellett fordítani, mint a 2 gyerekre. Vagy ha bele is vágtam volna, akkor biztos, hogy már hetekkel korábban azon stresszeltem volna, hogy Máté vajon az út mekkora hányadát fogja vígasztalhatatlanul végigüvölteni.

Most viszont egészen más időket élünk. Máté most már mindenre vevő, csak menjünk valahová, ha a programban még valami bkv-s jármű is szerepel, akkor meg pláne, akkor csak indulás előtt mondom el neki, hogy hová és mivel megyünk, különben már hajnaltól kezdve azzal nyaggat, hogy na akkor induljunk!

Milán pedig hiába fakadt elvileg ugyanazon tőről, mint a nagy és okos bátyja, egész más habitusú. Neki nincs ellenére hogy tologatva van a fara a babakocsiban, ha pedig elunja, akkor néhány piskótával jól elvan.

Úgyhogy tegnap kitaláltam, ma megvalósítottuk, és fogtuk magunkat és megtettünk egy hosszúséta-földalatti-hosszúséta kombinációt, majd ugyanezt visszafelé. Mindenféle gond és probléma nélkül. Matyit teljesen elkábította a belvárosi forgalom, de szuperül közlekedett mellettem, lépcsőn fel, lépcsőn le, zebrán át, stb... és bár minden érdekelte, a zajban nemigen hallottam a kérdéseit, de ez nem zavarta abban, hogy folyamatosan járjon a szája.

Milánra sem lehet panaszom, a körúton ő is szépen bámészkodott, a földalattin pedigelpiskótázgatott, és elszemezgetett egy-két idős nénivel. Hozta a tőle elvártakat.

De hogy miért is volt ez az út szükségszerű? Hát mert el kellett mennünk a frissen rendelt Halász Judit koncertjegyekért, majd decemberre, a Vígszínházba. És igen, ezzel elkezdődött a nagy decemberi ünnepségsorozat szervezése:)