2010. július 2., péntek

4.fejezet: A jól megérdemelt pihenés a Szigetközben

Hétfőn reggeli után ugyan fájó szívvel búcsúztunk Olaszországtól, de a sok időnk nem volt szomorkodni, mert hosszú út állt előttünk, az eddigi leghosszabb, és inkább azon izgultunk hogy nagyobb gondok nélkül sikerüljön lehetőleg mindannyiunknak ép idegrendszerrel megérkezni a Szigetközbe.
Most is több lehetőséget lejátszottunk, hogy merre menjünk, hogy menjünk, esetleg hol álljunk meg, volt szó Ausztrián át klagenfurti vagy grazi pihenővel, Szlovénia-M.o., végül aztán a gps által leggyorsabbnak ítélt megoldást választottuk, (így is 5 és fél órára becsülte a távolságot, hmm...) mert megállni úgyis akkor és ott állunk meg, ahol ébren vannak, és nyűgösek a gyerekek, szóval Szlovénián át, és Maribornál Ausztria felé mentünk végig autópályán, és Mosonmagyaróvártól meg már szinte ott voltunk, ahol lennünk kellett.
Már szinte unalmas, de megint csak azt kell írnom, hogy a fiúk jól viselték az utat, tényleg. Kétszer álltunk meg, egyszer még Szlovéniában, itt tankoltunk is, és megmozgattuk a fiúkat, és Ausztriában, de már közel a magyar határhoz, de akkor Milán már nagyon éhes volt, szóval muszáj volt, de itt nem időztünk sokat, mert baromi nagy szélvihar volt.
Végül a kb.fél 10-es induláshoz képest fél 5 körül foglaltuk el a szobánkat, ITT, Lipóton. Sosem jártunk még a Szigetközben, pedig ez Magyarország legnagyobb szigete, és egyedülálló természeti adottságokkal rendelkezik, mocsár- és lápvidékekkel, melyekben hazánkban egyedülálló hal- és madárfajok élnek. A térség nagyon jó kirándulóhelynek bizonyul, főleg biciklivel érdemes szerintem nekivágni, (a hotelben is lehetett kölcsönözni, és vannak jó kis bicikliutak), a Duna ezen része pedig a  raftingolóknak kedvez.
Mivel az időjárás továbbra sem nagyon kedvezett a kültéri programoknak, így időnk java részét a hotelben töltöttük, hosszasan reggeliztünk, majd hosszasan kényeztettük magunkat a wellnessrészlegen, Máté minden nap rongyosra áztatta magát a gyerekbarát 35 fokos termálvízben, majd olyan is előfordult, hogy családilag aludtunk egy nagyot, délután kávéztunk-teáztunk, és fincsi lipóti pékséges sütiket ettünk. Nem véletlen, mert a pékség tulaja a hotel tulaja is, és egyben a falu polgármestere is. Este ugyancsak bőséges vacsora, majd meccsnézés, harc a szúnyogokkal, és alvás volt a program, olykor Milán fognövesztésével, és Máté ágyrólleesésével tarkítottuk  az amúgy már túl egyhangú életünket.

Úszópelus- bemutató, az idei trend a tengerkék, sárgacsillagos, enyhén buggyosan hagyva a far-részen:





A bőséges reggeli-vacsora rész, csak minket érint, Matyit nem, ő éhségsztrájkolt, neki minden érdekesebb volt, mint az evés, pedig találhatott volna kedvére valót, de beérte egy reggeli virslivel, és egy csésze levesnyi vacsorával. Milán szerencsére rövid nyűglődések után beletörődötten szunyókált, míg mi ettünk.
Szerdára végre kicsit jobb lett az idő, nem esett, csak szél fújt, és elmentünk lovaskocsizni. Matyi teljesen odavolt a lovakért, le se vette róluk a szemét, Milán pedig a kocsi padlójára száműzve szélvédve aludt, a változatosság kedvéért:)






Csütörtökön pedig már igazi jó idő lett, és végre felfedezhettük a hotel hatalmas kertjét (na jó még szerda este felfedeztük), Matyi játszóterezett, focizott, napozóágyat tologatott, jógázó néniket nézett, Milán pedig hasalt, és füvészkedett.


Este pedig Matyi igazit lovagolt. Kicsit tartottunk tőle, mit fog hozzá szólni, hogy fel mer-e majd ülni rá, mert az nyilvánvaló volt, hogy tetszenek neki a patások, de eddig még nem ült rajtuk. De nem volt gond, és jó fej bácsi vezette a lovat, hagyta, hogy először szépen megbarátkozzon Matyi a jószággal, csak aztán ült fel, miután jól kisimogatta magát. Jó néhány kört megtettek, a végén már egész bátran csücsült a magasban ZsokéMáténk. aztán persze egész este, és másnap is azt hallgattuk, hogy Máté jovagojt. Majd továbbköltötte a sztorit, és mondta holnap Milán is fog lovagolni, és az egyik kezét ő fogja fogni, a másikat pedig Apa. Milán a lovaglást a partvonalról nézte-nézte, majd gondolom uncsi volt neki, hogy csak körbe-körbe mendegélt a nagytesó, és inkább elaludt:)))



Hát így történt. Végül aztán nem is bántuk, hogy nem volt nagy kirándulóidő, mert így legalább tényleg pihentünk is egy kicsit. (Milán többet is mint kellett volna, nyilván ezért nem álmos most, hogy itthon vagyunk.)
Kicsivel több kép még van ITT.
Van még egy kis bécsi kalandunk... majd az is elmesélem:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése