Milán a nagyvárosban

Milán akarva-akaratlanul, de idén minden családi ünnepünkön kiküzdötte, hogy rá is jusson egy kis figyelem. A múlt heti házassági évfordulónkon beoltatta magát, ma pedig Matyi kétésfeledik szülinapján ortopédiai kontrollra volt hivatalos.

Aztán tegnap kiderült, hogy egy kis porszem került a gépezetbe, mert a szervízbe vitt autónk nem lett kész mára. Így kivételesen nem családilag vonultunk be az kerületi sztk-ba, hanem a nagyok itthon maradtak, mi pedig Milekkel buszra pattantunk. Ritka pillanat volt ez mindannyiunk életében, Matyi nem is akart itthon maradni, nem értette mi történik, hiszen sosem voltunk még külön sehol, mindenhová hármasban megyünk, és ő most is Milánnal akart jönni. Végül maradt.

Mi pedig Milánnal nekivágtunk a nagyvilágnak. Először furcsa volt, hogy nem zizeg ott körülöttem Matyi, még a számon is volt olykor-olykor, hogy nézd csak Matyi, ott egy kukásautó, teherautó, mentőautó, akármi... de a harmadik saroknál már élveztem az egy gyerekességet, mert Matyival ellentétben Milánt lenyűgözte a világ, nézelődött, viháncolt, a buszon amin először ült életében (aminek elvileg alacsonypadlósnak kellett volna lennie, de nem az volt) mindenkivel kokettált, szórta a mosolyokat, én meg feszítettem mellette mint pók a lucernásban, és csak zsebeltem be a dicséreteket.

Az ortopédián, miután végiglifteztük az összes emeletet, mert nem volt igazán egyértelmű, hogy hová kell mennünk, és miután elhagytuk, majd megtaláltuk a plüss csörgő virágot, és visszatértünk az első helyre ahol voltunk, minden rendben volt, igaz kb. másfél percet voltunk bent, és igaz, hogy a fordul-e már kérdésre adott pozitív válasz után már nem is nagyon történt semmi érdemleges. Ezt mondjuk telefonon is megbeszélhettük volna. Sebaj.

Dolgunk végeztével, mivel Milán még mindig tündér volt, igaz még kétszer hozták utánunk a csörgő virágját, elindultunk shoppingolni, és csak egyszer görbült le a szája amikor épp egy bikinit próbáltam, de gondolom ez csak azért volt, mert nem tetszett neki. Nem is vettük meg. De vettünk egy másikat, de addigra a segítségem bealudt, úgyhogy nem tudom az végül tetszett volna-e neki:)

Kicsit még sétálgattunk, nézelődtünk, élveztem a gondtalanságot, hogy tulajdonképpen nem kell figyelnem senkire és semmire, élveztem, hogy két szemmel tudtam a kirakatokat nézni, meggondolatlanul be tudtam térni egy üzletbe, mert nem kellett Matyi után visszapakolni a fél boltot, nem kellett figyelmeztetgetnem senkit, hogy ne kiabáljon mert az nem olyan jó móka... egyszerűen csak mentem, bementem, kijöttem, fölvettem, levettem, fizettem...

Végül, hogy ne legyen Milánnak sem olyan uncsi a nap, villamossal jöttünk haza, ami ugyancsak nagy sikert aratott a Nagyszeműnél.

Szép volt, jó volt. Itthon pedig MAtyi szaladt felénk telivigyorral:) így lett kerek a napunk:)